2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Több tucat halottal járó szíriai légicsapásokat tussolhatott el az amerikai hadsereg a The New York Times című napilap szombati közlése szerint.

A bizalmas dokumentumokra és a műveletben közvetlenül résztvevők beszámolójára hivatkozó anyag szerint a két légicsapást az Iszlám Állam terrorszervezet akkori szíriai bázisánál, Bagúznál hajtották végre 2019. márciusában, és a halottak között akár 64 civil, köztük nők és gyerekek is lehettek - írja az MTI.

A lap szerint a légierő egyik, a bombázások idején a műveleti központban tartózkodó  jogásza elmondta, hogy háborús bűncselekmény gyanúja miatt a légicsapások után felvette a kapcsolatot a védelmi minisztériummal és az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságával. Ezzel kapcsolatban a The New York Times hozzáteszi, hogy az ügyben mind ez idáig nem indult független vizsgálat.

Légicsapásokat tussolhattak el (Fotó: depositphotos)
Légicsapásokat tussolhattak el (Fotó: depositphotos)

A bombázásokat a héten ismerte el először az Egyesült Államok hadseregének a szíriai műveletekért is felelős közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító parancsnoksága (Centcom), ám a műveleteket jogosnak és arányosnak nevezték.

Jóllehet a Cenctcom közleményében elismerték, hogy a műveletben hozzávetőleg nyolcvananan meghaltak, köztük az Iszlám Állam 16 tagja és négy civil, az áldozatok nagy részének a kilétét azonban nem tudják, és hangsúlyozták, hogy "nők és gyerekek is harcoltak a terroristák soraiban".

A Centcom részéről leszögezték, hogy műveleteik során mindent megtesznek a civilek védelmében, az ominózus légicsapásokkal kapcsolatban pedig lefolytatták az ilyenkor szokásos vizsgálatot, és teljes felelősséget vállalnak. A közlemény szerint a bombázások előtt az amerikai erőkkel szövetséges Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milíciaszövetség - amely annak idején elkeseredett harcot vívott a terroristákkal a szárazföldön - biztosította a légierőt arról, hogy a térségben nincsenek civilek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG