5p

Az ENSZ becslése szerint nagyjából a háború kezdete óta 740 ezer ember lépte át az orosz-ukrán határt: közülük sokan valóban Oroszországban képzelik el a jövőt, ám többeket kitelepítettek. Az orosz belső ellenállás pont azoknak a kitelepítetteknek nyújt segítséget, akik számára valós fenyegetés, hogy Putyin kormánya még messzebb, akár Szibériába deportálja őket.

Amikor Bogdan Goncsarov, felesége és 7 éves kislánya március közepén elmenekült szülővárosuk, Mariupol bombázása elől, az oroszok által ellenőrzött délkelet-ukrajnai szakadár területen kötöttek ki. Mivel féltek attól, hogy több ezer kilométerre szállítják őket, s hallották, hogy más menekülteket Szibériába küldtek, Goncsarov kapcsolatba lépett egy orosz önkéntessel, aki megszervezte számukra a szállítást Oroszországon keresztül az észt határig.

Csoda, hogy kijutottunk

– mondta a 26 éves Goncsarov, aki a háború előtt építészként dolgozott, és most Svédországban kezdhet új életet a családjával. Az önkénteseknek köszönhető – tette hozzá.

Sokan szorulnak segítségre

Bogdan Goncsarov és családja tehát már biztonságban van, ám az orosz önkéntesek számára most is jócskán akad munka. Hiszen a kitelepített ukránok közül tényleg sokan nem akarnak Oroszországban vagy az oroszok által ellenőrzött területen maradni. Nekik az önkéntesek utazási tanácsokat adnak, valamint segítséget nyújtanak, például pénzzel, szállítással és szállással is.

A Reuters az ukrán menekülteket segítő hálózatokban aktív önkéntesekkel beszélgetett: a portál cikke szerint a segítőcsoportok irányítói többnyire oroszok, vagy orosz származásúak. Az önkéntesek többsége külföldön dolgozik, ám vannak, akik még mindig Oroszországban tartózkodnak, közülük sokan titokban segítik az ukrán menekülteket, hogy elkerüljék az orosz hatóságok figyelmét. A Reuters által megszólaltatott önkéntesek egyetértettek abban, hogy ez az egyik módja annak, hogy a háborút ellenző oroszok kifejezzék a valódi érzéseiket akkor, amikor az ország törvényei hatékonyan korlátozzák a „speciális katonai hadművelet” nyílt bírálatát.

Ukrán menekült Lengyelországban. Fotó: EPA/DAREK DELMANOWICZ
Ukrán menekült Lengyelországban. Fotó: EPA/DAREK DELMANOWICZ

Nem tiltják kifejezetten az orosz törvények, de…

Fontos megjegyezni, hogy jelenleg Oroszországban nincs olyan törvény, amely kifejezetten megtiltaná, hogy a lakosság segítsen az ukránoknak elhagyni az országot. A nem kormányzati szervezetekre (NGO-k) vonatkozó jogszabályok azonban felhatalmazzák a kormányt arra, hogy megtagadja a segélyszervezetek nyilvántartásba vételét, ha úgy ítéli meg, hogy Oroszország érdekeit sértő tevékenységet folytatnak. Az orosz törvények azt is előírják, hogy a külföldi finanszírozásban részesülő és politikai tevékenységet folytató nem kormányzati szervezeteket további ellenőrzésnek kell alávetni.

Kockázatos és fontos

Azt, hogy az önkéntesek tevékenysége mennyire kockázatos még úgy is, hogy a törvény nem tiltja betű szerint a tevékenységüket, jól mutatja Irina Gurszkaja esete is. A ’Rubikus’ segélyhálózat tagjaként az orosz nő több tucat ukránnak segített elhagyni Oroszországot, ám tevékenységét fel kellett függesztenie azután, hogy a rendőrség beidézte kihallgatásra. A szervezet képviselője, Szvetlana Vodolazszkaja arról számolt be, hogy bár az önkéntes ellen végül nem emeltek vádat, így is több órán keresztül fogva tartották, és nem engedték, hogy ügyvéddel beszéljen.

Mindannyiunknak állandó bűntudata van

 - mondta a 20 éves Marija Belkina, egy Georgiában élő orosz származású nő, aki egy olyan csoportot vezet, amely elmondása szerint mintegy 300 ukránnak segített elhagyni Oroszországot. A Tbiliszi Önkéntesek nevű csoport humanitárius segítséget nyújt a Georgiában élő ukrán menekülteknek is. Sokan írnak Oroszországból és kérdezik: „miben tudok segíteni?” - mondta.

A Reuters elérte két másik önkéntes csoport képviselőjét is, ezek a szervezetek saját bevallásuk szerint a konfliktus kezdete óta legalább ezer ukránnak segítettek elhagyni Oroszországot. Azok közül, akiken segítettek, a legtöbben Mariupolból érkeztek, ez annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a stratégiai fontosságú kikötőváros a háború egyik legpusztítóbb ostromát élte át.

A ’Helping to Leave’ névre (’segítünk távozni’ – a szerk.) keresztelt csoport már mintegy ezer embert mentett ki Oroszországból – ez a szervezet volt egyébként az, amely a cikk elején említett Bogdan Goncsarovnak és családjának is segített elmenekülni Oroszországból.

A csoportot külföldön élő oroszok és oroszul beszélők működtetik, akiknek Oroszországon belül is mintegy 100 olyan ember segít, akik nem tagjai a szervezetnek, a csoport szerint. Az ukránokat otthonukban helyezik el, „hogy egy kicsit összeszedjék magukat, majd evakuáljuk őket Oroszországból” - mondta Naturiko Miminoshvili társalapító, aki Tbilisziben él. Miminoshvili szerint a csoport szállást, információt nyújt az utazási útvonalakról, jogi tanácsokat ad, valamint segítséget nyújt a vonatok és buszok foglalásában.

Azt pedig, hogy mennyire fontos a hozzájuk hasonló önkénteshálózatok munkája, jól mutatja, hogy a ’Helping to Leave’ számos olyan esetet regisztrált, amikor az orosz államgépezet tisztviselői nyomást gyakoroltak az ukrán menekültekre, hogy olyan helyekre utazzanak, ahová nem akarnak, vagy pedig azt állították, hogy nem hagyhatják el a hivatalosan kijelölt szállást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG