Békések voltak, de ez már rég volt
A két ország nem mindig volt ilyen békétlen. Az 1979-es iráni forradalom előtt mindketten Amerika hűséges csatlósai voltak a Szovjetunió elleni hidegháborúban. Szaúd-Arábia aztán az olajgazdagság hatására erősen kezdte hirdetni a szunnita iszlám egy rigorózusabb ágát, a szalafizmust, miközben az addig békés és nyugat-orientált (bár távolról sem demokratikus) Irán az 1979-es forradalom után lett szélsőséges síita vallási állam.
Ez aztán be is gyújtotta a két ország közti konfliktust, amit az is segített, hogy Szaúd-Arábia stabil amerikai szövetséges maradt, Irán viszont legádázabb ellenségének kiáltotta ki az Egyesült Államokat, és a változatosság kedvéért a teheráni amerikai nagykövetséget is elfoglalták brutális módon, mindjárt a forradalom után.
Szaddam táncoltatta őket
1980-ban jött a következő bonyodalom: Szaddam Husszein, az izgága iraki diktátor megtámadta Iránt. A háború 8 évig tartott, és Irán közben teljesen érthetően megpróbálta felhasználni az elnyomott síita iraki lakosságot, mint ötödik hadoszlopot. Erre aztán idegesek lettek a szaúdiak, attól tartottak, hogy ennek mintájára Irán máshol is aktívan támogatni kezdi a síitákat. A félelem nem is volt alaptan.
1990-ben rövid időre félretették az ellenségeskedést, amikor Szaddam Husszein lerohanta Kuvaitot. Tele volt a hócipőjük Szaddammal, aki kiszámíthatatlan volt, és nem lehet tudni, merre támad tovább, ha olyan a kedve. Aztán jött az idősebb Bush elnök, Szaddamot kiűzte Kuvaitból, de meghagyta iraki hatalmát. Így ki is alakult valamiféle erőegyensúly, melyben egyik fél sem mert nagyon ugrálni.
Dőltek a diktátorok
2003-ban azonban az ifjú Bush befejezte apja félkész művét, és kiakolbólintotta Szaddamot a hatalomból. Az egyensúly felborult, Irán immáron szabadon támogatta az iraki síitákat, a szaúdiak ettől ismét hideglelést kaptak.
2011-ben aztán jött az arab tavasz, és szerte az arab világban gócpontokat hozott létre, demokrácia helyett. A síiták és szunniták, ahol egy országba voltak zárva, egymás ellen fordultak, Irán és Szaúd-Arábia pedig beállt a saját csoportja mögé. A fő konfliktus Irakban és Szíriában zajlik, és Irán forradalmi gárdistái be is álltak Aszad erői mellé harcolni. A válságba beavatkozó Moszkva próbált tárgyalni mindkét hatalommal a megoldásról, de ez most megnehezül. Január végén tárgyalóasztalhoz ültek volna az érintett felek, erre így most nem sok esély van.
Friss tényezők
A szaúdi álláspont keményedésében más tényezők is közrejátszottak. Egyrészt a tavaly trónra került új király sokkal vehemensebbnek tűnik a kérdésben, ennek egyik jele, hogy fegyveresen beavatkozott Jemenben, ahol a helyi síita közösség lázadt fel jogaiért. A másik tényező az, hogy Irán az elmúlt években a víz alá volt nyomva az atomfegyverkezés miatti szankciók által, így kisebb volt a mozgástere. Most viszont felszabadul, megerősödhet, exportálhatja az olajat.
Ennek ára a mélyben van, ami viszont mindkettejüknek fájdalmas, így még idegesebbek a felek, mint máskor, könnyebben öntenek olajat a tűzre. Ha már a hasonlatoknál maradunk: reméljük, végül ez is csak egy vihar lesz egy pohár vízben.
