3p

Újabb kormányrendeletek jelentek meg vasárnap éjszaka a Magyar Közlönyben, ezúttal mind a járványhelyzethez szorosan kapcsolódó témában született, a rendvédelmi szervekről, honvédekről, büntetés-végrehajtásról, valamint az ingyenes parkolásról és a SZÉP-kártyáról is. Ezek közül emeltünk ki néhány fontosabbat, érdekesebbet. 

Rendvédelmi feladatokat ellátó szervek: kemény túlórázás jöhet

- a  heti szolgálatteljesítési idő és a szolgálati érdekből elrendelhető túlszolgálat együttes időtartama meghaladhatja a negyvennyolc órás heti időtartamot. A napi szolgálatteljesítési idő tizenkét óránál hosszabb is lehet, azonban a huszonnégy órát nem haladhatja meg. Az időbeosztást a szolgálatba lépést megelőző egy héten belüli időpontban is közölhetik a hivatásos állomány tagjával. A napi legalább nyolc óra egybefüggő pihenőidőbe a  lakásról a  szolgálatteljesítési helyre és az  onnan való visszautazás időtartam is beszámítható.

Bekeményíthetnek a rendőrök

- szabálysértést követ el, aki veszélyhelyzetben az  intézkedésre jogosult szerv vagy személy veszélyhelyzettel kapcsolatos megkeresésére lényeges adat tekintetében a  valóságnak meg nem felelő statisztikai adatot szolgáltat, vagy az  adatszolgáltatással kapcsolatban a valóságnak meg nem felelő felvilágosítást ad. A pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

Rendőrök járőröznek Budapesten a Normafa közelében, az Anna-rétnél 2020. április 5-én. MTI/Bruzák Noémi
Rendőrök járőröznek Budapesten a Normafa közelében, az Anna-rétnél 2020. április 5-én. MTI/Bruzák Noémi

A katonák most nem léphetnek le

- ha a szerződéses állományba tartozó katona jogyviszonya a veszélyhelyzet ideje alatt szűnne meg, akkor az a veszélyhelyzet megszűnéséig automatikusan meghosszabbodik, sőt: az állomány nem mondhat le, nem szüntethetik meg jogviszonyukat.

Nem kell fizetni a parkolásért

- a helyi, önkormányzati tulajdonban lévő, valamint az országos közütak és állami utak mentén sem kell az autósoknak várakozási díjat fizetniük hétfőtől.

Túlóra az idősek otthonában is

- a veszélyhelyzet időtartama alatt az idősek otthonában foglalkoztatottak számára 24 órás műszak is elrendelhető. A 24 órás műszakot követően 48 óra összefüggő pihenőidőt kell biztosítani.

Karanténban lévő gyanúsítottat nem adunk ki, nem veszünk át

- a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazása is változik: egyebek közt a kiadott személy átadása nem hajtható végre, ha az az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályaival ellentétes. Ez fordítva, keresett személyekre is igaz - ők nem vehetőek át.

Börtönök, büntetésvégrehajtási intézetek: karanténban kezdenek a rabok

- nem vesznek ujj- illetve tenyérlenyomatot az elítéltektől, ha máshogy is megállapítható személyazonosságuk; a börtönbe vonuló elítéltek automatikusan 14 napos karanténba kerülnek. A koronavírus-gyanús, börtönbüntetés megkezdésére jelentkező elítélteket nem fogadják be a börtönök, helyette igazolást kapnak, és kórházba szállítják őket.

SZÉP-kártya: nem számíthatnak fel díjat a szolgáltatók

- a szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a Széchenyi Pihenő Kártya juttatásként átutalt, fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére a munkavállalóval szemben díjat nem számíthatnak fel.

Mindez tehát a vasárnap éjjeli Magyar Közlönyben megjelent intézkedésekből olvasható ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis aláállhat egy kis uniós pénzesőnek az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 16:29
Hozzájuthatunk a befagyasztott uniós támogatás egy részéhez 
Makro / Külgazdaság Nem várt meglepetés jött az eurózónából
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 13:12
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 11:05
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem. 
Makro / Külgazdaság Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 09:19
Első alkalommal kapott jóváhagyást bioszimiláris készítményeire.
Makro / Külgazdaság Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton  lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól. 
Makro / Külgazdaság Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG