3p
Senki nem tárgyal velük a béremelésről, pedig 10 éve semmi nem változott.
Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén az Országgyűlés Irodaházában, Budapesten 2016. május 31-én. Jobbra Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A kép forrása: MTI/Kovács Tamás

Mivel rendre falakba ütköznek, most egyenesen Pintér Sándor belügyminiszterhez fordultak az önkormányzati bérek rendezéséért harcoló érdekképviseleti szervezetek.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra hívja fel a miniszter figyelmét a lapunk birtokába került levélben, hogy 10 éve nem sikerült rendezni a kereseteket ebben a szektorban.

Mint írják: "nincs nyugvóponton a 10 éve befagyasztott-, illetve eltérő mértékben változott kereseti helyzet rendezése." Az eddig folytatott egyeztetések nem vezettek eredményre, vagy csak részeredményeket sikerült elérni, érdemi előrelépés nem történt, javaslat nem született a bérek rendezésére.

Emlékeztetnek arra, hogy a köztisztviselői illetményalap jövőre is változatlanul 38 650 forint lesz. A 2019-es költségvetésbe ugyan beépítettek egy 11 milliárd forintos tételt az önkormányzati köztisztviselők bérének növelésére, amelyhez pályázati úton lehet hozzájutni, de a feltételeket nem ismerik a szakszervezetnél. Annyit tudni csak, hogy a pénzt a magasabb adóerő képességgel rendelkező településektől vonják el.

Központi döntés hiányában az önkormányzatok helyben, a saját anyagi teherbíró képességük függvényében állapítják meg az illetményalapot. Erre két éve van lehetőségük, de ettől a rendszer nem lett homogénebb, sőt, az országban jelentősen eltérő mértékek jellemzőek, amelyek önmagukban is képesek feszültséget kelteni. Ahol közös hivatal alá tartozik több település, ott az eltérő adóerő képesség miatt nem volt lehetőség azonos mértékű illetményalap megállapítására, ezért a közös hivatal egészében elmaradt az emelés - állítja az MKKSZ.

A szakszervezet szerint a fluktuáció miatt ilyen anyagi helyzet mellett is minden rendelkezére álló forrást megpróbálnak felhasználni az önkormányzatok a bérek növelésére.

Mindezek alapján azzal a kérdéssel fordultak Pintér Sándorhoz, hogy a kormány mikor tervezi elindítani az önkormányzati bérek megnyugtató rendezését célzó egyeztetéseket, továbbá tájékoztatást várnak a pályázati feltételekről. Valamint arra kíváncsiak, hogy a kormány hogyan fogja biztosítani az egyenlő munkáért egyenlő bér esélyegyenlőségi alapelvének érvényesülését, a különböző önkormányzati illetményalapok szintre hozását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG