2p

A kínai központi bank 3,45 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfői döntésével.

A jegybank tavaly augusztus óta eddig kétszer változtatta a kamatot: az idén júniusban az addig érvényes 3,65 százalékról 3,55 százalékra, majd augusztusban a jelenleg is érvényes 3,45 százalékra.

A kínai központi bank az ötéves lejáratú hitelek kamatához sem nyúlt, 4,20 százalékon tartotta azt. Az ötéves hitelek kamatát júniusban változtatták 4,30 százalékról a jelenleg is érvényes 4,20 százalékra.

Maradt a 3,45 százalék. Fotó: Pixabay
Maradt a 3,45 százalék. Fotó: Pixabay

Az elemzőket nem lepte meg a hétfői döntés, különösen azután, hogy a központi bank a múlt héten szinten tartotta a középtávú likviditási hiteleinek (MLF) kamatát. Az MLF a kínai jegybank által a kereskedelmi bankok likviditásának biztosítására használt fontos hitelezési eszköz, amely közvetlenül befolyásolja az LPR kamatlábat.

Az LPR 2019 augusztusában lett az új benchmark a kínai központi bank kamatreformja után. 2020-tól a jegybank megköveteli a bankoktól, hogy az új hitelek kamatainak meghatározásakor az LPR-t vegyék alapul.

Az elemzők a vártnál kedvezőbb harmadik negyedévi kínai GDP, illetve októberi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok alapján egyre kevésbé számítanak gazdaságösztönző kamatcsökkentésre.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb mozgósításra készül Putyin
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 09:18
Ez történt az orosz-ukrán fronton és annak környékén, amíg Ön aludt.
Makro / Külgazdaság A német kancellár beváltotta a Zelenszkijnek tett ígéretét
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 09:01
Patriot légvédelmi rendszert kezelő ukrán egységet képzett ki Németország.
Makro / Külgazdaság Véres leszámolás a Gázai övezetben
Privátbankár.hu | 2023. december 2. 08:46
A Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint közel 200 ember vesztette életét.
Makro / Külgazdaság Több város lakossága veszett el az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 20:12
Hatalmas emberáldozatról számoltak be Oroszország ukrajnai inváziója miatt. Magyarországon továbbra is a távolságtartás a fő irány Ukrajna európai uniós csatlakozási szándékai miatt.
Makro / Külgazdaság A nagyobb bértömeg megemelheti a GDP-t, de az is lehet, hogy csak inflációt gerjeszt – A hét videója
Dobos Zoltán-Izsó Márton-Rácz Gergő | 2023. december 1. 18:41
Szokatlan a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelése. Honnan teremtik elő a cégek az ehhez szükséges forrást? Hogyan hat ez az e fölött keresők fizetésére? Meglöki-e a belső fogyasztást, hozzájárul-e a bruttó hazai termék bővüléséhez? Erről beszélgetett A hét videójában Dobos Zoltán és Rácz Gergő.
Makro / Külgazdaság Orbán: adjanak a hazai cégek munkát, különben elnyelik a placcot a külföldiek
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 18:08
Más a munkáltatói és munkavállalói érdekvilág, de ha ezek nem működnek együtt, akkor a külföldi cégek lesznek gazdaságilag győzedelmesek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.Orbán beszélt még az energiakitettségről, és a kormányzati és jegybanki viták hatásáról is.
Makro / Külgazdaság Véget vet a kamatingadozásnak az adósságkezelő - kiderültek az új befektetési lehetőségek
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 16:26
A piaci jelenlét további erősítése céljából az ázsiai piacokon új Szamuráj és Panda kötvény kibocsátásokkal tervez az ÁKK 2024 második felében.
Makro / Külgazdaság Ragályos a recesszió, az osztrákok sem tudják elkerülni
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 15:36
A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Nagyon durvul a diplomáciai háború Izrael és egy EU-tagország között
Wéber Balázs | 2023. december 1. 15:01
Az izraeli kormány nem veszi jó néven, hogy a spanyol kormány nyíltan kritizálja őt a sok gázai civil áldozat miatt.
Makro / Külgazdaság Felpattant a kínai gazdaság
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 14:55
A kínai feldolgozóipar teljesítménye váratlanul nőtt novemberben az elemzők által várt enyhe csökkenés helyett - derült ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet pénteken publikált legfrissebb kimutatásából.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG