5p
Kőkemény kritikaosztás zajlott a Kossuth Rádió stúdiójában, Orbán Viktor karcos véleményt mondott Brüsszel mellett Soros Györgyről is. Nem sikerült meggyőzni az Európai Bizottságot a civil törvény és a CEU-ügy miatti elmarasztalás kapcsán, kiderült, milyen taktikával készül legközelebb a kormány. Lesz V4-Juncker találkozó, de szó esett a marosvásárhelyi iskolaügyről és az ukrán nyelvtörvényről is. A miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: még nincs kampányidőszak.
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2017. október 6-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy arról már korábban írtunk, nem sikerült meggyőzni az Európai Bizottságot a civil törvény miatti elmarasztalás kapcsán, a brüsszeli testület két nappal ezelőtt küldte ki az indoklással ellátott véleményét, ami az eljárás második szakaszát jelenti. Erre egy hónapja van reagálni a magyar kormánynak. Orbán

Mi is közröhej tárgya?

Az indoklás szerint a civil törvény nem teljesíti a tőke szabad mozgására vonatkozó követelményeket, ugyanis – ha közvetett módon is, de – diszkriminálja és aránytalanul korlátozza a külföldről támogatást kapó civil szervezeteket. Emellett az indoklás szerint Magyarországon megsértik egyebek mellett az egyesülés szabadságát, valamint a magánélet és a személyes adatok védelméhez való jogokat is.

Viktor szerint politikai ügyről van szó, amikből nem csak Magyarország ellen indít kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság, meglátása szerint ugyanakkor a most kapott indoklás „közröhej tárgya”, olyan „hajánál fogva előrángatott dokumentum”, amit egy magára bármit is adó jogász nem tud röhögés nélkül elolvasni, fogalmazott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjújában.

Mi is az a civiltörvény? Itt vannak a részletek.>>>

A miniszterelnök szerint Magyarország nem változtat majd az álláspontján, a felsorolt ügyeket „nevetségesnek” bélyegezte. Elmondása szerint Magyarország addig vitázik az unióval, amíg Brüsszel szeretne közröhej tárgya maradni. „Magyarországon a törvényeket be kell tartani, ebben nem engedünk, ez mindenkire vonatkozik”, még a „milliárdosokra is”, fűzte hozzá Orbán Viktor.  Hozzátette ugyanakkor, hogy a törvény nem arra van, hogy a kormány fenyegetőzzön vele – ezzel együtt azoknak, akik polgári engedetlenséggel demonstráltak a törvény ellen, azoknak a szankciókat is vállalniuk kell.

A megkerülhetetlen főgonosz: Soros

Orbán Viktor szerint Brüsszelben leginkább unatkoznak a képviselők, akik Magyarország vegzálásával foglalják el magukat, amíg mi megvédjük Európát. Elmondása szerint az egyik legfontosabb eredménye most a magyar kormánynak, hogy végre „felszínre hoztuk Soros György titkos szervezetét”. A miniszterelnök szerint egyértelmű, sőt, bizonyítható, hogy az országokról szóló jelentéseket író szakembereket is a milliárdos pénzeli, akik ki fogják hozni, hogy „a kvótatörvény szükséges, kerítésre nincs szükség”. Ezt Magyarország nem fogja hagyni.

A Soros-terv kapcsán Orbán Viktor elmondta: ne vegyük be, hogy puszta véletlenül alakulnak úgy a dolgok, ahogy, miközben Brüsszel saját elmondása szerint nem követ semmiféle tervet, vagy nem foglalkozik Soros György nyilatkozataival. Orbán szerint ugyanis minden a pontokba szedett terv mentén halad. Nem leszünk „balekok”, fogalmazott a miniszterelnök, „Magyarország nem a hülyék országa”, ez egy „komoly ország, komoly emberekkel, komoly történelemmel” és „horrobile dictu, komoly kormánnyal”.

Kampányfogás a konzultáció?

Éles csipkelődés alakult ki a kérdező és Orbán Viktor között arról, hogy a hónap végére tervezett nemzeti konzultáció és számos más egyéb intézkedés – például Orbán Viktor erdélyi látogatása – kampányfogás-e vagy sem. Orbán Viktor szerint pusztán az emberek megerősítő véleményére van szükség a kérdésben, amivel kiállhatnak majd Brüsszel elé, a kampányidőszak azonban csak 2-3 hónap múlva kezdődik majd, addig ugyanis a kormánynak „dolga van”, nem ér rá kampányolni.

Schengen, Marosvásár

A kétsebességes Európa gondolata kapcsán Orbán Viktor elmondta: Magyarország és a V4-ek korábban már ismertették álláspontjukat az ügyről, ez azóta nem változott. Meglátása szerint hasznos dolog Európa jövőjéről vitatkozni, ugyanakkor ő inkább arra helyezné a hangsúlyt, hogy az elért eredményeket ne rombolják le – ilyen például Schengen. Egy felvetés szerint a jövőben 3 évre felfüggeszthetnék a tagállamok a határok nyitottságát, ami épp a szabad munkavállalást és a szabad mozgást akadályozná az EU-n belül. A miniszterelnök továbbra is a külső határok védelmére fókuszálna.

A marosvásárhelyi iskolaügy és az ukrán nyelvtörvény kapcsán Orbán Viktor elmondta: zavaros, nehéz, bonyolult viszonyokról van szó, Ukrajnával sajnos még nem közelednek az álláspontok, itt igazából azt szeretnék megértetni, hogy egy háborúban lévő ország csak Európára számíthat, ilyen döntésekkel azonban csak messzebb kerülnek az unió támogatásától. Romániában valamivel jobb a helyzet, itt sikerült egyezkedni az elnökkel, ugyanakkor még jó néhány személyes találkozóra lenne szükség, hogy érdemi előremozdulás történjen az ügyben, fűzte hozzá a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG