3p

A német kancellár és az Európai Bizottság illetékes biztosa Szerbiában tárgyal vélhetően az ország lítiumkincsének felhasználásáról. Ez nagy esély a szerbeknek, de várhatóan nagy természetrombolással járna.

Olaf Scholz német kancellár július 19-én - pénteken - tárgyal Aleksandar Vučić szerb elnökkel – írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. A német kormány szóvivője szerint a látogatás fő témája a kritikus nyersanyagok szállítása lesz, amiről Szerbia szándéknyilatkozatot ír alá az EU-val, és ezáltal Európa stratégiai partnerévé válik.

Szerbiában tárgyal majd a német kancellár
Szerbiában tárgyal majd a német kancellár
Fotó: Depositphotos

Scholzot elkíséri Belgrádba Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős alelnöke. Az egyetértési nyilatkozat a stratégiai nyersanyagok kiaknázása mellett várhatóan akkumulátorgyártási értékláncok megteremtéséről és elektromos járművek előállításáról is szólhat. Az Ukrajnának küldött – egyesek szerint feltételezett – fegyverszállítmányoknak köszönhetően az Egyesült Államok egyre kevésbé macerálja Szerbiát és már Olaf Scholz német kancellár sem kardoskodik túlzottan hangosan a német–francia rendezési terv mellett, amely tartalmazza Koszovó függetlenségének elismerését. Németországnak kell a lítium, amiből sok van Szerbiában – idézte a vajdasági hírportál a balk.hu értékelését.

Indul a lítiumbiznisz?

Miloš Vučević szerb miniszterelnök szerint egyértelmű, hogy Scholz és az Európai Bizottság képviselői azért utaznak Belgrádba, hogy a szerbiai lítiumbányászatról tárgyaljanak, de a szerbeknek is vannak feltételeik. Ezek szerint nem lesz bányászat Szerbiában, ha nem kezdődik meg az iparosítás, nem épülnek gyárak abban a térségben, ahol a bánya létesülne.

Európa zöldebb jövőkének szempontjából komoly akadályt jelent, hogy ehhez nyersanyagokra van szükség. Például lítiumra, ami az elektromos autózáshoz szükséges akkumulátorok gyártásának alapanyaga. Németország elhatározta, hogy lítiumfinomító üzemet épít a nyersanyag feldolgozására a kelet- németországi Bitterfeldben, ami az új ellátási lánc kulcsává válhat.

Az Európában felhasznált lítium előállítása jelenleg Brazíliában kezdődik, ahol egy lítiumot tartalmazó kőzetet bányásznak, majd koncentrátummá alakítanak, aztán további feldolgozásra Kínába küldik. Innen a technológiai értelemben még befejezetlen terméket viszik Bitterfeldbe, ahol az akkumulátorokhoz szükséges minőségre finomítják. Bitterfeldben olyan új finomítót terveznek, amellyel el lehetne kerülni a kínai kitérőt. Ugyanakkor még jobb lenne, ha a brazíliai lítiumot ki lehetne váltani a közeli Szerbiából származó nyersanyagra. Egyes becslések szerint az Európában felhasznált lítium kilencven százalékát Szerbia adhatná. Ezért Olaf Scholznak bőven megéri, hogy „barátkozzon” a szerb elnökkel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG