4p
Varsó attól tart, hogy komoly befolyástól esik el, ha a magországok az integráció gyorsítása mellett döntenek. Brüsszel azt fontolgatja, hogy a tagok figyelmeztetést adnának ki a lengyel jogállam súlyos megsértésének kockázatai miatt. Orbán virágzó körét kellemetlenül érinthetik azok a sokasodó nyugati vélemények, hogy egyúttal szigorítani kell az uniós alapok elköltésének ellenőrzését is.
Európai Unió zászlók előtt a Berlaymont épület (Európai Bizottság), Brüsszel, Belgium.

Tovább éleződött az EU centrum országai és Varsó közötti kapcsolat, miután a lengyel elnök a krynicai gazdasági fórumon éles kritikával élt a német-francia tengely irányába. Andrzej Duda szerint az európai vezető hatalmaknak nem a Macron francia elnök által támogatott többsebességes EU-n kellene gondolkodnia – amely akár széteséshez vezethet -, hanem inkább a szabad és egyenlő nemzetek uniójává kellene válnia. Duda szerint miközben az EU-t leköti a Brexit, valójában a legnagyobb veszély az, ha egyes tagállamok tovább integrálódnak és a többieket pedig hátrahagyják egy B-ligában.

Macron eltökélt

A lengyel vezetés frusztrációja érthető, hiszen diplomáciai és sajtóértesülések szerint Macron francia elnöknek már konkrét elképzelése van arról, hogyan néz majd ki a többsebességes – vagy ahogy ő nevezi, többsávos – Európa. A szeptember 24-i német parlamenti választásokat követően Franciaország javaslatokat tesz majd partnereinek a gazdasági és monetáris konvergencia megerősítésére, valamint az adóügyi és szociális politikák konvergenciájára. Ez annyit tesz, hogy mind szociális téren (elsősorban munkavállalók bére) mind adóügyben (adók nagysága) csökkenteni kell a maghoz tartozó országok közti különbséget.

Hasonló szorosabb integrációt képzel el a francia államfő a biztonság, a védelmi politika és az energiapolitika területén is. Merkel is szorgalmazza az euróövezet közös költségvetési politikájának létrehozását, ami lényegében azt jelentené, hogy egy közös „kvázi pénzügyminisztériumhoz” kerülnének bizonyos költségvetési döntések a nemzeti kormányoktól. Varsó most attól tart, hogy komoly befolyástól esik el, ha a magországok az integráció gyorsítása mellett döntenek. Ráadásul London, a lazább unió eddigi legkomolyabb súlyú támogatója éppen kifelé tart az unióból.

Repedezik az egységes piac

A gazdasági főrumon tovább öntötte az olajat a tűzre Mateusz Morawiecki miniszterelnök-helyettes, aki szerint egyes nyugat-európai országok megpróbálják leépíteni az EU egységes piacát és diszkriminálják a lengyel vállalkozókat. Varsót felháborítja, hogy Macron már megnyerte a csehek és a szlovákok támogatását a kiküldetési irányelv módosításának ügyében. Ez arról szól, hogy egy országban nem lehetne más európai országok bérszínvonalán dolgozni - ez többek között a lengyel és magyar kamionosok munkáját is érinti.

A lengyelek - és a magyarok - szerint az irányelv módosítása sérti a keleti országok versenyelőnyét, ami az alacsonyabb bérszínvonal. A módosítást ezért alig leplezett francia protekcionizmusnak tartják. Macron szerint viszont kompromisszumra lenne szükség, ugyanis szerinte a nyugaton átmenetileg sokkal olcsóbban dolgozó keletiek igazságtalan versenyt támasztanak.

Varsó és Budapest célkeresztben

Juncker bizottsági elnök a nyári szünet előtt a sajtóhírek szerint arra kérte a biztosokat, hogy kormányaiknál lobbizzanak a Varsó elleni hetedik cikkely szerinti eljárás elindítása érdekében. Ehhez az EB vagy az Európai Parlament (EP) indoklással ellátott javaslata alapján a tagországok harmadának támogatására is szükség van. Brüsszel előzőleg azt kifogásolta, hogy súlyos veszélyek fenyegetik a demokratikus játékszabályokat, a bíróságok függetlenségét. Azt sürgette, hogy a varsói kormány vagy egy hónapon belül vonja vissza a tervezetet, vagy módosítsa azt.

Káncz Csaba

A lengyel tervezet leginkább vitatott része, hogy a parlament ellenőrzése alá kerülne a bírák kinevezésére hivatott testület, a Legfelsőbb Bíróság tagjai pedig csak akkor maradhatnának hivatalukban, ha az államfő megerősíti őket. Brüsszel azt fontolgatja, hogy a tagok figyelmeztetést adnának ki a jogállam súlyos megsértésének kockázata miatt. Ehhez négyötöd szükséges, vagyis meg lehetne kerülni Orbán Viktor vétóját.

Közben Brüsszelben erősödnek a hangok, miszerint a jövőben az uniós pénzeket a jogállamiság betartásához kellene kötni. A magyar miniszterelnök virágzó körét is kellemetlenül érinthetik azok a sokasodó vélemények, hogy egyúttal szigorítani kellene az uniós alapok elköltésének ellenőrzését, a visszaélések és a korrupció magakadályozása érdekében.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG