A szlovén sportsikerek 2017 óta állnak az érdeklődés középpontjában, ugyanis ekkor nyerte meg a kétmilliós lélekszámú ex-jugoszláv kisállam a kosárlabda Európa-bajnokságot, és lett harmadik a kézilabda-vébén. Azóta röplabdában is begyűjtöttek egy Eb-ezüstöt, kézilabdában pedig egy negyedik helyet értek el (ami csalódás egy kicsit nekik), kosarasaik közül Luka Doncic az NBA öt legjobbja közé került az All Star-szavazáson, másik kosarasuk, Goran Dragic pedig NBA playoff-döntőt játszott idén.
Vagyis a labdarúgáson kívüli három legnépszerűbb európai csapatsportban a legjobbak között vannak a szlovénok, akik mindössze kétmilliónyian élnek egy körülbelül három-négy magyar megyét kitevő területen. (Amúgy labdarúgóik sem lebecsülendőek: a világ tíz legjobb kapusa közül kettő, Jan Oblak és Samir Handanovic is szlovén – az egyik nemzetközi szaklap összeállítása szerint.)
A szlovének a látványsportágakban (foci, kosárlabda, sí és síugrás, snowboard, kézi- és röplabda, országúti kerékpározás) mutatnak fel kiváló eredményeket, nem olyan szakágakban, amelyeket Nyugat-Európában vagy Amerikában hírből sem ismernek.
De mi a titkuk?
Semmiképpen sem az állami sportpolitika. Ez éppen a szlovén kormány sporttal foglalkozó stratégiai programjából derül ki: a lakosság 64 százaléka űz ugyanis valamilyen sporttevékenységet. 2001 és 2012 között sportolóik száma 52 százalékkal nőtt, az élsportolók által begyűjtött érmek száma pedig a nemzetközi versenyeken majdnem évi tíz százalékkal gyarapodott ugyanebben az időszakban.
A szlovén sikerekre tehát az állami szerep nem ad magyarázatot. A szülők, a magánegyesületek és a magáncégek költései sokkal jelentősebbek a fiatal sportolók nevelésében, mint más nemzeteknél – a kulcs elsősorban tehát az egyéni és családi kiemelkedés vágya, ami a kisebb országokban sokszor erősebb motivációs erő, mint a nagyokban – ezt szlovén sportújságírók hangsúlyozzák előszeretettel.
Az is igaz persze, hogy ha valaki már kiemelkedett a szlovén amatőrök közül, az más országoknál jobban számíthat közpénzekből is támogatásokra. Ez azért alakult így, mert Szlovéniában kicsi a televíziós piac és lélekszámát tekintve is kisebb az ország, s minthogy a világcégek szponzorációjára is kisebb az esélye a szlovén atlétáknak, az állam a potenciális klasszisokat pluszforrásokkal (ösztöndíjakkal, sporteszközök és létesítmények finanszírozásával) segíti.
Mindez egy sportmarketinggel is foglalkozó közgazdász állítása. Tomaz Cater, a Ljubljanai Egyetem professzora erről tavaly októberben tartott előadást Belgrádban. A közpénzek három forrásból áramlanak délnyugati szomszédunknál a sportba.
A kormányzat és az EU együttesen képezik az egyik pillérét a finanszírozásnak, az önkormányzati támogatások a másodikat, a harmadik pillér pedig a sportalap (Fundacija za sport, azaz Sportalapítvány) pénzügyi hozzájárulása. A szlovén sportalap a lottóbevételekből ír ki nyilvános pályázatokat sportprojektek társfinanszírozására – ahogyan az számos nyugati országban szokásos. Egy 2018-as hír szerint például a síelők, illetve a síszövetség kapta a legtöbbet a lottóbevételekből.
A szlovén sportra fordított teljes összegnek azonban csak a 15 százalékát adják a közpénzek! Vagyis a sportpénzekből csak minden hatodik euró származik állami vagy önkormányzati forrásból vagy az állami lottó bevételeiből.
A szlovén családok, magánszemélyek valójában leginkább maguk finanszírozzák tehát a sportolásukat. A magánszféra tényleg döntően a lakosságot jelenti, bár vannak privát vállalkozások is, melyek támogatják a sportot. Minthogy közpénz csak 15 százalékban fedezi a kiadásokat, a maradék 85-öt magánerőből teremtik elő. A magánerő több mint háromnegyede pedig lakossági forrás, a vállalkozások kevesebb mint negyedrészt fedeznek. Ennek magyarázata az, hogy a szlovén sportnak nincs komoly marketingértéke, ha egy nagyvállalat szempontjából nézzük a sportpiacukat.
Cater szerint ez a sportfinanszírozási modell tipikusnak mondható az EU-ban, ám a közpénzek részaránya kisebb, mint az Európában szokásos. Más elemzők ezt egyszerűen csak decentralizált finanszírozási modellnek nevezik – nyugati mintára.
Tehát a szlovén sport nagy része független a ljubljanai központtól. Jól látszik ez a létesítménygazdálkodásban is. A sportlétesítmények többsége privát kézben van, tehát nem az államra hárul a fenntartásuk. Egy másik részük az önkormányzatok kezében van. Így az ezekkel kapcsolatos gondok helyi jellegűek: a bérleti díjakat az egyesületek többnyire helyi önkormányzati forrásból teremtik elő és helyi létesítménytulajdonosoknak fizetnek a használatért.
Bár a szlovén állam alapvetően nem játszik meghatározó szerepet a sportfinanszírozásban, van egy speciális szerepe a ljubljanai politikai központnak: az élsport finanszírozása. E szegmens fenntartása azért hárul mégiscsak a szlovén államra, mert már említettük: a szlovén sportmarketing piaca rendkívül kicsi, a cégeknek nem jelent elég vonzerőt egy-egy szlovén sztár finanszírozása. (Ha valaki nézi a szlovén tévéket, többnyire nem sportolókat lát a reklámokban, hanem színészeket, tévésztárokat vagy zenészeket – e sorok írója ismer közülük párat, a szlovén tévések nevetségesen kevés pénzt keresnek, így még a legnagyobb sztárjaik is idejük jelentős részét „szponzorációs tevékenységgel” töltik.)
De nézzük a konkrétumokat! Ha összességében tekintjük át a közpénzeket és a magánforrásokat, akkor például az utolsó olyan évben, 2015-ben, amelyről átfogó adatok állnak rendelkezésre, tudjuk, hogy a szlovén kormány és az EU együttesen 37,3 millió eurót költött a sportra, a helyi önkormányzatok viszont 82,7 milliót. A szlovén sportalap ezt még 10,5 millió euróval egészítette ki a lottóbevételekből.
Cater szerint a központi támogatás fokozatosan nőtt az utóbbi években (a 2001-es 12,9 százalékról a 2015-ös 28,6 százalékra), az önkormányzati szubvenció viszont a 2001-es 80,9 százalékos részarányról 2015-ben 63,4 százalékra csökkent. A sportalapból 10,5 millió euró jutott a sportegyesületekhez és sportolókhoz. Ez utóbbi 2001-ben még csak 6,2 százalékkal járult hozzá a finanszírozáshoz, 2015-ben viszont már nyolc százalékkal, legalábbis a közpénzeket illetően.
Cater szerint a sport támogatása és finanszírozása nem független a gazdasági és szélesebb értelemben vett társadalmi feltételektől. Jövedelemrugalmassága 1-nél nagyobb, azaz egységnyi jövedelememelkedés esetén a sporttevékenység iránti kereslet (illetve a sportokra fordított összeg) ennél nagyobb mértékben növekszik.
Ám ennek ellenkezője is igaz: a GDP 1 százalékos csökkenése a sporttámogatásoknak 1-nél nagyobb százalékos zuhanását váltja ki. Ez Szlovéniában idén meg is történt, nem véletlenül hallatott segélykiáltásokat áprilisban az ottani olimpiai bizottság elnöke. Azzal fenyegetett Bogdan Gabrovec, hogy ha most az állam nem avatkozik be, és nem segít, akkor nem tud talpraállni a szlovén sport.
Szlovénia kis ország, és ez a „kisország-lét” a gazdaság szerkezete miatt is befolyásolja a sportfinanszírozást. Nincsenek olyan óriáscégek, mint amelyek a szomszédos országokban uralják a saját piacaikat. (Ha pedig vannak, éppen az elmúlt időszakban kerültek külföldi kézbe, így például az ismert háztartási berendezéseket gyártó Gorenje-gyár immár döntő részben kínai kézbe került, s az új többségi tulajdonos pedig épp leépítésekkel van elfoglalva, nem sportfinanszírozással.)
Cater előadása alapján tehát nyilvánvaló, hogy a szlovén csúcskategóriás versenyzőknél ezért is játszik relatíve kisebb szerepet a vállalati szponzoráció, mint Európa más országaiban.
A 2020-as koronavírusjárvány ezért a legérzékenyebb pontokon támadhatja meg a szlovén élsportot: a közkiadások elszaladása a sport csúcskategóriáit ingathatja meg. Az állami büdzsé hiánya jelentősen meg fog ugrani ugyanis, akár 8-9 százalékos is lehet idén a szlovén statisztikai hivatal előrejelzései szerint, miközben a GDP-arányos adósságráta 83 százalékhoz közelíthet.
Azt is láttuk, hogy a szlovén sport alapvetően a magánfinanszírozáson nyugszik, ám Catertől tudjuk, a gazdaság visszaesésénél sokkal nagyobb arányban zuhanhat válság esetén a sportra költött összeg. Márpedig Szlovéniában a GDP a második negyedévében, amikor egész Európában a „lockdown” sújtotta a gazdaságot, a GDP 13 százalékkal zuhant.
Aggasztó ezen belül a turizmus helyzete, amely meghatározó az alpesi és mediterrán vidékek határán fekvő Szlovéniában. Tavalyhoz képest az elérhető legfrissebb adatok szerint 37 százalékra zuhant a Szlovéniába érkező turisták száma, az ott töltött éjszakák száma pedig felére csökkent októberben.
Van, de miből?
A szlovén sportfinanszírozásról sok tévhír kering a szaksajtóban - Európában, Magyarországon, de még a szlovénokhoz legközelebb álló horvátoknál is. Említettük már, hogy a szlovénok nagyon kevés állami pénzt költenek sportra, de a külföldi közvéleményt félrevezető hírek sokkal nagyobb összegekről szólnak, mint amennyit valójában kifizetnek.
A tévedések forrása a szlovén nemzeti sportprogram, amelynek angolul (is) elérhető adatait a magyar, a horvát és a nemzetközi sajtó is „készpénznek” veszi. Így sokan a 2023-ig tervező, és durván évi 155 millió eurót előirányzó közpénzekből írnak, amikor a szlovén sportra költött összegeket elemzik. Ám ezek csupán évekkel ezelőtti tervek voltak, a valóság azóta jelentősen más.
A tavaly októberi ljubljanai költségvetési vitából kiderült ugyanis, hogy az évi 20 millió eurót alig haladja meg a sportokra költött központi forrás a kétmilliós országban. Ráadásul a régebbi tervekben szereplő 155 milliós költés nehezen áttekinthető, hiszen főleg decentralizált önkormányzati forrásból származik. A szlovén olimpiai bizottság adatai szerint a központi költségvetésen kívül a járási szintű önkormányzatoknak jelentős szerepe van a sportfinanszírozásban és a sportlétesítmények építésében. 212 ilyen önkormányzat adja a szlovén sportköltések nagyobb részét.
A tévhírek azonban ettől még tovább terjednek a nemzetközi sajtóban. Szlovéniában az egy főre eső állami sportköltés – hangsúlyozzuk, hogy a túlbecsült adatok szerint – 75,36 eurót tesz ki. Minden külföldi forrás ezt veszi legalábbis alapul, ami elvben több egy 2020-as zágrábi elemzés szerint a horvátországi költésnél. A horvátoknál ugyanis 11 euró jut fejenként sportra.
Közben érdemes megnézni az EU hivatalos statisztikai adatait is, amelyek 2017-re vonatkoznak. Eszerint messze Magyarország költi az összes közkiadáshoz képest a legtöbbet sportra az Európai Unióban. Az állami kiadások 2,5 százalékát fordítjuk erre, míg a szlovénok szinte az EU-átlagot érik el, azaz az összes állami forrás 0,7 százalékát fordítják sportra és rekreációra. A szlovénok így is a lista második felében vannak, 17 EU-tag is többet költ, mint délnyugati szomszédunk.
Még döbbenetesebb, hogy a horvátok költik arányaiban a legkevesebbet sportra az Eurostat szerint. A futball-vb-n így is ők jutottak döntőbe, ahol a lista 7. helyén álló franciák győzték le őket…
Magyarországon persze óriási sikernek számít, hogy válogatottunk kijutott most a foci Eb-re és a Nemzetek Ligájában is a topkategóriába kerültünk, de a horvátok nálunk GDP-arányosan 22-szer kevesebb pénzt költve mégiscsak a foci vb-döntőbe jutottak legutóbb. S most arról nem beszélünk, hogy a horvát kézisek vb-döntőt játszottak idén, vízipólósaik 2017-ben világbajnokok lettek, 2018-ban Európa-kupát nyertek, teniszben Davis-kupát nyertek 2018-ban. (Egy friss horvát elemzés szerint náluk 2020-ban a GDP 0,11 százalékát költik sportra.)
Visszatérve Szlovéniára (bár a horvát példa elemzését sem fogjuk elfelejteni – ígérjük), látni fogjuk, hogy a szlovén sportra költött állami eurómilliókról szóló történetek némileg a nemzetközi sajtó „mítoszai”. A már említett tavalyi költségvetési vitából a Dnevnik című szlovén lap 2019. októberi tudósítása szerint ugyanis kiderült, hogy amúgy is csökkent volna a szlovén sport finanszírozására 2020-ban költött összeg, és szó sincs már a korábbi évek programjaiból kikövetkeztethetően az államra eső – számításaink szerint körülbelül 50 millió eurót kitevő – részről.
Ezt maga a szlovén sportért felelős oktatási miniszter is elismerte a parlamenti vitában: szerinte a nemzeti sportprogramban rájuk eső előirányzat 40 százalékánál tartottak 2019-ben, amikor a 2020-as büdzsét tervezték, de hangsúlyozta, hogy szeretnék elérni a 2023-ra tervezett tényleges összeget. Ez a már említett 50 millió euró lenne.
A tavalyi vita egyébként azért robbant ki, mert 2019 végén a szlovén olimpiai bizottság panaszkodott, hogy 20,6 millió euróra faragták le a sportbüdzsét, míg az azt megelőző évben még 23,4 millió volt a költségvetésben e célra elkülönítve. Az akkori sportért felelős miniszter (azóta megbukott a kormány, amelynek tagja volt) szerint senki sem elégedett Szlovéniában a költségvetésből kapott forrásokkal, és ez alól a sport sem kivétel.
Azóta persze nemcsak új kormánya lett az országnak, hanem a koronavírus is közbeszólt, így végképp lehetetlen megítélni a pontos kiadásokat 2020-ban. Annyi bizonyos, hogy a szlovén olimpiai bizottság elnöke, Bogdan Gabrovec idén már valódi segélykiáltásokat hallatott: szerinte állami segítség nélkül a szlovén sport nem tudja összeszedni magát a koronavírus-válság közepette. Nyilvánvaló, hogy itt a sport magánfinanszírozás összeomlása áll a háttérben.
De a siker nem marad el
A döbbenetes a tavalyi vitában az volt, amikor a szlovén kerékpáros szövetség vezetője, Tomaz Grm is panaszkodott 2019 októberében. Szerinte a szövetségnek még arra sincs pénze, hogy használt kerékpárokat vegyenek, így a versenyzőknek maguknak kell beszerezniük a sporteszközeiket.
Mindez azért elképesztő, mert a tavalyi vita óta a szlovén kerékpárosok óriási sikereket értek el: Tadej Pogacar megnyerte a 2020-as Tour de France-ot, a leghíresebb és legnagyobb presztízsű körversenyt. Ez óriási meglepetés volt, de a szlovéneket inkább az döbbentette meg, hogy nem az általuk is jobban ismert Primoz Roglic ért elsőként a célba – ő csak második lett a honfitársa mögött.
Az ilyen és ehhez hasonló sportsikerek hátterében persze nemcsak a szlovén állami és vállalati szféra áll – ez már az eddigiekből is kiderült. Ráadásul az eredményeket nemcsak a speciális sportfinanszírozás magyarázza, hanem közrejátszik azokban a szlovén lakosság Kelet-Európában szinte kivételes anyagi helyzete és Szlovénia hagyományai is. Sorozatunk második részében tehát nemcsak gazdasági, hanem kulturális és más tényezőkkel is foglalkozunk, amelyek jobban megvilágítják a kivételes sikerek hátterét.
Harkivban ketten megsebesültek egy bombatalálat következtében, Kijevben kilenc órán át tartott a légiriadó – közölte kedd reggel az ukrán védelem. 
