2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az ENSZ kinevezte azokat az emberi jogi szakértőket, akik az Ukrajnában elkövetett háborús bűnöket vizsgálnák.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerdán kinevezett három emberi jogi szakértőt, hogy vizsgálják ki az Ukrajnában elkövetett feltételezett háborús bűnöket. A független testületet a norvégiai Erik Mose vezeti. Mose a norvégiai legfelsőbb bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága bírája, valamint a ruandai népirtás ügyében vizsgálódó nemzetközi törvényszék elnöke volt.

A csoport két másik tagja Bosznia-Hercegovina emberi jogi ombudsmanja, Jasminka Dzumhur, illetve a kolumbiai Pablo de Greiff, az ENSZ szakértője.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 4-én határozatot fogadott el, amelyben nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta az ukrajnai háborúban elkövetett jogsértések felderítésére egyelőre egyéves mandátummal. A Kijev által benyújtott szöveg elítélte az orosz agresszióból fakadó jogsértéseket, és az orosz hadsereg azonnali kivonására szólított fel.

A nyomozók feladata az lesz, hogy fogadják, összegyűjtsék és elemezzék a jogsértésre vonatkozó bizonyítékokat az esetleges jövőbeli bírósági tárgyalások céljából, illetve azonosítsák az elkövetőket és a felelősöket.

Az orosz invázió február 24-i kezdete óta ezrek vesztették életüket Ukrajnában, és több mint négymillióan menekültek el az országból. Az offenzíva során elkövetett feltételezett háborús bűncselekmények ügyében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is vizsgálódik.

Ukrajna és nyugati támogatói azzal vádolták az orosz fegyveres erőket, hogy civileket gyilkolnak és lakott területeket lőnek az ostromlott városokban, főként Mariupolban. Moszkva tagadja, hogy az orosz hadsereg polgári személyeket vett volna célba.

Emellett a közösségi médiában olyan felvételek is megjelentek, amelyeken ukrán katonák elfogott oroszokat bántalmaznak. Az ukrán kormány szerint a felvételek nem tűnnek valódinak, de ha mégis azok, megbüntetik az elkövetőket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG