3p
A csütörtökön ismertetett legfrissebb felmérés szerint a brit választók csaknem 60 százaléka tartja úgy, hogy rosszul alakulnak a dolgok a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután az EU-tagságról 2016 nyarán rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe. A kilépés után tizenegy hónappal lejárt az átmeneti időszak is, amelyet a Brexit feltételeiről szóló megállapodás biztosított az átállásra, és amelynek idején London és az EU viszonyrendszere jórészt még változatlan maradt.

A legnagyobb brit közvéleménykutató cégcsoport, a YouGov azt a kérdést tette fel az új vizsgálatba bevont, 6174 felnőtt brit állampolgárból álló reprezentatív csoportnak, hogy miként ítélik meg az átmeneti időszak 2020. december 31-i lejárta óta végbement folyamatokat. A felmérés csütörtök este ismertetett eredményei szerint a válaszadók 23 százaléka meglehetősen, 36 százalékuk nagyon rossznak tartja a kilépéssel kapcsolatban azóta történt fejleményeket, vagyis 59 százalék fogalmazott meg kedvezőtlen véleményt a Brexit óta eltelt eddigi időszakról.

A felmérés résztvevőinek alig két százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon elégedett, további tíz százalék meglehetősen elégedett a Brexit óta eddig lezajlott folyamatokkal, vagyis mindössze 12 százalék van jó véleménnyel a kilépés utáni helyzetről. Húsz százalék "sem jónak, sem rossznak" nem tartja a Brexitet.

A YouGov ismertetése szerint még azoknak a relatív többsége is rossznak ítéli a brit EU-tagság megszűnése és az átmeneti időszak lejárta óta végbement folyamatokat, akik a 2016-os referendumon a kilépésre szavaztak: közülük 22 százalék meglehetősen, 16 százalék nagyon rossz irányúnak tartja a fejleményeket, vagyis 38 százalékuk elégedetlen. A jó véleményt megfogalmazók aránya 24 százalék, de ebben a körben is mindössze 5 százalék mondta azt, hogy nagyon kedvezőnek tartja a Brexit óta lezajlott fejleményeket. Azok közül, akik a népszavazáson a bennmaradásra voksoltak, 82 százalék tartja meglehetősen vagy nagyon rossznak a Brexit óta eltelt időszakot, és mindössze 3 százalékuk elégedett.

Egyre többen saját bőrükön érzik, hogy milyen rossz döntést hoztak. Fotó: Depositphotos
Egyre többen saját bőrükön érzik, hogy milyen rossz döntést hoztak. Fotó: Depositphotos

Néhány napon belül ez a második olyan YouGov-felmérés, amely azt mutatja, hogy a brit választók többsége elégedetlen a Brexittel. A cég múlt heti felmérésében a résztvevőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy szerintük helyes vagy helytelen döntés volt-e a kilépés az EU-ból. A válaszadók 56 százaléka nevezte hibának a Brexitet, és mindössze 32 százalék helyeselte hazája távozását az EU-ból. A YouGov hangsúlyozta: a Brexitet hibás döntésnek tartók aránya soha nem volt ilyen magas, a kilépést továbbra is helyeslők aránya pedig soha nem volt ilyen alacsony a 2016-os népszavazás óta. (MT)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG