3p
Áprilisban megtört a lendület, ám májusra már ki is heverte az építőipar, éves szinten több mint harmadával növelve ezzel a szektor termelését. Az országban gombamód nőnek a házak és az egyéb építmények, az iparág azonban még mindig súlyos munkaerőhiánnyal küzd. Kérdés csak az, hogy meddig bírja még ezt a jelenlegi tempót.

Az áprilisi 22,1 százalékos, kissé csökkent emelkedés után ismét megtalálta a lendületét az építőipar, így májusban a termelés volumene 35,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist. A növekedés mindkét építményfőcsoportot érintette, az épületek építése 27,2, az egyéb építményeké pedig 46,7 százalékkal nőtt, ezt közölte a KSH a Privátbankár.hu-val. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján májusban az építőipar termelése 7,5 százalékkal bővült az előző hónaphoz képest.

A költözködés és a sport hajtja a szektort

Az épületek építésének növekedése májusban is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben pedig a sportlétesítmények és oktatási épületek építésének az eredménye a statisztikai hivatal szerint. Az egyéb építmények esetében a termelés – az alacsony bázis mellett – elsősorban az út- és vasútépítési munkák következtében bővült. Az építőipar ágazatai közül így az épületek építésének termelése 25,7, az egyéb építményeké 51,9, a speciális szaképítésé 32 százalékkal nőtt.

Egyre több a szerződés

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 53,2 százalékkal emelkedett. Ezen belül a két építményfőcsoport ellentétesen változott: az épületek építésére kötött szerződéseké 12 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké ugyanakkor 99,5 százalékkal nőtt. Az egyéb építmények esetében bekövetkezett növekedés elsősorban a sportlétesítményekre, valamint közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött szerződéseknek köszönhető.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene május végén 94,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 38,5, az egyéb építményeké pedig 132 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

De ki fogja mindezt felépíteni?

A megugró eredményeknek nem örülhetünk maradéktalanul. A szektort sújtó munkaerőhiány mellett az építőanyagokra és a kivitelezőre is gyakran heteket, hónapokat kell várni, a hirtelen ugrás ugyanis kapacitáshiányt okozott. Emellett a cégek valósággal ölik egymást a szakképzett munkaerőért, egyes helyeken akár 30 százalékos béremelésre is hajlandóak, csak, hogy elcsábítsák a dolgozókat, erről korábban itt írtunk a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG