2p

Amennyiben nem Oroszországból származó kőolajat vásárolna Magyarország, akkor 55-60 százalékkal emelkednének a magyarországi üzemanyagárak.

A magyar kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrajnai háború árát ne a magyar emberekkel fizettessék meg – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a háború kitörése semmilyen módon nem a magyar emberek hibája, tehát amennyiben az Európai Bizottság olajembargóról szóló javaslatot szeretne elfogadni, akkor pénzügyileg és fizikailag is garantálnia kell, hogy az nem okoz kárt a magyar embereknek, nem sérül Magyarország energiaellátásának biztonsága – írja az MTI.

A tárcavezető aláhúzta, amennyiben most elfogadnának egy olajembargóról szóló javaslatot, akkor lehetetlen lenne beszerezni a Magyarország működéséhez szükséges kőolajat.

Ha nem az oroszoktól vásárolnánk olajat, jelentősen nőnének az üzemanyagárak a külügyminiszter szerint. Fotó: depositphotos
Ha nem az oroszoktól vásárolnánk olajat, jelentősen nőnének az üzemanyagárak a külügyminiszter szerint. Fotó: depositphotos

Szijjártó Péter közölte, egy olajembargó Magyarországra gyakorolt hatásai könnyen kiszámolhatók, a kormány pedig csak akkor hajlandó beleegyezni egy ilyen javaslatba, ha az Európai Bizottság megoldást ad az általuk okozott problémákra.

Az első ilyen, hogy a magyarországi kőolaj-finomítót technológiailag teljesen át kellene alakítani 500-550 millió euróból, másrészt további 200 millió eurós költséggel növelni kellene a Horvátországból érkező kőolajvezeték kapacitását - mondta a miniszter.

Kiemelte, amennyiben nem Oroszországból származó kőolajat vásárolna Magyarország, akkor 55-60 százalékkal emelkednének a magyarországi üzemanyagárak, ennek kiküszöbölésére pedig olyan mértékben kellene modernizálni a magyar energiarendszert, amely 15-18 milliárd euróba kerülne és szakértők szerint 5 év alatt lenne kivitelezhető.

A tárcavezető emlékeztetett, a magyar kőolajellátás 65 százaléka származik Oroszországból, egy olajembargó ezért "egy magyar gazdaságra ledobott atombombaként éreztetné a hatását".

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG