Öt éve fújt a szél, zuhogott az eső és minden rendben volt. A riói Maracanában kialudt a láng, Tokió megkapta az ötkarikás zászlót, mindenki diadalmas-fáradt-megkönnyebbülten sóhajtott, vége az olimpiának, jönnek a hétköznapok, a japánoknak meg a visszaszámlálás. Magunk mögött hagyjuk Rio de Janeirót, szépségeivel és veszélyeivel, méregdrága létesítményeivel és dombokra kúszó nyomornegyedeivel.
Négy év múlva találkozunk.
Nem találkoztunk.
Közbeszólt egy világjárvány, egy példátlan halasztás, egy rettenetes év és 2021-ben különös olimpiát láthatunk: sosem látott egészségügyi és biztonsági intézkedések, rengeteg korlátozás, üres lelátók, kizárt nézők, rövid pórázra fogott média. Iszonyatos mennyiségű pénzt, munkát, energiát öltek abba, hogy egyáltalán valami legyen. Olimpia lesz – a sportolóknak, az edzőknek, a jogdíjtulajdonos tévéknek, amelyek pénzükkel az egész ötkarikás ökoszisztéma fő működtetői, a szponzoroknak –, de aligha nevezhetjük ezt ünnepnek. Olyannak semmiképpen, amelyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reménykedett: felhőtlen egymásra találásnak a világ legjobb sportolói és a közönség között a lenyűgöző tokiói kulisszáktól körülvéve, a járvány végét ünnepelve. A kulisszák lenyűgözőek lesznek, csak épp üresek. A pandémia is itt van még velünk.
A NOB üzenete: az olimpiai láng remény, fény egy sötét időszakban. Szép üzenet ez, illik az olimpia hagyományaihoz és tulajdonosához, magához az olimpiai eszméhez, a coubertin-i szavakhoz. Kicsit kevésbé illik jól az üres lelátókhoz, a korlátozásokhoz, az elszállt, 15,4 milliárd dolláros költségekhez (a japán kormány auditorai 25 milliárdra hozták ki az összeget), ahhoz, hogy a házigazda Tokió aligha fog közvetlenül profitálni a játékokból. Hiszen nincsenek drukkerek, nincs turizmus, a járvány berobbanásától tartva a kormány még a csoportos olimpianézést is megtiltotta, a szurkolói parkot lezárták. Pláne kevésbé illik jól a helyiek olimpiaellenes tiltakozásaihoz, orvoscsoportok félresöpört aggályaihoz.
Végtére is aligha van olyan egészségügyi szakértő a világon, aki a jelenlegi helyzetben azt mondja: csodálatos ötlet több mint kétszáz országból mintegy 85 000 embert összezsúfolni hetekre. Részletes szabályok ide, korlátozások oda, egyéni és csoportos felelősség amoda, senki sem tudja, hogy ebből mi lesz. A NOB képviselői és a tokiói szervezők felhasználták az olimpia előtt megrendezett nagy sportesemények tapasztalatait, kidolgozták a követendő protokollokat. De minden sportesemény eltörpül az olimpia szinte felfoghatatlan forgataga mellett, az összehasonlítás lehetetlen.
Az olimpiai faluban már egy héttel a megnyitó előtt kimutatták az első pozitív eseteket. A rendezők kalkulált kockázatot vállaltak, de ha elszámították magukat, az olimpiakritikus erők kifogyhatatlan muníciót kapnak, és a következmények beláthatatlanok lennének.
Beláthatatlanok lettek volna a törlés következményei is. Olimpiát még csak világháborúk miatt töröltek - halasztás most fordult elő először -, és ennek több oka is van. Az egyik a világ legnagyobb sporteseményének szimbolikus jelentősége. A másik természetesen a sportszakmai szerepe: az ötkarikás szereplés még világklasszisok esetében is a pályafutás csúcsa, a legtöbb versenyző csak egyszer járja meg az olimpiai falut és helyszíneket, többször nem tér vissza. Versenyzők, edzők, sportvezetők sokéves megfeszített, áldozatos munkáját döntötte volna romba, ha törlik a játékokat. És persze ott van a harmadik ok is, a pénzügyi.
A nonprofit szervezetként működő
NOB bevételeinek 73 százaléka származott az előző olimpiai ciklusban a közvetítési jogok értékesítéséből, 18 százaléka a szponzori programokból, marketingjogok értékesítéséből. Minden más eltörpül emellett.
Ez a pénz végigcsorog a sport ökoszisztémáján, segít finanszírozni a nemzetközi sportági szövetségeket, a nemzeti olimpiai bizottságokat, az olimpiai mozgalmat, szolidaritási alap segítségével a sportolókat és edzőiket, a szervezőbizottságot. A legtöbb ötkarikás sportág nem önfenntartó olimpia nélkül. Ha nincs olimpia, nincs mit közvetíteni a jogokért dollármilliárdokat kifizető médiatársaságoknak. Ha elzáródnak – akár ideiglenesen – a pénzcsapok, az a nemzetközi versenysport teljes rendszerében súlyos válságot idéz, idézhet elő. A NOB-nak ugyan van különleges biztosítása törlés esetére, ám 2021 során egyre egyértelműbbé vált, ezzel az opcióval nem kíván élni. Bármennyire is berzenkedik a lakosság, bármennyire is kockázatos a rendezés, az olimpiát megtartják, ha törik, ha szakad. Ez az érdeke a szervezőknek és a kormányon levő japán politikusoknak is, hiszen ők meg a presztízsveszteségtől, az arcvesztéstől tartanak, pláne, hogy a következő (téli) olimpia házigazdája az ősi rivális Kína.
Ahogy a NOB alelnöke, John Coates mondta: az olimpiát megrendezik, akkor is, ha vészhelyzet van. Az olimpiát megtartják, és valóban vészhelyzet van Tokióban. A veszteségeket majd a végén elszámolják, s remélhetőleg nem fizetnek túl nagy árat az olimpiáért. Mert itt az árat egészségben, életekben mérik. A rendezés megítélését jelzi, hogy a hivatalos olimpiai szponzor Toyota visszavonta összes júliusi ötkarikás reklámját, mert attól tart, az olimpiai támogatása károsíthatja a cég imázsát. A szervezők jelezték: a rendezvény az utolsó pillanatig lefújható.
Ha esetleg az lenne a benyomásunk, hogy a helyiek itt nem érdekelnek senkit, hát a tokiói lakosok egy részének pontosan ez a véleménye. Vagy ahogy a Washington Post hét olimpiát megjárt újságírója, Mike Wise fogalmazott jegyzetében: a NOB-Japán buborékvilágban a parasztoknak nem osztottak lapot, csak a hatalmasoknak. Ez Rióban is tetten érhető volt. Elvégre szépek azok a létesítmények, jó a gyorsbusz, bár a favelalakók lehet, hogy meglettek volna túlárazott létesítmények nélkül, gyorsbusszal, meg mondjuk azzal, hogy az olimpiára költött összegekkel inkább az ő életkörülményeiket javítják. Persze erre lehet mondani: az olimpia nem azért van, hogy megoldja a helyiek minden gondját-baját és több évtizedes társadalmi problémákat…
A japán politikai vezetők megszólalásaik során szinte kérlelték a NOB-ot, tegyen meg mindent a játékok biztonságáért. Van miért aggódniuk: a beérkező delegációk nyolcvanöt százalékát beoltották koronavírus ellen, viszont Japánban alacsony az átoltottság, így a szigetországban nagy problémákat okozhatna egy elszabaduló járványkitörés, pláne egy olimpiai variáns. A saját karrierjükkel is játszanak, a NOB pedig hitelességével: ha megrendezik a játékokat és minden rendben megy, az bravúr; ha viszont nagy baj lesz, az kimagyarázhatatlan a hazai és nemzetközi közvélemény előtt.
Utóbbi esetben senki sem mossa le a helyi politikusokról és a NOB-ról: önös érdekből, a jogtulajdonosokat és a szponzorokat kiszolgálva skrupulus nélkül odadobták a lakosságot, hogy megtartsák a versenyeket. Hogy megint a már említett Wise-ot idézzük: olimpiai aranyat nyertek kapzsiságban.
Kérdés, nem torzít-e ez a narratíva. Valamelyest valószínűleg igen. Ugyan, hány szektort tudunk mondani, amely ne tenne meg mindent, de tényleg mindent – ha kell, jelentős kockázatot is vállalva – egy számára létfontosságú, az egész szektort „pörgető” esemény megrendezéséért? A NOB privilegizált helyzetben volt, mert dönthetett arról, hogy vállalja-e a rizikót. Vállalta. Annak következményeivel együtt.
Ha lettek volna illúzióink az olimpiával kapcsolatban, a tokiói rendezés segít abban, hogy többé ne legyenek. A NOB és az olimpiai mozgalomhoz kötődő bármely sportszervezet remekül sulykolta és sulykolja a kulcsszavakat: a sport több, mint szórakoztatóipari termék, emelkedettebb, nemesebb, jobb annál, nemzetek békés versengése, mely milliárdnyi embert szórakoztat, gyönyörködtet, inspirál és még nevel is. A világjárvány árnyékában, drasztikus intézkedések közepette, üres lelátók előtt, konzervszurkolás mellett megtartott játékok esetében
ki lehet mondani: az olimpia valóban csak egy szórakoztatóipari termék, nagy szavak és eszmék mázával bevonva. A király meztelen.
Persze a meztelen királynak is lehet vonzereje. És a máz sem kizárólag kozmetikai: bárki, aki elég szerencsés volt ahhoz, hogy eljusson egy olimpiára, megmondhatja, ez az esemény tényleg teljesen más. Hol felemelő, hol szívszorító történeteivel, a világ minden sarkából érkező résztvevőivel, megdöbbentő méreteivel, drámáival együtt az ötkarikának tényleg van varázsa. Csak most lehet, hogy egy-két illúziónkkal le kell számolnunk.
Július 23-án meggyújtják az olimpiai lángot Tokióban. Nézők nem lesznek a hatvannyolcezres, 1,4 milliárd dollár költségű új nemzeti stadionban, csak a sportolók, delegációtagok, rendezők és pár meghívott VIP-vendég. Elsőként Görögország, utolsóként a házigazda delegációja vonul be, ahogy azt már megszokhattuk. Megszokott módon pazar lesz a televíziós közvetítés is – egész biztosan mindent megtesznek annak érdekében, hogy a megnyitó, illetve az egész olimpia normálisnak tűnjön.
Csak az az üresség a lelátón és bennünk.
Az lesz nagyon szokatlan.
