|
| Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója Moszkvában 2018. szeptember 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd |
Miközben tegnap délután a magyar miniszterelnök egy magángéppel Londonba repült a Chelsea-Videoton meccsre, Budapest és Kijev között újabb szintre ugrott a kétoldalú feszültség. A konzulok kölcsönös kiutasításával kétségtelenül egy új biztonságpolitikai fejezet kezdődött és ezt nem csak mi érezzük így, hiszen a NATO főtitkára is szükségét látta, hogy már szerdán csillapítsa a kedélyeket, hangsúlyozva a párbeszéd fontosságát. Jens Stoltenberg kijelentette, hogy a NATO továbbra is támogatja Ukrajnát, amely értékes és fontos partnere, Magyarország pedig értékes szövetséges.
Lerombolt hazai diplomáciai védvonal
Azzal kapcsolatban, hogy hazánk értékes szövetségese lenne a NATO-nak, vannak kétségeink, és ez nem csak a teljesen korszerűtlen és harcérték nélküli magyar szárazföldi csapatokra vonatkozik. A magyar miniszterelnök ugyanis a 2014. januári titkos paksi bővítési paktumának megkötése óta új regionális geopolitikai pályára állította hazánkat. Kiseprűzve a nyugatos beállítottságú diplomaták százait a Külügyminisztériumból még azon év nyarán hazánk elvesztett egy olyan diplomáciai kart, amely most érdemben végezhetné a finomhangolást Budapest és Kijev között.
Bár önmagában igazat adunk Budapestnek az ukrán nyelvtörvény ügyében, de fontos látni a kijevi dinamikát és összképet is. Petro Porosenkó ukrán elnök választási kampánya az árulkodó „hadsereg, nyelv, hit” szlogen alatt fut. Kijev az orosz agressziót felhasználva ugyanis egy kései, erőltetett nemzetépítésbe fogott - márpedig ebből a pozícióból Kijev értetlenkedve nézi a magyar diplomácia blokkolását, hiszen a törvény elsősorban az orosz nyelv ellen irányul. A többi kisebbség járulékos veszteség, majd megegyezünk valahogy és valamikor – gondolják. Bukarestben szintén elítélik a törvényt, de nem tiltakoznak nyilvánosan – igaz, nem tudtak megegyezni az ukránokkal a románok sem.
Befolyásoló ügynökként a Balkánon
Ha Orbán jelen esetben Moszkva kottájából játszva akadályozza lépten-nyomon Ukrajna euróatlanti közeledését, akkor azt nem először tenné a térségünkben. A magyar miniszterelnök ugyanis június 2-án videóüzenetet küldött a macedón ellenzéki párt híveinek, amelyben támogatásáról biztosította az ellenzéki pártot azon törekvésében, hogy megakadályozza Macedónia névváltoztatását. Dicsérte mindazokat, „akik nem hajlandók meghajolni külföldi erők nyomása alatt”.
|
| Káncz Csaba |
Igen ám, de Macedónia esetében a névváltoztatás nyitná meg a kis balkáni állam előtt az EU és NATO felé a kapukat. Orbán tehát egy nyugati szövetséges állam első embereként azért lobbizott a Balkánon, hogy az ország inkább ne csatlakozzon a nyugati gazdasági és biztonsági szövetséghez. Orbán ezen páratlan lépése világosan szembement a magyar nemzeti érdekekkel, ellenben 100 százalékban megfelelt az orosz nemzeti érdekeknek a Balkánon.
Csapatok Kárpátaljára
Bár Kijev a krími válság kibontakozásakor még visszafogott volt, a négy éves háború megkeményítette az ukrán politikai osztályt. Nem geopolitikai tét nélküli tehát Budapest folyamatos üzengetése Ukrajna irányába, és ha beütne egy kárpátaljai krízis, akkor Kijev egészen biztosan nem viselkedne annyira passzívan, mint 2014 elején a Krím kapcsán. A politikában nemcsak a tények számítanak, hanem egy folyamat optikája is: márpedig Kijevben sokan úgy látják, hogy Budapest és Moszkva titokban megegyeztek a magyarok lakta területek elcsatolásáról. Kijev már korábban kifejtette, hogy szerinte Budapest valójában revansista álmokat kerget, Moszkva pedig támogatja a kárpátaljai szeparatizmust az Ukrajna elleni hibrid háborújának részeként.
Nem tekinthető véletlennek, hogy Ukrajna a múlt héten Kárpátaljára is kiterjedő hadgyakorlatot tartott. Az ukrán sereg újra aktiválta beregszászi laktanyáját és tervben van az is, hogy a haderő bővíti munkácsi, ungvári katonai létesítményeit – alig néhány kilométerre az ukrán-magyar határtól. Eközben nacionalista ukrán oldalak listázzák azokat, akik felvették a magyar állampolgárságot. Ideje lenne tehát a profi diplomatáknak kezébe venni az ügyeket, ha a nagypolitikai egyáltalán engedi őket szóhoz jutni.
Káncz Csaba jegyzete
