Az előző évtizedekben, nagyjából 7-8 évvel ezelőttig a magas infláció állandó problémája volt a magyar gazdaságnak. A magas nem azt jelenti, mint most, hogy kissé a jegybanki cél fölött van, hanem 7-8 százalékot, sőt másfél évtizeden keresztül 10 százalék fölötti mértéket ért el, a csúcs 30 körül volt. Ez akkor a szocialista rendszerben meglévő torz áralakulás kiegyenlítődése, majd a rendszerváltás utáni súlyos egyensúlytalanságok miatt volt, így a folyamat már rég véget is ért.
Meglepő jelenség
Nagyjából három évvel ezelőtt az európai trenddel párhuzamosan egy meglepő jelenség bontakozott ki: nem csak, hogy a kívánatos cél alá esett az infláció, hanem egyenesen meg is szűnt, esetenként még negatív is volt. Elsőre azt gondolnánk, hogy ez akár jó is lehet, de a jegybankok egy viszonylag alacsony, de stabil, jellemzően 2-3 százalék körüli inflációt szeretnek, mivel azt veszélyesnek tartják, ha 0 alá kerül, ekkor ugyanis a régebbi tapasztalatok szerint a gazdaságot lassító, recessziós hatása lehet.
Bérnövekedés, forintárfolyam
Hogy az inflációt visszatornázzák erre a szintre, a jegybankok soha nem látott módon 0-ig, esetenként negatív tartományba tolták kamataikat, vagy ennek megfelelő különleges eszközöket alkalmaztak. Igen ám, de úgy az eurózónában, mint nálunk már helyreállt a kívánt infláció, a jegybankok mégsem állítják helyre az ennek megfelelő, semleges monetáris politikát. Az eurózónában ez legfeljebb csak az olasz adósságszinttel indokolható, nálunk viszont kissé más a helyzet: a gyors bérnövekedés és az alulértékelt forint miatt kevésbé tűnik károsnak a magasabb infláció.
Tény, hogy ha valahol éveken át kétszámjegyű bérnövekedési ütem van, akkor ott elkerülhetetlenül növekedni kezd az infláció is a vásárlóerő gyors növekedése következtében. Ilyenkor cél szokott lenni a bérnövekedés visszafogása, nálunk viszont szó sincs erről, mivel olyan nagy a bérlemaradásunk azokkal a fejlett országokkal szemben, ahol szabadon munkát vállalhat a magyar munkaerő, hogy egyelőre inkább kívánatos a minél magasabb béremelkedés.
Béremelési kényszer
A kérdés kezelésére lenne egy másik lehetőség is: ha erősödne a forint. Ekkor az árszínvonal és persze a bérek is közelednének a fejlett országok szintjéhez, a hazai valuta azonban nem, hogy nem erősödik, de idén még érdemben gyengült is. Ilyen körülmények között a piac kikényszeríti a rendkívül erős béremelkedést, ez óhatatlanul magával húzza valamennyire az inflációt is, de ez átmeneti jelenség, ha a bérfelzárkózás elér egy adott szintet, a folyamat óhatatlanul lelassul.
Egyszeri és tartós hatások
Így arra gondolunk, hogy átmeneti ideig a jegybankot kevésbé zavarja, ha magasabb kissé az infláció a kitűzött 3 százalékos szintnél, mintha alacsonyabb, ezért csak késleltetve, az Európai Központi Bankkal szinkronban hajtja végre a monetáris szigorítást. A jelenlegi inflációban kétségkívül vannak egyszeri tételek, mint az üzemanyagok és a jövedéki termékek (dohányáru, szeszes italok) drágulása. Utóbbiakat az indokolja, hogy a jövedéki adó közelít az európai szinthez, az előbbit viszont az elmúlt egy év meredek olajár emelkedése.
Ez azonban úgy tűnik, egy hónapja véget ért, az olajár meredeken esik, így a hatás kikerülhet az inflációból, sőt, az üzemanyagárak csökkenhetnek, és akkor még negatív hatást is kifejthet. Ha ezek a hatások kikerülnek, nem lesz magasabb az infláció 3 százaléknál, de nem kizárt, hogy az erős kereslet miatt újra fölé fölé kerül. Összességében, amíg kétszámjegyű béremelkedés van, kevésbé zavaró a magasabb infláció, feltehetőleg az MNB-t sem nyugtalanítja egy kis többlet.
