4p

Közpénzből finanszírozott autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezi a német kormány a koronavírus-világjárványt megszenvedő autóipar támogatására, a Der Spiegel című hírmagazin szerint az év végéig 5 milliárd eurót (1750 milliárd forint) fordíthatnak erre a célra.

A szövetségi kormány formálódó gazdaságösztönző csomagjának részeként tervezett kedvezmény a gazdasági minisztérium elképzelése szerint hagyományos és elektromos meghajtású új német autók után is jár majd.

A kocsikat a tömeg és a szén-dioxid-kibocsátás alapján kategóriákba sorolják. Minél kisebb a tömeg és alacsonyabb a kibocsátás, annál nagyobb a kedvezmény. A gyártmányok nagyjából kétharmada az úgynevezett B hatékonysági kategóriába tartozik, egy ilyen autó árából 2500 euró kedvezményt kaphat a vásárló. A belsőégésű és elektromos motorral is rendelkező hibridautók után további 750 euró, a tisztán elektromos meghajtású kocsik után további 1500 euró kedvezmény járhat a kereszténydemokrata (CDU) vezetésű minisztérium terve szerint. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) viszont ellenzik a belsőégésű motorral szerelt kocsik vásárlásának állami támogatását.

Öntik a friss pénzt a gazdaságba

A gazdaságösztönző csomagról kedden tárgyalnak a koalíciós egyeztető tanácsban. A csomag 50-100 milliárd euró nagyságú lehet, legfontosabb elemei közé tartozik a járvány miatt tartós válságba került ágazatok és szakmák megsegítése, így újabb támogatásokra számíthatnak például a vendéglátással, az utazásszervezéssel és a rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozások.

Az új program kiegészíti az eddigi intézkedéseket, amelyek a gazdaság stabilizálását, a vállalkozások fennmaradásának biztosítását szolgálják. A vissza nem térítendő támogatások, hitelek és hitelgarancia-vállalások keretösszege hozzávetőleg 1000 milliárd euró. Más támogatási formákat is alkalmaznak, így például július 1-jétől 2021. június 30-ig 19 százalékról 7 százalékra csökkentik az éttermekben, kávézókban és egyéb étkezőhelyeken felszolgált ennivaló árára rakódó általános forgalmi adót (áfa).

A bölcsek szerint ezt nem így kellene csinálni

A kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa ellenezi az ágazatokra szabott támogatásokat. Az 1963 óta működő testület tagjai a napokban egy állásfoglalásukban kifejtették, hogy nem csupán a keresletet kellene élénkíteni, hanem érdemes lenne ösztönözni a gazdasági szerkezet átalakulását, a versenyképesség javulását is.

Főleg éppen az olyan "ágazatspecifikus" - valamely gazdasági ágazat igényeihez igazított - támogatást kellene mellőzni, mint az autóvásárlási kedvezmény, mert csak megmerevítik, bebetonozzák az utóbbi évtizedekben kiépült szerkezeteket, átütő konjunktúraélénkítő hatásuk viszont nincs - írták a gazdasági bölcsek. Kiemelték, hogy hasznosabb az adózási szabályok átalakításával ágazattól függetlenül segíteni minden cégnek, amely a járvány előtt nyereséges volt, és érdemes törekedni az energiaárak csökkentésére, ami a vállalkozásoknak és a háztartásoknak is jelentős segítség lenne.

Egy sor további javaslatot is tettek, a többi között kifejtették, hogy érdemes ösztönözni a humán tőke növelését, a tudás és a szakértelem bővítését, a készségek, képességek fejlesztését szolgáló erőfeszítéseket, hogy a rövidített munkaidőre átállított vagy az állásukat elvesztő munkavállalók jobban boldogulhassanak a válság után.

A kormány előrejelzése szerint Németország hazai összterméke (GDP) 6,3 százalékkal csökkenhet az idén, ez a legnagyobb visszaesés a második világháború utáni német történelemben. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére elérheti a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Ez nekünk is fontos lehet

Ha a német kormány a cégek hóna alá nyúl, az Magyarország számára is nagy segítség lesz. Magyarországon ugyanis a legfontosabb iparág az autógyártás, amely a márciusi adatok szerint erős visszaesést szenvedett el. Mivel a külkereskedelem és a GDP szempontjából is kulcsfontosságú a szektor, így nagy szükség lenne arra, hogy az autógyártók visszaálljanak a járvány előtti termelési szintre. Korábbi cikkünk a témában >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG