1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Magyarország szabadságharcos nemzet, Barroso meg szereti a focit - a magyar kormányfő és az EB első embere látványosan körbeudvarolta egymást Brüsszelben, de a "szégyenteljes" túlzottdeficit-eljárás marad, a nemzetközi partnerektől pedig olyat kérünk, amit nem kaphatunk meg. Orbán szerint "nagy eredményeink vannak".

Nagy volt a barátság

Úgy néz ki a magyar miniszterelnök és az Európai Bizottság első embere alaposan egymásnak feszült, a vártnál félórával később kezdődő sajtótájékoztatójukon a fontos kérdésekben nagyon diplomatikusan beszéltek. A hangulat azonban teljesen más volt, mint egy évvel ezelőtt, láthatóan közeledtek az álláspontok, a két vezető politikus folyamatosan "barátként" és "nyitott és együttműködő partnerként" utalt egymásra.

A Bizottság első embere az európai integrációról győzködte a miniszterelnököt, így a bankunió szükségességéről, láthatóan sikerrel. Orbán Viktor szerint Magyarország - bár nem eurózónatag - pozitívan viszonyul a bankunióhoz. Barroso kiemelte, hogy több ügyben sikeresen működött együtt a Bizottsággal Magyarország, így a bírák korai nyugdíjazását is megoldották. A fiskális politikával elégedett az elnök és azzal is, hogy 3% alatt tartottuk a hiányt (immár második éve).
Hogy nem volt eddig minden rendben Brüsszel és Budapest között arról azért az árulkodik, hogy Barroso azzal kezdte beszédét: "a bizalom helyreállításáról is tárgyaltunk - hiszen ez egész Európa számára nagyon fontos".

"Nagy eredményeink vannak"



Ez szégyen

Orbán Viktor szerint a vitás ügyeinket így vagy úgy, de rendezni tudtuk a Bizottsággal. Az, hogy néhány kérdésben a Bíróságig mentünk/megyünk a "véleménykülönbség megoldásának európai módja", a magyar miniszterelnök szerint ez nem feszültség forrása a felek között. Jelezte, volt amiben nem tudta megvédeni a magyar álláspontot, de elfogadja az EU döntését (bírák nyugdíjazása).

"Szégyen, hogy 2004 óta nem tudunk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, köszönjük elnök úr, hogy ezt nem dörgölöd mindig az orrunk alá" - mondta Orbán Viktor, aki reméli, hogy a meggyőző teljesítmény esetén az eljárást megszüntetik Magyarország ellen. A kormányfő valószínűleg Barroso orra alá dörgölte, amit a sajtótájékoztatón is hangoztatott, tavaly és idén is elérjük a deficitcélt, vagyis a GDP 3% alatt lesz a hiány. A Bizottság prognózisa is így számol amúgy, szerintük 2014-ben azonban már megint a referenciaszint felett lesz a hiány. Orbán szerint számunkra az EDP-eljárásból való kikerülés erkölcsi kérdés, nem pedig politikai-gazdasági.

Barroso azt mondta, hogy nagyon nehéz döntést kell február végén meghoznia az európai pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin).

Orbán Viktor beszélt a növekedésről is, ehhez Magyarország több biztos segítségét is kérni fogja, szorosabb lesz az együttműködés Brüsszellel, hogy a Bizottság gazdaságélénkítő stratégiája illeszkedjen a magyar gazdaságpolitikába.

"Szeretem a focit én is"



Nincsenek megszorítások

"Magyarország nem egyszerűen kezelni akarja a válságot, hanem fel kívánja készíteni magát a válság utáni időkre" - utalt délelőtti előadására a kormányfő, aki szerint nem elég reformokat végig vinni a válság kezelésére, át kell szervezi az országot, ahogy azt a magyarok és végigvitték. Orbán Viktor szerint így lehet megszorítások nélkül kezelni a válságot.

"Nagy rajongója vagyok a focinak, akárcsak barátom, Orbán elnök úr" - mondta a Barroso, aki focis hasonlattal szemléltette a Bizottság munkáját: ők csak a bírók a meccsen. Az EB első embere ezzel arra utalt, hogy a Bizottság senkivel sem kivételez, az a dolguk, hogy az EU szabályait betartassák, a kötelezettség-szegési eljárásokat egyik tagállam sem kedveli. Barroso szerint nem igaz, hogy Magyarországgal szemben keményebben lépnének fel, mint más tagállamokkal szemben. Barroso még kedveskedett is egy sort, hogy milyen nagyra tartja a magyar történelmet, melyet jól ismer és tisztel minket.

Orbán erre azt felelte "tudod, mi egy büszke nép vagyunk, egy szabadságharcos nép", semmi mást nem akarunk, csak tisztességes elbánást, mert osztozunk az európai értékekben.

Olyat kérünk, amit nem kaphatunk

Hiába a nagy barátság, Barroso szerint Magyarország jelenleg olyan hitelt kér a nemzetközi partnerektől, amilyet nem kaphat. Orbán Viktor az IMF kapcsán azt mondta, már mindent tudunk egymásról. "Mi hitelt nem kérünk, FCL típusú rugalmas hitelkeret akarunk, ezt az IMF megtagadta". Az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, de ezt a kérésünket továbbra is fenntartjuk - mondta  kormányfő.

Orbán Viktor szerint Magyarország piacképes, vagyis a piacról tudjuk magunkat finanszírozni és ez is a célunk. "Nagy eredményeink vannak a gazdasági kérdésekben és nem akarjuk elhagyni a pénzpiacokat" - szögezte le a magyar kormányfő.

A késlekedés miatt a sajtótájékoztatót ezután hirtelen le is lőtték, további kérdéseket nem lehetett feltenni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG