2p

Lengyelország újabb, nagy összegű hitelkeretet kap az Egyesült Államoktól arra, hogy erősítse hadseregét. Ez már a harmadik ilyen finanszírozási forrás, amit az elmúlt két évben nyitottak.

Az Egyesült Államok kormánya újabb hitelgaranciát ad Lengyelországnak fegyvervásárlásra – derült ki a
Notes from Poland hírportál beszámolójából. Ezúttal 4 milliárd dollárra (átszámolva több, mint 1564 forint) vonatkozik a kezesség.

Árfolyam

A támogatás így már az elmúlt évek kölcsöneit is figyelembe véve meghaladja a 11 milliárd dollárt, ami a dollárban számolt magyar GDP több mint 5 százaléka. 

A legutóbbi két hitelkeret közül az egyiket 2023 szeptemberében, a másikat 2024 júliusában nyitották a lengyeleknek. Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint az újabb pénzügyi támogatás jelzi az Egyesült Államok elkötelezettségét Lengyelország biztonsága és a NATO erősítése mellett. A két ország az egész kelet-közép-európai régió stabilitásán dolgozik. A közleményben megjegyzik, hogy az ilyenfajta hitelgaranciákat az Egyesült Államok legközelebbi, legmegbízhatóbb szövetségeseinek adják. Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter szerint a pénzből a lengyel hadsereg gyors modernizálását fogják finanszírozni.

A Patriot rakétarendszerre is futja az amerikai hitelből
A Patriot rakétarendszerre is futja az amerikai hitelből
Fotó: Wikimedia

Az Ukrajna ellen indult orosz invázió 2022 februári kezdete óta a lengyel kormányok nem sajnálják a pénzt az ország védelmi képességeinek erősítésére. A költségvetés 4,2 százalékát fordítják erre a célra 2024-ben, majd 4,7 százalékát 2025-ben. Ennek a kiadásnak jelentős részéből amerikai fegyvereket vesznek. ezek között vannak Apache harci helikopterek, Abrams harckocsik, Himars rakéta- és Patriot légvédelmi rendszerek. Emellett jelentős mennyiségű Dél-Koreában gyártott fegyver is vásárolnak a repülőgépektől kezdve az önjáró lövegekig.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG