Vlagyimir Putyin (Fotó: EPA/ALEXEY NIKOLSKY / SPUTNIK / KREMLIN POOL MANDATORY CREDIT)

„Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója” – idézik gyakran a történelem hasznának kérdése kapcsán Tamási Áron szavait.  A második világháború utáni Németország szembenézett történelmi bűneivel (Vergangenheitsbewältigung) és atrocitásaival, elnyerve fokozatosan mind szomszédai, mind a nemzetközi közösség feloldozását és megbecsülését.  Az összeomlott Szovjetunió fő utódállamaként Oroszország viszont nem foglalkozik saját történelmének kritikus feldolgozásával és megítélésével. Sőt, a tömeggyilkos Sztálinnak újraéledő kultusza van és a kommunista korszak bűneit a csend és felejtés fátyla lengi be.

A Nagy Terror

De ég és föld a különbség aközött, hogy az irattárakat nehéz kutatni vagy éppenséggel az állam rendszerszerűen megsemmisíti a véres korszakok aktáit. Márpedig június 7-én a GULÁG Történetét Feldolgozó Múzeum jelentette, hogy egy titkos 2014 februári határozat alapján mindazok iratait megsemmisítették a hatóságok, akiket szovjet munkatáborokba száműztek és aztán szabadon engedtek. Becslések szerint Sztálin Nagy Terrorjának 12 millió ember esett áldozatul az 1930-as évek második felében.

Mintegy 7 millió embert küldtek ezen évek alatt a szovjet büntetőtáborokba (GULÁG). A sztálini állambiztonság, az NKVD 1937 július 30-án bocsátotta ki hírhedtté vált 00447-es számú műveleti parancsát „a kulálokról, bűnözőkről és egyéb szovjetellenes bűnözőkről”. Ennek alapján csupán 1937 augusztusa és 1938 novembere között összesen 800 000 embert tartóztattak le, közülük mintegy 400 000-et agyonlőttek, a többieket pedig - csupán percekig tartó pereket követően - a GULÁG-ra küldték.

Káncz Csaba

Kimazsolázott történelem

Mint most kiderült, a 2014 február 12-én kelt titkos határozatot szinte minden orosz biztonsági intézmény aláírta, így a Belügyminisztérium, az Igazságügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium, a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a Legfőbb Ügyészség. Mindezek alapján érthetőbbé válik, hogy Moszkva tavaly inkább agyonhallgatta a bolsevik forradalom százéves évfordulóját. Lenin elvtárs, a forradalom vezetője – új öltönyben – még mauzóleumában pihen a Kreml tövénél, a szobra még mindig orosz városok százaiban áll, de napjainkra a kormányzat nem akarja igazán felemlegetni tetteit. Valóban, az elmúlt pár évben újraírt orosz középiskolai történelemkönyvek már magát a forradalom fogalmát is bűnösnek tartják.

A Kreml az erejét inkább egy jövő hónapban esedékes évfordulóra tartogatja – 1918 júliusában végezték ki ugyanis a bolsevikok a cári családot. II. Miklóst és családját az orosz ortodox egyház 2000-ben szentté avatta, így a bolsevikok gyilkosságát mártíromságként lehet hetek múlva gyászolni országszerte. Putyin elnök barátjának és gyóntatójának, Tyihon Sevkunov püspök adományai is hozzájárultak egy új, óriási katedrális megépítéséhez, amely a cári, szent halottak kegyhelye.

Káncz Csaba jegyzete