A folyamat 2004-től indult meg, de akkor még csak korlátozottan: gyakorlatilag Anglia volt az egyetlen közkedvelt célpont ország, amely megadta a lehetőséget. Akkor főleg a lengyelek indultak meg tömegesen. Talán kissé rosszabbul álltak, mint mi, de ami a lényegesebb, hogy négyszer annyian vannak. A folyamat a 2008-as válság után felgyorsult, de az áttörés a német és osztrák munkaerőpiac 2011-es megnyitásakor következett be. Közel vannak ezek az országok, sokan tudnak németül, és combosak a jövedelmek.
Kik nem mennek?
Ugyanakkor a lengyelek kivonulása arányában kissé mérséklődött, leginkább talán azért, mert sokat fejlődtek. A válság szinte egyedüli kivételként egyáltalán nem érintette őket, fejlődésük kiegyensúlyozott. A románok és a bolgárok átmeneti 7 éve viszont tavaly járt le, és ők sokkal nagyobb ütemben indultak meg, noha nem kis hányaduk már korábban is nyugaton dolgozott. Ez teljesen érthető: az ő bérszínvonaluk a miénknél is alacsonyabb.
Ellenben a válság óta sokat emlegetett dél-európai euró-zóna tagok lakossága alig mozdul. Ez elsőre meglepő, hisz sokat hallottuk, hogy mély válságban vannak, nagy az eladósodottság, nagy a munkanélküliség, mentőcsomagokra szorultak. Mindez így van, csakhogy ezek ellenére a munkabérek sokkal magasabbak, mint régiónkban, sokkal kevésbé maradnak el a német vagy brit szinttől. Annak ellenére, hogy pl. Portugália és Görögország GDP-je érdemben a miénkkel egyezik meg, náluk is jóval magasabbak a fizetések (ha Görögország végül összeomlik, és a jön a drachma, akkor azért biztos lesz onnan egy kis elvándorlás, hisz akkor életszínvonaluk azonnal a miénk szintjére süllyed).
Gazdag olaszok
Mi lehet az oka a déliek magasabb bérszintjének? Olaszország esetében a dolog indokolt, hisz bármennyi negatívum is hangzott el, főleg Berlusconi idejében, alapvetően egy gazdag országról van szó. Az olasz egy főre jutó GDP a német adat 70-75 százaléka, ami lássuk be, igen kellemes állapot. Mindez úgy, hogy a szegényebb déli részek is benne vannak, amiből az adódik, hogy az északi, fejlett részek GDP-je közelíti a németet (ez Spanyolországban is hasonló: a baszk és katalán részek német vagy francia szintűek, a dél elmaradottabb).
Az olaszok esetében indokolt is a fejlettség. A 2. világháború után náluk is rögtön demokratikus rendszer alakult ki (bár néha a kommunisták majdnem nyertek), és szinte rögtön integrálódtak a kialakuló európai együttműködésbe, mely az Európai Unió magja lett. Így fejlődésükhöz már lassan 70 éve adottak a feltételek, érthető is, hogy a legmesszebbre jutottak.
Hamarabb csatlakoztak
A másik három déli ország, Spanyolország, Portugália és Görögország csak 30 évvel később kerültek be az európai demokráciák közé. Addig szélsőjobboldali diktatúrák alatt sínylődtek, az európai integrációból kimaradtak, fejlődésük nem volt gyorsabb, mint a miénk a vasfüggöny mögött. Viszont 1975-ben megdőltek a diktatúrák, a három ország a demokrácia és az integráció útjára lépett, 15 évvel előttünk. Ez a 15 év elég volt arra, hogy ha gazdaságilag nem is feltétlenül, de bérszínvonalukat tekintve jóval nagyobbat haladjanak, mint mi. Ennek egyik tényezője az volt, hogy valutáik reálértékben felértékelődtek, az eurózónába való belépéskor árszínvonaluk közel volt a fejlett országokéval, így bérszínvonaluk is sokkal közelebb került ahhoz. Emellett Spanyolország a tényleges fejlődésben is elhúzott a két kisebb ország elől, ha az olasz szintet nem is érte el.
A következő ugrás az euró bevezetés után jött: ekkor a déli országokban folytatódott az a béremelési dinamika, amit még folyamatosan elinflált saját valutáik időszakában szoktak meg. És itt kezdődtek a gondok: túl magasra emelkedett a bérszínvonal, az országok versenyképtelenek lettek és eladósodtak. Mostanra viszont, a görögöket kivéve stabilizálták gazdaságukat, de a miénknél sokkal nagyobb bérek mellett. Még a spanyoloknál meglévő magas, 20 százalék feletti munkanélküliség sem készteti távozásra a tömegeket.
Mélyről jövünk
Nos, ezzel szemben a volt keleti blokkban a rendszerváltáskor rendkívül alulértékelt valuták, és ezáltal a nyugatihoz mérten elképesztően kis bérek voltak. Ez sokat javult az eltelt 25 év során, de még mindig az indokoltnál nagyobb különbség maradt. Különösen nálunk, ahol az árszínvonal is kisebb a cseh vagy a szlovák szintnél, ami a forint alulértékeltségére utal. A bérek pedig ugyan dinamikusan emelkedtek a rendkívül alacsony induló szintről, de még nem tudtak elég magasra jutni.
Nálunk a munkaerő teljes költsége óránként 7 euró, míg az EU átlag 24 körül van, a fejlett országoké 28-30 körül. A négyszeres különbség nem indokolt, valószínűleg elbírnánk egy kicsit többet is. Ha a következő években fennmaradna a tavaly megindult reálbér növekedés és a forint is tartósan erősödne, 5-6 év alatt már lefékeződhetne a kifejezetten a magasabb bérért történő elvándorlás.
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). 
