2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria jelentése alapján.

A harmadik negyedévben Ausztria gazdasági teljesítménye reálértéken 1,8 százalékkal maradt el az előző év azonos negyedévéhez képest. Az idei második negyedévhez képest a reál bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal csökkent szezonális és naptári kiigazítással az osztrák statisztikai hivatal előzetes számításai szerint – írja az MTI.

A második negyedévben az osztrák GDP negyedéves bázison 1,1 százalékkal, éves bázison pedig 1,4 százalékkal csökkent. Két egymást követő negyedéves GDP-csökkenés technikai recessziót jelent.

A statisztikai hivatal "Osztrák Gazdasági Barométer" című kiadványa legfrissebb száma kiadásának bemutatóján Tobias Thomas főigazgató elmondta, hogy az adatok alapján "Ausztria gazdasága recesszióban van [...] ami elsősorban az ipar és a kereskedelem gazdasági teljesítményének visszaesése miatt következett be. A vendégéjszakák száma viszont rekordot döntött a turizmusban" - mondta.

A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék csökkenéshez elsősorban a kereskedelem (-7,6 százalék), a szállítás (-9,0 százalék) és az ipar (-4,2 százalék) járult hozzá. Növekedést elsősorban a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy ért el, 5,6 százalékost.

A legfrissebb makrogazdasági mutatók alapján a feldolgozóipar forgalma 2023 októberében tovább csökkent, és 10,3 százalékkal maradt el a 2022. októberi eredménytől a korai gazdasági becslés szerint. Az iparban 12,0 százalékkal csökkent a forgalom, míg az építőiparban 0,1 százalékkal nőtt.

Nem csak nálunk nehézkes a kilábalás. Fotó: Privátbankár/Mester Nándor
Nem csak nálunk nehézkes a kilábalás. Fotó: Privátbankár/Mester Nándor

2023 augusztusában az osztrák külkereskedelemben az export értéke 1,2 százalékkal, 14,58 milliárd euróra csökkent 2022 augusztusához képest. Ugyanakkor az import értéke 15,0 százalékkal, 14,83 milliárd euróra apadt. A pandémia által nem érintett utolsó év, a 2019-es szintjéhez képest 2023 augusztusában a behozatal 29,3 százalékkal, a kivitel pedig 33,2 százalékkal nőtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 08:34
Fontos adatok érkeznek, vajon lesz köztük derűlátásra okot adó?.
Makro / Külgazdaság Trump szombati meglepetése: 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra és Mexikóra
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:45
Donald Trump amerikai elnök a saját social felületein jelentette be.
Makro / Külgazdaság Vannak, akiket gazdaggá tett volna Zelenszkij, ha rendesebben felöltözik
Litván Dániel | 2025. július 12. 14:07
Vannak akik szerint meg is tette. Öltönyt viselt vagy nem az ukrán elnök? Tudta, hogy ilyesmire is lehet ám fogadni?
Makro / Külgazdaság Oroszországban tovább romlik a rubel – csak kicsit lassabban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 12:12
Oroszországban lassult az infláció júniusban éves és havi összevetésben a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Lengyelország éjjel bevetette vadászgépeit Oroszország miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:34
Lengyelország riadót fújt vadászrepülőinek, miután éjszaka orosz drónok csapódtak be Nyugat-Ukrajnába, egészen közel a lengyel határhoz. 
Makro / Külgazdaság Padlógázt nyomtak a rekordszintű vámbevételek az amerikai költségvetésben
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:19
Az amerikai költségvetés 27 milliárd dollár többlettel zárta a júniust elsősorban a rekordszintű, 27,2 milliárd dollárnyi vámbevétel hatására – áll az amerikai pénzügyminisztérium jelentésében.
Makro / Külgazdaság Nem sok jót várhatunk a benzinkutakon jövő héten sem
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:42
Bánhatja, ha nem tankolt meg pénteken. 
Makro / Külgazdaság Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
Király Béla | 2025. július 11. 13:13
A napokban azzal fenyegetett az amerikai elnök, hogy amely államok túl jó viszonyt ápolnak a BRICS-országokkal, azok további vámokra számíthatnak. Ez újabb jele a blokkosodásnak, ami ellentmond Orbán Viktor gazdasági semlegességének.
Makro / Külgazdaság A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:22
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
Makro / Külgazdaság Jól jártak Putyinék
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:51
Csökkent az olajexportjuk, az árak emelkedése miatt mégis nőttek a bevételeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG