2p

A legnagyobb multik arra panaszkodnak, hogy nem látják a kilábalás jeleit kínai piacukon annak ellenére, hogy a pekingi kormány több lépésben próbálta élénkíteni az ázsiai ország gazdaságát.

Két jelentős szeszesital-gyártó multinacionális vállalat, a Pernod Richard és a Carlsberg is arra figyelmeztetett, hogy alig látják jeleit a kínai gazdaság élénkülésének – derül ki a Reuters összeálllításából. Donald Trump, az Egyesült Államok új elnökének kereskedelemkorlátozó intézkedései mellett ez egy újabb tényező lehet, ami igencsak sötétre festi a világgazdasági kilátásokat 2025-re.

A nagyvállalatok azt érzékelik, hogy gyenge fogyasztói kereslet társul a fiatalok magas munkanélküliségéhez és az évek óta húzódó ingatlanpiaci válsághoz. Ennek nyomán a fogyasztási cikkek, a ruhák és a luxustermékek értékesítse is nehézségekkel küszködött az elmúlt évben. Nem segítettek a pekingi vezetés próbálkozásai. A kínai kormány 2024 második felében egy sor gazdaságélénkítő intézkedést vezetett be, ám a multik vezetői nem lának jelentős kilábalást. Jacob Aarup-Andersen, a Carlsberg vezérigazgatója azt mondta, hogy vállalata legnagyobb piacán gyenge maradt a kereslet az elmúlt évben. Az eladott sör mennyisége csökkent, és a gondok fennmaradására számítanak.

A dán sörgyártó cég becslése szerint a kínai sörpiac négy-öt százalékkal zsugorodott 2024-ben az egy évvel korábbihoz képest. A vendéglők keresletének csökkenése különösen érzékenyen érintette a vállalatot. Ez a probléma kiegészíti a Donald Trump elnöki rendelettel bevezetett tízszázalékos vámját az USA-ba irányuló kínai importra, ami közvetve hatással lesz a kínaiak fogyasztási hajlandóságára. A Pernod Richard már a napokban véget ért kínai holdújévi időszakról is rendelkezik előzetes adatokkal, amik azt mutatják, hogy ez sem pörgette fel a vállalat szeszes italai iránti keresletet. A kínaiak kevesebb ajándékot vettek rokonaiknak, mint korábban. A céget érinti, hogy termékei egy részét Kínában büntetővámok sújtják válaszul az ázsiai országból származó villanyautókra kivetett európai uniós büntetővámokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hírt kaphatnak a magyar vállalkozások
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:12
Könnyebbek lehetnek mindennapjaik.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy haladékot kaptunk
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:55
Májusig érvényben marad a Gazprombank elleni szankciók alóli mentesség.
Makro / Külgazdaság Rohamtempóban emelkednek az újépítésű lakások árai – budapesti körkép
Natív tartalom | 2025. március 21. 15:21
Az újépítésű lakások piacán hónapok óta két határozott trend rajzolódik ki: a kínálat drasztikus csökkenése és ezzel párhuzamosan pedig meredek áremelkedés. A március eleji adatok sem mutatnak eltérést ettől a mintázattól – sőt, az irányok még élesebbé váltak.
Makro / Külgazdaság Pocsék hír az autósoknak hétvégére: még most kell tankolni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 13:29
Érdemes figyelni a változásokra.
Makro / Külgazdaság Mi folyik Lengyelországban? Meglepődhettek az elemzők
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 10:48
Az ipari termelésről és az ipari termelői árakról is meglepő hírek érkeztek.
Makro / Külgazdaság Az élelmiszerek után a bankolás is olcsóbb lehet?
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 09:08
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint „nem indokolható” mértékben nőttek a banki szolgáltatások díjai. Még tárgyalnak a bankokkal.
Makro / Külgazdaság Mentené a menthetőt a török jegybank, rendkívüli ülésen döntöttek
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 07:12
Megemelték a kamatot, hogy ne zuhanjon tovább a líra.
Makro / Külgazdaság Ami késik, nem múlik, figyelmeztetett Von der Leyen az uniós vámokkal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 06:58
Csak halasztják az Egyesült Államok vámjaira az uniós választ, de jönnek az ellenvámok – ígérte Ursula von der Leyen az uniós csúcs első napja után.
Makro / Külgazdaság Lezárták Európa legnagyobb repterét, teljes káosz jöhet
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 06:21
Tűz miatt nincs áram a londoni Heathrow repülőtéren, péntek éjfélig egyetlen repülő se fel-, se le nem fog szállni. Borulhat a kontinens légiforgalma.
Makro / Külgazdaság Bojár Gábor: Az EU-ból való kilépésnél is sokkal rosszabbat csinál Orbán Viktor – belülről veri szét
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. március 20. 19:13
Ezt a fizikus, vállalkozó, üzletember a Klasszis Klub Live adásában azon felvetés kapcsán mondta, hogy tartja-e a még évekkel ezelőtti kijelentését, miszerint Orbán Viktor ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. A Huxitra keresztelt aktus mellett Bojár Gábor beszélt Magyar Péter március 15-én meghirdetett programjáról, a Pride betiltásáról, a kata esetleges visszahozataláról, a hétfőtől ketyegő árrésstopról és elárulta, szerinte mi a magyar gazdaság legfőbb baja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG