3p
Most, hogy az Egyesült Királyság kiválni készül az Európai Unióból, újra aktuálissá vált Skócia függetlenségének kérdése, noha a két éve tartott népszavazáson 55 százalék elutasította azt. A helyzet változott, viszont nem árt megnézni, hogy boldogulna gazdaságilag az önálló Skócia.

A két évvel ezelőtti népszavazáson két döntő érv szólt a Nagy-Britanniában, szélesebb értelemben az Egyesült Királyságban maradás mellett, mégpedig az, hogy az ország gazdaságilag sok szállal kötődik Angliához, és az, hogy így továbbra is az Európai Unió tagja lehet. Ez utóbbi most megdőlni látszik, pont ettől merül fel egy újabb skót függetlenségi népszavazás gondolata.

Joguk van hozzá

A skót szavazók 62 százaléka a júniusi EU-tagságról szóló népszavazáson az Unióban maradást pártolta, ez jóval nagyobb arány, mint amivel az angolok és a walesiek a kilépést támogatták, így noha jogilag Skócia eredménye nem számít, csak az Egyesült Királyságé egészében, valójában nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ami azóta tovább rontotta a helyzetet: a mostani állás szerint nem csak egy sima kilépésről, hanem durva szakításról lenne szó, amikor is az Egyesült Királyság kiszorulna az európai egységes piacról. Ez már, érthetően, végképp elfogadhatatlan Skóciának.

A Bloomberg szerint ha Skócia újra szavazni szeretne függetlenségéről, azt nem lehetne meggátolni, hisz ha az Egyesült Királyság egészében lehet népszavazást tartani az Európai Uniós tagságról, akkor a skótoktól nem lehet megvonni azt a jogot, hogy szavazhassanak a brit unióról. Az előző két népszavazás, a 2014-es skóciai és az idén júniusi Brexitről szóló, meglehetősen hasonlatos volt annyiban, hogy az őket megelőző kampányban kevés szó esett a gazdasági hatásokról, annál több politikai demagógia került elő, és rendkívül megosztó volt mindkettő.

Exportpiacok

Most az újabb esetleges skóciai népszavazást gazdasági okokkal indokolják, mondván az Európai Unióból való kilépés végzetes lenne Skóciára nézve. Ugyanakkor Skócia óriási mértékben függ az Egyesült Királyság többi részétől: 76 milliárd font sterling értékű exportjának 65 százaléka megy oda, 15 százaléka az Európai Unió más részeibe, 20 százaléka pedig a világ más részeibe. A legnagyobb függés tehát egyértelműen Angliától van.

Olaj

A 2014-es népszavazás előtt a skótok úgy gondolták, hogy az északi-tengeri olaj őket illeti, így annak bevételéből ők 4-5 millióan remekül megélnek majd. Igen ám, de akkor még 100 dolláros olajár volt, most ennek csak a fele, és közben volt 25 is. Tavaly Skócia részesedése 76 millió font volt az olajbevételből, míg előtte egy évvel még 2,25 milliárd. Ennek következtében a skót költségvetési hiány a GDP 9,5 százalékára ugrott, ami a magas brit szintnek is a duplája.

Persze függetlenség esetén ez az olajbevétel jóval nagyobb lenne, de látszik, hogy az olajár függvényében mennyire hektikusan változik. Tartósan alacsony olajár mellett egészen szerény is lehet, márpedig ebben az esetben az ország nem számíthat erre, gazdaságát ki kellene egyensúlyozni, ráadásul ilyen hiánnyal az eurózónába sem léphetne át.

Ír út

Tulajdonképpen egy megoldás lenne, ami Skóciát gyorsan felfejlesztené, akár az angol szint fölé: egy alapos EU-s támogatás, okosan felhasználva, majd megfelelő politikával tőkevonzás az országba. A hasonló méretű szomszédos Írországnak remekül sikerült a módszer. Ez persze csak akkor hozható össze, ha az EU-val megegyezés születik, ami a Brexit tárgyalások alatt nem valószínű. Így az újabb népszavazással nem érdemes kapkodni, akkor célszerű megtartani, ha biztosra mehetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG