2p
Kiemelt helyen foglalkozik a világsajtó a rabszolgatörvény-ellenes demonstrációkkal.
A "rabszolgatörvény" ellen demonstrálók az MTVA Kunigunda utcai székházánál 2018. december 17-én. (MTI/Mohai Balázs)

Múlt szerda óta zajlanak a tüntetések az országban az aznap elfogadott rabszolgatörvény miatt. A legnagyobb megmozdulásokat Budapest hozta, de számos vidéki városban is tömegek jöttek össze tiltakozni a Fidesz-KDNP kormány intézkedése miatt. A helyzet annyira felforrósodott, hogy mostanra - a CEU külföldre kényerítése után röviddel - ismét a legnagyobb külföldi lapok foglalkoznak a magyarországi helyzettel, ráadásul a többségük kiemelt helyen.

Az eseményekről beszámoló külföldi lapok nem a hivatalos nevén - Munka törvénykönyve -, hanem az ellenzék által emlegetett "rabszolgatörvény" megfogalmazást használják. A vasárnapi események kapcsán 15 ezres tüntetésről írnak, és a törvény munkavállalóra nézve hátrányos intézkedéseit emelik ki. A nemzetközi médiában tehát a kritikus vélemények vannak előtérben, és nem nagyon jelenik meg a kormány narratívája, mely szerint a dolgozók szabadságát nem korlátozzák ezek az intézkedések. Érdemes megemlíteni, hogy a kormánnyal szemben az utóbbi időben nem feltétlen baráti angolszász lapok mellett a lengyel sajtóban is téma volt a törvény miatt indult tiltakozási hullám. Noha a politikai vezetés felső szintjén a lengyel és a magyar kormány erős szövetségesnek számít, érdemes megjegyezni, hogy a sajtó ennek ellenére kritikusan megnyilvánulást is megenged egy baráti országról.

Hírünk a nagyvilágban:

Reuters

New York Times via Reuters

New York Times via AP

New York Times saját anyaggal

Wall Street Journal

Bloomberg

Time

Fox News

BBC

CNN

Washington Post

Aljazeera

Deutsche Welle

Zeit

Le Monde

A fenti lapok alap esetben csak választásokkor foglalkoznak ennyire kiemelt helyen Magyarországgal, de az utóbbi időben egyre gyakrabban irányul ránk megkülönböztetett figyelem. Hétfő reggel biztonsági őrök kidobták az MTVA székházából a vasárnap esti demonstráció után ott éjszakázó ellenzéki képviselőket, akik ötpontos petíciójukat szerették volna beolvasni a Híradóban. Az esetről Szél Bernadett független képviselő végig élőben közvetített a Facebookon. Várhatóan ez a fejlemény is nagy figyelmet kap majd a külföldi lapokban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG