3p

Az orosz gazdaság messze nincs olyan állapotban, hogy még évekig támogatni tudja Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajna ellen. Legalábbis egyre több szakértő van ezen a véleményen.

Az orosz gazdaság sokkal rosszabb állapotban van, mint amilyennek látszik. Lehet, hogy ez arra kényszeríti Vlagyimir Putyint, Oroszország elnökét, hogy már jövőre véget vessen az orosz hadsereg Ukrajna elleni agressziójának. Erre a következtetésre jutott Anders Aslund közgazdász, akinek a Project Syndicate-en megjelent cikkét a a Fortune amerikai gazdasági magazin szemlézte.

A szakértő szerint az orosz medve pénzügyi, technológiai és demográfiai ellenszélben próbál előrearaszolni az ukrajnai háború mocsarában. A gazdaság a stagnálás közeli állapot felé tart a növekedés helyett. Aslund becslése szerint a nyugati szankciók évente két-három százalékot faragnak le az orosz GDP-ből.

A moszkvai kormány feléli az ország pénzügyi tartalékait

A helyzet még rosszabbá válhat Putyin nézőpontjából, oly annyira, hogy befolyásolhatja Oroszország agresszióját szomszédja ellen. Aslund hivatkozik az ukrán titkosszolgálat jelentésére, amelyből orosz dokumentumokra hivatkozva az derült ki, hogy az egyre feszesebbé váló gazdasági és pénzügyi helyzet miatt a Kreml 2025 végére be akarja fejezni a háborút.

A számok miatt kell visszavonulót fújni?
A számok miatt kell visszavonulót fújni?
Fotó: Depositphotos

A nyugati szankciók „lopakodó inflációt” okoznak és megfosztották a moszkvai kormányt attól, hogy forráshoz jusson a nemzetközi pénzpiacokon. Ehelyett kénytelen saját tartalékaira támaszkodni. A Kreml a GDP két százalékában maximálta a költségvetési hiányt, ami nagyjából 40 milliárd dollár. Ugyanakkor a tartalék márciusban már csak 55 milliárd dollár volt, így jövőre kimerül.

Ukrajna megnyerheti a háborút, ha...

Eközben az ország a háború nyomán emigrált emberekkel elvesztette legjobb szakértőit, és a rezsim kleptokráciája ellopja az ország üzemeltetésére és a háborúra fordítható pénz egy részét. Az egyik legjobb bevételi forrás, a fegyverexport összeomlott, mert a háborús szükséglet elnyeli az eladható árut. A gazdaság és a hadsereg versenyez a munkára-, illetve hadra fogható emberekért.

Aslund szerint a pénztartalékok felélése miatt nehezen jön ki a költségvetési matek. Eközben idén 190 milliárd dollárt, a GDP 10 százalékát emészti fel a háború. A szakértő úgy véli, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút, ha nyugati támogatóitól kap még 50 milliárd dollárt és bevetheti az importált fegyvereket Oroszországon belüli katonai célpontok ellen.

A hadigazdaság hirtelen megroppanását vizionálják finn szakértők

Hasonló következtetésre jutottak az orosz gazdaságról a Bank of Finland feltörekvő országokkal foglalkozó szakértői. Várakozásuk szerint az orosz GDP növekedési tempója 2025-ben és 2026-ban egy- egy százalékra lassul a 2024-es 3,5 százalék után. Ahhoz hogy fenntartsák az idei tempót jelentősen javítani kellene a munka termelékenységét.

Ez azonban nagyon kevéssé valószínű, mert minden pénzt felemészt a háború finanszírozása. A munkaerőhiány, és a nyugati alkatrészek beszerzésének akadályozása szintén lassítja a gazdasági növekedést. A finn jegybank elemzői szerint az orosz politika rövidlátó irányváltása nyomán a hadigazdaság teljesítménye hirtelen megváltozhat.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG