3p
Kiadta második becslését a KSH, 698 millió euró volt a többlet januárban.

Az év első hónapjában 698 millió euró volt a külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 11, a behozatalé 10 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának szintjét. Az aktívum 698 millió euró volt, amely 135 millióval több éves alapon – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal közleményéből.

Éves összehasonlításban – euróban kifejezve - az export értéke 10, míg az importé 9,1 százalékkal nőtt. A forgalom forintban mért árszínvonala exportban 0,5, importban 0,8 százalékkal csökkent, míg a cserearány 0,3 százalékkal javult.

A gépek és szállítóeszközök előző év januári áron számított kereskedelme a kivitelben 12, a behozatalban pedig 9,2 százalékkal nőtt. A közúti járművek exportja és importja több mint tizedével emelkedett az előző év azonos időszakához képest, energiafejlesztő gépek és berendezések exportja kismértékben nőtt, míg importja több mint tizedével visszaesett. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek importja több mint tizedével, exportja több mint ötödével emelkedett.

A feldolgozott termékek exportvolumene 9,1, az importé 16 százalékkal nőtt. A gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele csaknem tizedével, behozatala mintegy ötödével emelkedett. A vas és acél importja több mint ötödével, exportja pedig több mint harmadával nőtt, míg a színesfém kivitele csaknem ötödével emelkedett – az importban ugyanakkor minimális lett a bővülés.

Kevesebb áram, több cigi

Az energiahordozók importja 15 százalékot esett tavaly januárhoz képest. A kőolaj és kőolajtermékek behozatala megközelítőleg ötödével, a természetes és mesterséges gáz importja pedig kismértékben csökkent. A villamos energia behozatalában közel 20 százalékos csökkenés figyelhető meg.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kereskedelme dominánsabb volt, az export volumene 11, az importé 15 százalékkal nőtt. A kivitel növekedésében a kukorica-vetőmag, a behozatalnál pedig egyrészt a kukorica, másrészt a kenyér és egyéb pékáruk forgalma dominált. Az ital és dohány exportja közel tizedével, az importja viszont majdnem felével nőtt. A növekedést importban a szivar és a cigaretta, exportban pedig az ásványvíz forgalomváltozása eredményezte.

Az EU-s országokba irányuló kereskedelme csaknem 10 százalékkal haladta meg a 2017. januárit. A külkereskedelmi többlet 82 millió euróval nőtt, és 977 millió eurót tett ki. Az export 80, az import 75 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban. Európán kívüli kereskedelemben a kivitel volumene 15, a behozatalé 12 százalékkal emelkedett. A mérleg itt 53 millióval javult, és 279 millió eurós passzívumot mutat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG