3p
Szépen lassan közeledünk szeptemberhez, azaz a gazdaságban is újraindul majd az élet. Már nem teljesen üres a makroadat naptárunk, mivel a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, de emellett a részletes államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közli az államháztartás július végi és első hét havi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. Az augusztus 8-án közzétett gyorstájékoztató szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya 464,8 milliárd forint volt az első hét hónapban, szemben az egy évvel korábbi 894,1 milliárd forinttal.

Az előzetes adatok szerint az év első hét hónapjában a központi költségvetés 585,8 milliárd forintos hiányt, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 52,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 68,5 milliárd forintos többletet mutattak.

Csak júliusban a központi alrendszer (államháztartás az önkormányzatok nélkül) hiánya 62,7 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban ez 70,8 milliárd forint volt. Az első hét havi hiány az éves, 761,6 milliárd forintos előirányzat 61 százaléka.

Matolcsyék előveszik az ollót, de nem biztos, hogy vágnak

Kedden tartja augusztusi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Júliusban az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács, így a ráta változatlanul 0,90 százalék.

Az alapkamat alakulása.

Így szárnyalt a kiskereskedelem

Csütörtökön közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes júniusi kiskereskedelemi adatokat. Az előzetes számok szerint júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 3,4, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,6 százalékkal haladta meg az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az egy évvel korábbi adatokat.

De mi lesz a világban?

Nemzetközi szinten kedden lesz érdemes odafigyelni a szolgáltatóipari és feldolgozóipari BMI indexek nyilvánosságra hozatalakor, a közös uniós mutató mellett az augusztusi német, amerikai és japán számokat is megtudjuk majd.

Szerdán Németországra lesz érdemes odafigyelni, érkezik ugyanis is az idei második negyedéves év/év alapú munkanaphatással igazított GDP-adat, bár az Erste elemzői itt nem várnak változást. Csütörtökön szintén a németek érdemelnek figyelmet, mivel az Ifo gazdaságkutató közzéteszi augusztusi üzleti hangulatindexét.

Pénteken sem fogunk unatkozni, a francia GDP második negyedévéből már az igazított adat érkezik, viszont Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból az ugyanerre az időszakra vonatkozó előzetes számot kapjuk majd meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG