3p
Budapestről kiemelt pozíciójú személyiség nem vesz részt a biztonságpolitika első számú nemzetközi fórumán. A jelentés szerint Trump semmilyen érdeklődést nem mutat a nemzetközi egyezmények betartásának irányába. Idén első alkalommal foglalkoznak kiemelten a globális klímaváltozás biztonságpolitikai kihatásaival. Káncz Csaba jegyzete.
Rendőrjárőr a Bayerischer Hof szálloda előtt Münchenben. Itt rendezik meg az 55. biztonságpolitikai konferenciát, ahol politikusok, szakértők, vendégek a világ minden tájáról a globális biztonságpolitikai ügyeket vitatják majd meg. Fotó: EPA / Ronald Wittek

Ma kezdődik az 55. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia, a biztonságpolitika első számú nemzetközi fóruma, ahol több mint 500 vezető politikus és szakértő vitatja meg a világ egyre aggasztóbb fejleményeit. Merkel kancellár mellett részt vesz a NATO főtitkára, az amerikai alelnök, az egyiptomi-, a román-, és az ukrán elnök. Az orosz külügyminiszter is jelen lesz, ahogyan a brit-, a francia-, a kanadai- és a török védelmi miniszter. Budapestről kiemelt pozíciójú személyiség nem vesz részt a globális fórumon.

Ki szedi össze a darabokat?

Hazánkat ezen a területen nem jegyzik a térségben sem, holott mind Pozsonyban (GlobSec), mind Varsóban (Warsaw Security Forum) az utóbbi években látványosan kinőttek egyre komolyabb befolyású biztonságpolitikai fórumok. A magyar miniszterelnök keleti nyitását követően még a Magyar Atlanti Tanács is kómába merült – valóban, ki is merészelné aktivizálni magát ebben a szervezetben, amikor még a Külügyből is kiseprűztek minden atlantistát 2014 után?

A müncheni konferencia éves jelentése szerint a világban esik darabjaira a nemzetközi rend, de nem világos, hogy azt ki tudja majd összerakni újra darabjaiból? Globális válságban vagyunk és az USA csak olajat önt a tűzre - emeli ki az anyag. „Egy új nagyhatalmi vetélkedés bontakozik ki a szemünk láttára az Egyesült Államok, Kína és Oroszország között, amelyet egyfajta vezetési vákuum kísér”.

Földünk első számú veszélyforrása

A jelentés szerint a globális instabilitás legalább egy forrása teljesen világos. Trump elnök ugyanis semmilyen érdeklődést nem mutat a nemzetközi egyezmények betartására, a tweetjeivel gyakran és nyíltan megkérdőjelez olyan intézményeket, mint a NATO és az Egyesült Nemzetek Szervezete. Sőt ennél rosszabb a helyzet: a jelentés összeállítói szerint Trump vezetése alatt az Egyesült Államok vissza is akar húzódni a „szabad világ” vezetői szerepéből.

Káncz Csaba

Eközben az amerikai elnök irritáló lelkesedést mutat a világ összes autokrata vezetőjének irányába Brazíliától a Fülöp-szigetekig, azt sugallva, hogy kormányzata egy „poszt-emberjogi világban” él. Az anyag szerint az EU nincs felkészülve a nagyhatalmi vetélkedés új korszakára. Nem látszik, az sem, hogy miként tudna az EU felnőni a feladathoz a globális biztonságpolitikában.

Az idei konferencián első alkalommal foglalkoznak kiemelten a globális klímaváltozás biztonságpolitikai kihatásaival. Valóban, ez a téma lett mára a globális közvélemény szemében Földünk első számú veszélyforrása. Az idei fórum körbe akarja járni, hogy ennek milyen hatása lesz a tömeges migrációra, fel lehet-e állítani új nemzetközi jogrendet ebben a témában, illetve ki fogja tudni kezelni a klímaváltozás okozta konfliktusokat?

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG