4p
A vasárnapi népszavazás arról dönthet, hogy Törökország végleg elkötelezi-e magát az autokrácia mellett - az egyébként is az egyeduralom határán álló Erdogan elnök teljhatalmat kaphat, és akár a halálbüntetést is visszaállíthatja az országban. A közvéleménykutatásokban nehéz megbízni, így nem nagyon lehet megtippelni a végeredményt - az viszont biztos, hogy akárhogy is alakul, nehéz időszak elé néz az ország.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kampányzáró nagygyűlésén Isztambulban 2017. április 15-én. Erdogan kezedeményezte a másnapi népszavazást, amelyen arról döntenek, bevezessék-e az elnöki rendszert Törökországban. (MTI/EPA/Török elnöki sajtóhivatal)

Ma sorsdöntő népszavazást tartanak Törökországban. A nép egy alkotmánymódosításról dönthet, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. Az MTI összefoglalója szerint a változtatással megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrehozott miniszterelnöki tisztség.

Autokráciát szavaztatna meg a néppel az elnök

Az elnök gyakorlatilag teljhatalmat kapna - nem véletlen, hogy az ügy első számú támogatója maga Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök. Ha az alkotmánymódosítás életbe lép, Erdogan felügyelet nélkül, saját szempontrendszer alapján nevezhet ki vagy épp menthet fel minisztereket és magas rangú hivatalnokokat, komoly hatást gyakorolhat a törvényhozásra, feloszlathatja a parlamentet, még nagyobb ráhatása lesz az igazságszolgáltatásra.

Sokat elmond az ügyről, hogy a török parlament akkor hagyott jóvá népszavazásra bocsátandó alkotmánymódosításokat, amikor több ellenzéki képviselő börtönben volt.

Kampány határon innen és túl

A kampány már jó ideje dübörög, Erdogan azt szuggerálja, hogy az ’Igen’ szavazók a hazaszeretők, akik egy stabil és virágzó Törökországot akarnak. A ’Nem’ szavazókat pedig a terroristákkal igyekeznek összemosni. Mivel jelentős számú szavazó él külföldön, így a kampány is messze átnyúlik a török határon - ezt azonban sok nyugati országban nem nézik jó szemmel, Németországban is voltak tiltások, Hollandiával pedig egészen komoly diplomáciai botrányba keveredett Törökország.

Bejön Erdogan számítása vagy nem? Nagyon szoros lehet az eredmény

Törökország sok mindenben hasonlít Magyarországra, és itt nem csak arra gondolunk, hogy a média nagy részét letarolta a kormányzat. Vannak ugyanis kormányhoz nagyon közeli és kormánytól távoli kutatóintézetek, így a tőlük származó közvéleménykutatások eredményeivel nehéz mit kezdeni - nem igazán van így megbízható jóslat arra, vajon mi lesz a népszavazás eredménye. Első ránézésre mindenesetre a legutóbbi prognózisok egész hasonlóak.

Az MTI beszámolója szerint a Konda nevű, kormányközeli vállalat 51,5 százalékra jelezte előre az elnöki rendszert támogató "igenek" arányát. Megjegyezték, hogy a hibahatár plusz-mínusz 2,4 százalék. A felmérés alapján a referendumon 90 százalék körül alakul majd a részvételi arány. A Konda arról is beszámolt, hogy a bizonytalan szavazók aránya 9 százalékra csökkent a januári értékről, amely 20 százalék felett volt.

A Gezici nevű, a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) közel álló cég a bizonytalan választók elosztását követően 51,3 százalékra tette az igenek, 48,7-re pedig a nem szavazatok arányát. A cég 9,9 százalékra tette a bizonytalanok arányát, és kiemelte, hogy sok megkérdezett nem akarja megosztani a véleményét.

A képet ráadásul tovább árnyalja, hogy a külföldön élő török állampolgárok már március vége óta leadhatják szavazataikat - szakértők szerint ők lehetnek a mérleg nyelve, hiszen a szavazásra jogosultak öt százalékáról van szó - itt írtunk a kilátásokról >>

Mindezt pedig végképp zárójelbe teszi, hogy az elmúlt időszak fontos választási-népszavazási kérdéseiben időről időre kudarcot vallottak a közvéleménykutatók - elég csak a Brexit-népszavazásra vagy az amerikai elnökválasztás váratlan végeredményére gondolni.

Mi lesz a népszavazás után?

Ha Erdogan győz, rögtön előveheti a halálbüntetés kérdését, ami viszont tabutéma az EU-ban - biztosan nem tenne jót az egyébként is rendkívül feszült EU-török-viszonynak és az egyébként folyamatban lévő török uniós csatlakozási tárgyalásoknak. A török gazdaság mélyrepülésben van, így valamiféle konszolidációt meg kell kísérelnie az elnöknek, ha belpolitikai hatalmát már bebetonozta. Ha viszont nem győz, tovább tarthat a gyilkos kampány és a bizonytalanság fenntartása - a lehetőségekről részletesebben korábbi háttérelemzésünkben olvashat.

Az első eredményekről a várakozások szerint magyar idő szerint még ma éjszaka, 23 óra tájban érkezhetnek jelentések.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG