3p

Feledy Botond külpolitikai szakértőt kérdeztük az Európai Unió Bíróságának szerdán közölt döntéséről.

A leginkább valószínűsíthető ítélet született, amely teljesen jóváhagyta a jogszabály elfogadásának körülményeit, ezzel azt alkalmazhatóvá teszi

- így kommentálta lapunknak Feledy Botond az Európai Unió Bíróságának mai ítéletét.

Az uniós testület ma bejelentette, hogy nem sért uniós jogot a jogállamisági mechanizmus, amely így életbe léphet. Ezzel elutasította a mechanizmus ellen Magyarország és Lengyelország által tavaly benyújtott kereseteket. A mechanizmus lehetővé teszi uniós pénzek megvonását bizonyos jogállamisági kritériumok sérülése esetén.

A külpolitikai szakértő hozzátette: a magyar kormányzat és Orbán Viktor miniszterelnök már a saját kommunikációjában is előkészítette a jogi vereséget, és politikai narratívába illesztette a bírósági túlhatalomról, amelyet már korábban is használt. Szerinte ennek közvetlenül most, a hazai választási kampányban lesz haszna a Fidesz számára.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök a 2019. decemberi EU-csúcson Brüsszelben. (Fotó: Európai Tanács)
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök a 2019. decemberi EU-csúcson Brüsszelben. (Fotó: Európai Tanács)

Mint mondta, az Európai Bizottság szintén elkészítette már az első anyagokat - erről szólt a vita 2021 végén, hogy vajon volt-e joga az ítélet előtt a Bizottságnak a jogállamisági eljárás előkészítéséhez (ez tavaly novemberben kezdődött meg, de az eljárás még nem indult meg).

Ugyanakkor ez egy nagyon hosszú procedúra, amiben először - más eljárásokhoz hasonlóan - a bizottság és a tagállami kormányzat áll neki levelezni, majd később jön egy minősített többségű tanácsi határozat, amely érdemi döntést hozhat

- fűzte hozzá Feledy Botond.

Ott akár kétszer is napirendre kerülhet az ügy, ez egyértelműen politikai döntés lesz, és nem "brüsszeli", hanem a tagállami vezetők döntése.  Ha a nettó befizetők és az új német kormány beáll a szankciók mögé, akkor nehéz lesz ezt megakadályozni Varsó-Budapest számára.

A szakértő szerint ugyanakkor az Európai Tanács elé jó eséllyel ősznél előbb nem tud eljutni ez a folyamat. Ez azt jelenti, hogy ennél korábban nem lehet szankciót kiszabni.

Hozzátette: a kérdés, hogy a magyar választások után, amennyiben Orbán Viktor marad a miniszterelnök, megszületik-e a megállapodás Magyarországgal a Helyreállítási Alapról (erről itt is írtunk), válaszol-e a kormányzat érdemben a többféle korrupciós vádat körvonalazó korábbi bizottsági levélre. Fidesz győzelem esetén racionálisabbnak tűnik lezárni a vitát még a bizottsági szinten, a tanácsi fórum előtt.

Ez jobban kommunikálható mindkét fél számára, míg a tanácsi ütközés az egy nagyon komoly politikai konfrontáció, amelyet általában igyekeznek a tagállamok elkerülni. A kérdés az lesz, hogy mekkora kompromisszumra hajlandóak a felek a választás után, és az elegendő-e a megállapodáshoz

-tette hozzá Feledy Botond. Beszélt arról is, hogy

a lengyelekkel való közös lobbizás egyfelől adott, másfelől van egy fontos különbség. Ez pedig az, hogy a szankcióknak arányban kell állniuk a jogállamisági sérelemmel: ez a lengyel ügyben feltehetőleg kisebbnek tűnik, mint a magyar vonalon, hiszen előbbi esetében egy adott igazságszolgáltatási kérdés van (bíróságok ügye) míg a magyar levél korrupcióról szól.

A külpoltikai szakértő szerint, ha Varsót jóval kevesebb szankcióval fenyegetnék, vagy egyszerűbb megállapodást tudnak kötni, akkor leválaszthatják őket Budapestről. Más kérdés, hogy a lengyel kormány viszont kemény ideológikus alapon működik jelenleg, ezért kisebb a tárgyalási hajlandósága, mondta.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG