2p
Összesen hét népszavazási kezdeményezést utasított el az NVB.

A legtöbbször egyértelműségi problémákra hivatkozott a testület, valamint arra, hogy jogintézményekből nem lehet viccet csinálni, de persze akadtak specifikus esetek is, amiket végül a bizottság elutasított. Így fennakadt a rostán a DK-s Sebián-Petrovszki László által magánemberként benyújtott kezdeményezése, ami a külföldi egyetemeket érintette. A testület a döntését azzal indokolta, hogy a kezdeményezés csak az OECD-országokban államilag elismert felsőoktatási intézmények számára biztosítana oklevelet adó tevékenységet, ez pedig diszkriminatív helyzetet teremtene.

A volt LMP-s parlamenti képviselő, Vágó Gábor rögtön három kezdeményezést is benyújtott magánszemélyként: a letelepedési engedélyek megszerzésével, valamint kiadásával kapcsolatban, valamint a harmadik országbeli állampolgárok  beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről. Az NVB a kérdések hitelesítését megtagadta, részben választópolgári, illetve jogalkotói egyértelműségi problémára, részben pedig okafogyottságra hivatkozva.

Humornak helye nincs!

A fennmaradó három javaslatot a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nyújtotta be, ezeket azonban egyhangúlag elutasította a testület, mondván, hogy azok a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütköznek. Az ülésen felmerült, hogy egy viccpárt komolytalan kezdeményezéseit egyáltalán érdemben kell-e tárgyalniuk.

Az első kérdés azt célozta, hogy az Országgyűlés nevezze át Paks városát, annak érdekében, hogy a tervezett atomerőművi beruházást érintő nemzetközi szerződések érvényüket veszítsék. A második kezdeményezés szerint új atomerőművi blokkot csak a felcsúti stadion 50 méteres körzetében építhetnének, míg a harmadik kezdeményezés arra irányult, hogy az NVB ne minősíthesse a választópolgárok számára túl bonyolultnak az atomenergiával kapcsolatos népszavazási kérdéseket.

Egy büntetés azért született

Az NVB egy, a múlt vasárnapi zuglói időközi önkormányzati választást érintő határozatot is hozott. A testület ugyanis 11:1 arányban egy nem jogerős határozatban megállapította, hogy az ATV műsorszolgáltatóként az egyik választási hírműsorával megsértette az esélyegyenlőség alapelvét, mert egyik híradójából - a többi jelölő szervezet közül egyedüliként - kihagyta a Magyar Munkáspártot. Az NVB határozatai nem jogerősek, azokkal szemben a Kúrián lehet jogorvoslattal élni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG