Döntő erő
1918. július végén épp négy éve tartott már az első világháború, amely az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának küldött hadüzenetével kezdődött. A négy év alatt több fordulat zajlott, de sem a központi hatalmak, sem az antant nem tudta dűlőre vinni a küzdelmet, még úgy sem, hogy Oroszország közben kiesett. Az 1917-ben belépő Amerika Egyesült Államok azonban bő egy év alatt akkora hadsereget és fegyverzetet hozott át Európába, ami biztosította a győzelemhez szükséges túlerőt.
Augusztustól fokozatosan visszaszorították a németeket a nyugati harctéren, a Monarchia számára azonban az volt a döntő pont, amikor szeptember 15-én a Balkánon is megindították a támadást az antant erői. A központi hatalmak már nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni, így nyilvánvaló volt, hogy az antant csapatai délről megközelítik és könnyedén el is foglalják a Monarchiát, mivel céljuk az volt, hogy így délkelet felől is elérjék Németországot.
Fegyverszünet
Károly osztrák császár és magyar király a legnagyobb erőt képviselő amerikai elnöknek tett ajánlatot a békére, de ezzel már elkésett. Mikor október 27-én fegyverszünetet kért, az összes szabadulni vágyó nép, beleértve a magyart és érdekes módon az osztrákot is, gyakorlatilag elszakadt, november másodikán már csak az a bizonyos szoba alkotta a birodalmat, meg a hadsereg parancsnoksága, amely még arra alkalmas volt, hogy 3-án fegyverszünetet kössön Padovában. A fegyverszünet csak 24 órával később, negyedikén délután 3-kor lépett életbe.
Feltételeinek teljesítése elvileg nehézséget okozhatott volna, mivel az aláíró fél már nem is létezett, de az annyiban nem volt gond, hogy a katonák boldogan hazavonultak az olasz területekről, a hadiflottát pedig már napokkal előbb átadták a megalakuló délszláv államnak. Maradt az utódállamok területén az antant erők átengedése, de erre végül nem is volt szükség, mert 11-én Németország is aláírta a fegyverszünetet.
Már egy szoba sem maradt
Ekkor a császár és király, valamint miniszterelnöke formálisan is lemondott, az a bizonyos szoba is megszűnt. Minden utódállam köztársaság lett (Magyarország ugyan csak másfél évre, bár királya utána sem volt), de csak ezután jött Magyarország számára az igazi dráma: az ország felosztása, még csak nem is a nemzetiségi határok mentén. Az osztrák lakosság, amely magát leginkább németnek tekintette, nem élte meg olyan nagy veszteségként, ami történt, sőt, örültek, hogy új államuk német lesz, nem több nemzetiségű.
Császárok alkonya
A Monarchia nem csak, mint soknemzetiségű birodalom, hanem mint kissé idejétmúlt politikai alakulat is megszűnt, ahol a császár és király hozta meg szinte mindenben a végső döntést, felülbírálva adott esetben a választott kormányokat. A választás joga önmagában is csak egy szűk rétegre terjedt ki, így ténylegesen demokratikus jellegről amúgy sem volt szó. A Monarchia mellett a többi, elaggott császári rendszer is megszűnt, mint a török szultánság, a német császárság és az orosz cárság. Ma már csak egyetlen császárság van a világon, amely azonban egy modern, demokratikus ország, ahol a császár szerepe jelképes: Japán.
