1p
A németekkel való együttműködésben van a magyar gazdaság jövője a miniszterelnök szerint. Orbán szerint sikeres a kormány gazdaságpolitikája, és minden akadály elhárult az IMF-megállapodás elől.

Német nyúlvány leszünk?

Az új magyar gazdasági modell szinte hibátlanul kapcsolódik a némethez - mondta a miniszterelnök már a kormány és a Daimler AG közötti stratégiai partnerségi megállapodás pénteki aláírási ünnepségén.

Orbán az MTI-nek adott interjújában pedig úgy fogalmazott: "A német ipar és a magyar kormány gondolkodása az európai gazdaságról egybeesik", mindkét fél álláspontja az, hogy az európai gazdaság akkor lehet versenyképes, ha ipari termelési kapacitásait újraszervezi és megnöveli. Abban is egyetértenek - folytatta -, hogy Magyarország "egyre nyilvánvalóbban a nagy, fejlett, magas technológiával működő német ipari területnek a déli nyúlványán helyezkedik el", vagyis a magyar gazdaság és magas technológiával dolgozó ipar jövője elsősorban a németekkel való együttműködésben van.

A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes.. A Daimlerrel kötött stratégiai megállapodás a magyar gazdaságtörténet mérföldköve, a német ipar tartós beépülése a magyar gazdaságba - például korábban az Audi letelepedése - mindig egy-egy új korszakot jelentett - tette hozzá a minap született megállapodásról.

A német ipar és a magyar kormány véleménye abban is megegyezik, hogy a rugalmas és jól képzett munkaerőé a jövő, ugyanis csak az ilyennel rendelkező országok lesznek képesek életszínvonalat emelni és munkahelyet teremteni - részletezte a kormányfő, aki szerint mivel az új magyar munka törvénykönyve éppen a rugalmasságra épül, nagyon sok munkahelyet hoz létre, és egyben meg is véd.

Orbán szerint működőképes a gazdasági modell

Orbán Viktor szerint Európai Bizottság szerdai országjelentése alapján - amely szerint 2013-ban 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány Magyarországon, a növekedés pedig 0,3 százalék lesz - kijelenthető: a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja sikerült, az új magyar gazdasági modell pedig - habár sokak ízlésének nem tetszik, sokak érdekét sérti - működőképes. Ezt azzal indokolta, hogy a hiány 2011 óta három százalék alatt van, és Magyarország azon öt ország egyike, ahol ezzel párhuzamosan csökken az államadósság, ráadásul nálunk a legnagyobb mértékben.

A brüsszeli előrejelzés 2014-es költségvetést érintő részéről - vagyis hogy az EU szerint akkor a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit - a miniszterelnök úgy foglalt állást, hogy ezt "az ezzel most nem foglalkozunk kategóriába kell helyezni, tekintettel arra, hogy még a 2013-as költségvetést sem alkotta meg a parlament". A 2014-es hiány mértéke azon múlik majd, milyen büdzsét alkot a Ház arra az évre - mondta.

Közel az IMF-megállapodás?

Az EU-prognózissal kapcsolatban szólt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásokról is, kijelentve: az elmúlt két hónapban a kormány valójában folyamatosan egyeztetett a tárgyalódelegáció "EU-s lábával", a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülés érdekében folytatott deficittárgyalások ugyanis ennek - a majdani megállapodás fontos állomásának - tekinthetők.

"Most már nyilvánvaló, hogy Magyarország költségvetése 2012-re, 2013-ra rendben van. Szerintünk a legfontosabb akadályok ezzel a megállapodás elől el is hárultak" - közölte, hozzátéve: "nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodhassunk, semmi akadálya, hogy a tárgyalások felgyorsuljanak".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG