5p

A részletes adatok szerint is recesszióban van Magyarország. Éves és negyedéves szinten is csökkent a GDP.

A magyar GDP a nyers adatok alapján a harmadik negyedévben 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott számok szerint pedig 0,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden, megerősítvbe az első becslésben szereplő adatokat. 

Az előző negyedévhez viszonyítva – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent. Az év első kilenc hónapjában pedig a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint mindössze 0,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal nőtt. 

Mit mutat a termelési oldal?

A most közzétett részletes adatok szerint a termelési oldalon az ipar teljesítménye 4,4, azon belül a feldolgozóiparé 6,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakihoz képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közúti jármű gyártása és a villamos berendezés gyártása járult hozzá a csökkenéshez, illetve a gumi- és műanyag termék gyártása, valamint az élelmiszeripar fékezte leginkább az ipar visszaesését. Az építőipar hozzáadott értéke 4, a mezőgazdaságé (az aszály következtében) 14,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,9 százalékkal nőtt. A legnagyobb növekedés (5,9 százalék) a művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatások nemzetgazdasági ágban következett be. Az oktatás hozzáadott értéke 3,8, a szállítás, raktározásé 2,8, az információ és kommunkációé 2,6 százalékkal bővült. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, valamint a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágak teljesítménye egyaránt 2,4 százalékkal nőtt. A humánegészségügyi, szociális ellátás hozzáadott értéke 2,3, az ingatlanügyleteké 1,2 százalékkal növekedett. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 0,9, a kereskedelemé 0,8, a közigazgatásé 0,4 százalékkal lett nagyobb. 

Rosszul áll Magyarország
Rosszul áll Magyarország
Fotó: Depositphotos

A GDP harmadik negyedévi 0,8 százalékos csökkenését a szolgáltatások (0,8 százalékponttal), valamint a termékadók és -támogatások egyenlege (0,3 százalékponttal) fékezte. Az ipar teljesítménye 1,1, a mezőgazdaságé 0,6, az építőiparé 0,2 százalékponttal mérsékelte a nemzetgazdaság teljesítményét. A szolgáltatásokon belül minden ág hasonló mértékben járult hozzá a GDP csökkenésének ellensúlyozásához. 

Mi látható a másik, a felhasználási oldalon? 

A háztartások tényleges fogyasztása a harmadik negyedév során 4,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,5 százalékkal emelkedett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,1 százalékkal nagyobb lett. A hazai fogyasztási kiadások volumene minden csoportban nőtt: a tartós termékek esetében 1,6, a féltartósok esetében 4,6, a nem tartósok esetében 4,8, a szolgáltatások esetében pedig 4 százalékkal.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 3,3 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztásé 1,4 százalékkal csökkent. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2 százalékkal bővült. A felsorolt folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 3,2 százalékkal nőtt.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a III. negyedévben 14 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké csökkent. A bruttó felhalmozás 4,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 0,3 százalékkal nőtt.

A kérdéses időszakban a külkereskedelmi forgalomban folyó áron 1027 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben (1,9 százalékkal) csökkent, mint az importé, amelynél 0,9 százalékos volt a csökkenés. A külkereskedelem majdnem 80 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 3,4 , a behozatal 1,5 százalékkal kisebb lett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 2,1, importja 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A felhasználási oldal képviselői közül a bruttó felhalmozás 2,1, a külkereskedelmi forgalom egyenlege pedig összességében 0,9 százalékponttal járult hozzá a csökkenéshez. A végső fogyasztás 2,1 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítmény visszaesését.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG