Nem elég, hogy július óta tart a tunéziai politikai válság, most két további észak-afrikai országban is megugrott a politikai hőmérséklet. Augusztus 24-én Algéria megszakította – a már amúgy is takaréklángon pislákoló – diplomáciai kapcsolatait Marokkóval. A kétoldalú feszültség rávilágít a régiós bizonytalanságra, és véget vethet a két ország energiaipari együttműködésének.
A múlt hosszú árnyai
A két ország kapcsolata már régóta feszült. Ellentétek bukkantak föl sorozatosan politikai ideológiáról, határ kijelölésről és a regionális befolyásért folytatott küzdelemmel kapcsolatban. A két ország egy rövid idejű háborút vívott 1963-ban, amikor Algéria kivívta függetlenségét Franciaországtól. Algír már régóta támogatja a „Polisario Frontot” Rabat ellenében a Nyugat-Szahara feletti ellenőrzés kapcsán.
Algéria 1994-ben egyoldalúan lezárta a szárazföldi határát Marokkóval – és azóta is zárva tartja – miután 1992-ben Marokkó azzal vádolta az algériai hadsereget, hogy ők álltak egy terrortámadás mögött Marrakesh-ben.
A diplomáciai kapcsolatok összeomlásával párhuzamosan most mindkét ország megerősítette katonai jelenlétét a határ mentén. Valóban, mindkét ország számára az incidens kiváló lehetőséget ad arra, hogy elterelje a belpolitikai problémákról a figyelmet. Ez különösen vonatkozik Algériára, ahol a csekély legitimitású katonai vezetésnek kell meggyőznie a forrongó lakosságot, hogy Marokkó nagyobb veszélyt jelent számukra, mint a rezsim korrupciója.
A „Hirak-mozgalomnak” nevezett, több százezer embert utcára vivő tüntetések Algériában két éve kezdődtek, tiltakozva az ellen, hogy az 1999 óta hatalomban levő Abdelaziz Bouteflika 5. elnöki mandátumának megszerzése céljából bejelentette indulását az elnökválasztási harcban.
A tüntetők a 2019 decemberi elnökválasztást is bojkottálták, Abdelmadjid Tebboune jelenlegi elnök megválasztását kutyakomédiának nevezve. A 75 éves elnök februárban feloszlatta a parlamentet, megnyitva az utat új általános választások előtt, egyben több tucat demokrácia-párti tüntetőt engedett szabadon. A júniusi parlamenti választás aztán rekord alacsony, a választásra jogosultak 23 százalékos részvételével zajlott le.
Az algériai uralkodó elitnek van miért aggódnia, hiszen a lakosság fele 30 év alatti (a teljes lakosság átlagéletkora 28 év), a fiatalkorú munkanélküliség pedig 25 százalék fölött van. A népesség robbanásszerű növekedését jól mutatja, hogy a jelenleg 41 millió lakosú országban 1960-ban még csupán 10 millióan laktak.
Miért most robbant be a válság?
Azzal, hogy a végnapjait élő Trump kormányzat tavaly decemberben egyoldalúan elismerte Marokkó fennhatóságát Nyugat-Szahara fölött, komoly ütést vitt be az algériai rezsimnek, amely Marokkót el akarta szigetelni az ügyben. A Fehér Ház lépéséért cserébe Marokkó elismerte Izraelt (Ábrahám Egyezmények), ami szintén éles kritikát váltott ki Algírban, lévén a palesztin ügy nagy támogatója.
Mindennek tetejébe Marokkó állítólag felhasználta a Pegasus nevű izraeli kémszoftvert algériai tisztviselők és magasrangú katonatisztek lehallgatására.
Gázvezeték politika
A diplomáciai kapcsolatok összeomlásával az egyik legnagyobb bizonytalanság most a Maghreb-Europe Gas (MEG) gázvezetéket övezi, amely 1996 őszén kezdett el működni, földgázt szállítva a spanyol és a portugál piacra. A vezeték áthalad Marokkón, amely 7 százalékát használja fel az áthaladó gáznak belföldi fogyasztásra. A megállapodás túlélt már több diplomáciai vihart, de a mostani krízis rendkívülinek tekinthető.
A MEG tranzit megállapodást októberben kell megújítani. Ha ez elbukik, akkor az komoly csapás lenne Marokkó energiagazdálkodása számára. Az ország belső energiafogyasztásának 10 százaléka a földgázra épül. Különösen nagy csapást jelentene az algériai földgáz kiesése két észak-marokkói erőmű számára, amely gázmeghajtású turbinákkal működik.
Ha elbukik a megállapodás meghosszabbítása, ez nehéz helyzetbe hozza Marokkó energia-fogyasztását, Algériának pedig óriási pénzügyi kiesést jelentene. Kérdés, hogy ezt a rezsim megengedheti-e magának a jelenlegi társadalmi viszonyok közepette.
Algéria az afrikai kontinens legnagyobb állama (2,38 millió négyzetkilométer), amely Észak-Afrika legnagyobb bizonyított földgáz készletével rendelkezik és az elmúlt években a kontinens legnagyobb gázkitermelője volt. Ez az ország egyben Európa harmadik legnagyobb gáz-szállítója - Oroszország és Norvégia után -, Spanyolország gázfogyasztásának pedig egyenesen a felét fedezi.
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg. 
