A 15 kevés, a 33,5 nem annyira
A füzet elsőként a személyi jövedelemadóval foglalkozik, kiemelve, hogy az Európában nálunk az egyik legalacsonyabb, ráadásul idén csökkent is 1 százalékponttal. Egyúttal egy összehasonlítás is található, amely azt mutatja, hogy néhány országban mekkora a legfelső SZJA-sáv. Svédországban 57 százalék, Hollandiában 52, Ausztriában 50, Franciaországban 45, míg nálunk csak 15.
Ez valóban jól mutat így, de a helyzetet erősen árnyalja egy tény, miszerint az SZJA csak az egyik a munkabérre rakódó terhek közül, és nálunk úgy alacsony, hogy közben más jogcímeken (főleg egészségbiztosítás és nyugdíjjárulék), meglehetősen magas az elvonás mértéke. Idén a bruttó bér 33,5 százaléka, vagyis gyakorlatilag harmada kerül levonásra, tehát a dolgozó a 15 százalékkal szemben ténylegesen ezt észleli.
Ami nagyon sok
Kétségtelen, hogy az említett országok számainál ez is alacsonyabb, és ami különösen előnyös, hogy a 2010 előtti állapothoz képest a közepes és viszonylag magas jövedelmek esetében lecsökkent a túlzott terhelés, ami nagyot segített a gazdaság kifehérítésében, és ez egyértelműen az egységes SZJA-nak köszönhető.
Ami a problémát okozza, az a munkabérre rakódó összes járulék. Ez bizony nálunk a legmagasabb egész Európában, és ez nagy gátja a fejlődésnek és egyúttal a gazdaság további fehéredésének. Nálunk a nettó jövedelmet 100 százaléknak tekintve a teljes bérköltség 193 százalék (tavaly még 196 volt, ez egy kis javulás, és ha a gyerekkedvezményt is figyelembe vesszük, a helyzet összességében jobb), míg Szlovákiában 164, Csehországban 160, Lengyelországban 166 százalék. És ők az összehasonlítási alap, hisz gazdaságunk fejlettsége az övékkel van közel egy szinten. Ez az eltérés viszont nekik nagy előny, nekünk nagy hátrány.
A lehetőségek
Hogy lehetne ezen érdemben változtatni? Egy csapásra nyilván nem, hisz nem keletkezhet hiány. Viszont a bérek dinamikus emelkedése a következő években ad egy olyan lehetőséget, hogy évről évre csökkenhetne az elvonás mértéke. Ennek eredménye az lenne, hogy a társadalombiztosítási-, és nyugdíjkassza bevétele nem növekedne olyan mértékben, mint a bérek, de erre nincs is szükség, hisz pl. a nyugdíjak a béreknél jóval kisebb mértékben nőnek.
Ha az átlagos bruttó bérnövekedés minden 4-5 százaléka után 1 százalékkal csökkenne az elvonás, nagyjából 10 év alatt optimális szintre juthatna az elvonások mértéke, és az államháztartás egyensúlya is megmaradna. Ez a forgatókönyv persze arra épül, hogy most jó pár évig magas reálbér-növekedés lesz, és erre egyelőre szerencsére jó esély van.
Minimálbér
A másik kérdés, a minimálbér esetében a füzet azt emeli ki, hogy a mérték 6 év alatt 73 500-ról 111 ezer forintra emelkedett. Ezt az árnyalja csak, hogy a nettó minimálbér ennél jóval kisebb mértékben emelkedett, hisz előtte nem terhelte SZJA. Ez a megoldás valóban sokkal előnyösebb, hisz nagyot segített a gazdaság kifehérítésében. Viszont így a nettó minimálbér csak 73 800 forint, ami még mindig elfogadhatatlanul alacsony.
A továbblépéshez a minimálbér további jelentős emelésére van szükség, amire valószínűleg lehetőség is lesz a következő években. Tekintettel arra, hogy a cseh, szlovák és lengyel minimálbér is magasabb, mindenképpen van mit behoznunk, de ami igazán ijesztő, az a német, francia, belga stb. minimálbérektől való eltérés. Ezekben az országban a szint 1500 euró, és amíg nálunk épp csak 400 euró, egyre csak nőni fog a munkaerőhiány, különösen az alacsony jövedelmű szakmákban.
Ez (szerencsére) ki fogja kényszeríteni az erős emelést, amivel egyébként a tőke is tisztában van. Az Audinál, Tesconál stb. pontosan tudják, hogy nyitott munkaerőpiac mellett nem tartható fenn az állapot, hogy négyszeres különbség legyen köztünk és az említett országok bérei között. Épp ezért elszaladni sem fognak, ha 30 vagy 50 százalékkal többet kell majd fizetniük.
A kisbefektetőkre lő a nagybank. 
