5p

Mariupol ostroma óta nem láttunk ilyet, de egy körbezárt város helyett most a frontvonalon is képesek erre az orosz gépek.

Többször írtunk már arról, hogy Ukrajnában a háború előtti várakozásokhoz képest jóval visszafogottabb teljesítményt nyújt az orosz légierő, illetve arról is, ennek mik lehetnek az okai.

Az elmúlt napokban Avdijivka környékéről érkezett jelentések viszont arra utalnak, hogy valami megváltozott, és az orosz légierő olyasmiket tesz, amire legutóbb a háború elején, Mariupol ostroma idején volt példa. A beszámolók, képek és videók tanúsága szerint ugyanis a Donyeck városától északnyugatra található, hosszú évek óta az ukrán és a donyecki szeparatista, majd most már az orosz erők közti frontvonal részét képező Avdijivka városánál az orosz légierő UPAB-1500-as, sőt FAB-3000M-54-es bombákat is bevetett az ukrán pozíciók ellen.

Ez persze így önmagában a legtöbbeknek semmit sem mond - az UPAB egy 1500 kilogrammos, irányított bomba, amelyet a céltól akár 50 kilométeres távolságban is ki lehet oldani, és onnantól saját vezérlő szerkezetei segítségével irányítja röppályáját. A FAB-3000-es egy ennél nagyobb rombolóerejű, 3000 kilogrammos, hét évtizede tervezett bomba, amely szabadesésben éri el a célpontot.

Első hallásra az UPAB tűnik veszélyesebb fegyvernek, és annak pontossága valóban jóval nagyobb, mint az elavult FAB-3000-esnek, azonban utóbbinak bevetése mégis sokkal rosszabb hír ukrán szempontból. A hatalmas bombát ugyanis olyan Tu-22M-3 szuperszonikus nehézbombázókról dobják le az ukrán állásokra, amelyek az utóbbi időben az ukrán légtérben nem mutatkoztak, hanem csak biztonságos távolságból használták őket levegő-föld cirkálórakéták indítására.

Mivel a FAB-3000-eseket legfeljebb a céltól 15-20 kilométerre lehet elengedni, ez azt jelenti, hogy az orosz légierő féltett Tu-22-esei mélyen berepültek Ukrajna fölé, sőt a frontvonalakat is igencsak megközelítették.

Egy ilyen bomba ugyan nem túl pontos, de egy 3000 kilogrammos bombának nem is kell nagyon pontosnak lennie, hiszen iszonyatos pusztításra képes. Az alábbi felvételeken minden bizonnyal egy FAB-3000-es hagyta kráter látható - nincs az a megerősített állás, amiben egy ilyen találatot túl lehet élni.

Ráadásul a bombák ledobásához az egyébként ennél jóval gyorsabb repülésre is képes gépeknek Tom Cooper, az orosz légierővel hosszú évek óta foglalkozó szakértő szerint le kell lassítaniuk "magas szubszonikus" sebességre 12-15 ezer méteres magasságban. Ezáltal a műveletet végrehajtó Tu-22-esek igencsak sebezhetőek lennének a komolyabb ukrán légvédelmi rendszerek számára, ez tehát a szakértő szerint azt jelenti:

"az oroszok e támadások idején 1000 százalékosan biztosak abban, hogy nincsenek a lassan szálló Tu-22-esek lelövésére képes ukrán légvédelmi rendszerek a környéken".

Ugyanerre utal az is, hogy e frontszakaszon Szu-34-es vadászbombázók is végrehajtottak kisebb, 500 kilogrammos "szabadeséses" bombákkal támadásokat, ehhez is olyan magasságban és olyan közelségben kell repülni az ukrán állásokhoz, amely az elmúlt hónapokban általában túl kockázatos volt az orosz légierő számára.

Ernyő nélkül a bombaesőben

Miért nincsenek megfelelő ukrán légvédelmi rendszerek a környéken? Elképzelhető, hogy vannak, de az orosz elektronikus hadviselési eszközök hatékonyan ki tudják iktaktni őket. Az is lehet, hogy az oroszok koncentrált tüzérségi és légitámadásokkal ideiglenesen kiiktatták vagy a fronttól hátrébb kényszerítették ezeket a rendszereket. Az biztosnak látszik, hogy Ukrajnának ahhoz nincs elegendő légvédelmi eszköze, hogy egyszerre védje hatékonyan a hátország városait és infrastruktúráját az orosz drónok és rakéták ellen, miközben áthatolhatatlan védőernyőt von a nagyjából ezer kilométers front minden része fölé is.

Elképzelhető, hogy a történtek hatására Avdijivka térségébe újabb ukrán légvédelmi egységeket vezényelnek, de ez nagy valószínűséggel más frontszakaszokon nyitna meg hasonló ablakokat az orosz légierő előtt. Az sem kizárható, hogy az oroszok - legalábbis a front egyes részein - egyszerűen "erőből" is meg tudják oldani az ukrán légvédelem semlegesítését, ez talán még rosszabb hír ukrán szempontból.

Az elmúlt napokban a bahmuti hírek árnyékában már megjelentek azok az elemzések (többek közt éppen Tom Cooper tollából is), amelyek szerint Avdijivkánál még a bahmutinál is szorongatottabb helyzetben vannak az ukrán védők, akiket a bahmutihoz hasonló módon fenyeget a bekerítés. Egyelőre még ott is kitartanak az ukrán katonák, ám az semmiképpen sem könnyíti meg a helyzetüket, ha az orosz légierő 500-1500-3000 kilogrammos bombákat tud nagyon kevés kockázattal ledobálni rájuk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG