Amerika nemrég jelentette be, hogy Szíriának abban a részében, melyet az általa támogatott kurd-arab SDF szövetség szabadított fel az Iszlám Állam uralma alól, létrehoz az SDF erőiből egy működőképes határőrséget. A cél nyilván az volt, hogy működőképes országrész alakuljon ki, melyben kisebb az amerikai erőkre háruló szerep.
Ki fújja a passzátszelet?
Az ötlet azonban felpaprikázta Erdogan török elnököt, aki úgy gondolta, nem lesz az jó, ha a szomszédjában lévő kurd területeket maguk a kurdok ellenőrzik, nem is beszélve azokról a nyugatabbi részekről, ahol az arab lakosság van többségben. Ugyan az amerikai terv úgy szólt, hogy a határőrség a helyi etnikai viszonyoknak megfelelően alakul, vagyis kurdok csak a kurd részeken lesznek, Törökország mégis úgy döntött, hogy inkább katonai erővel megszállja a terület egy részét, még ha ott is állomásozik elvben legnagyobb szövetségese, NATO-tagtársa, Amerika hadserege.
A hadművelet meg is indult, ám most a török kerek perec felszólították Amerikát, hogy vonja ki erőit Manbidzs városából, hisz oda ők óhajtanak behatolni. Ha nem mennek, akkor baj lesz, akár összetűzések is kialakulnak, akár ki is lesznek akolbólintva, már persze, ha a világ legnagyobb katonai hatalma úgy nem dönt, hogy katonáinak ne diktáljon sem ellenség, sem barát, és erőit akár meg is védi egy esetleges támadástól.
Hálátlan szövetséges
Ilyesmire azonban nehezen szánja rá magát ebben az esetben, hisz egy szövetségi rendszeren belül nem túl szerencsés összecsapásba keveredni egy taggal, főleg úgy nem, hogy a szövetség az utóbbi időben ellenséges a másik gigantikus hatalommal, Oroszországgal szemben. Ráadásul a szíriai helyzet is meglehetősen képlékeny, van épp elég barát és ellenség, nem lenne jó, ha ez még tovább bonyolódna.
Az amerikai vezetés vélhetően nincs könnyű helyzetben, mivel ők támogatták pénzzel és paripával az SDF-et, hogy felszabadítsa Szíriának az Eufrátesztől északra és keletre fekvő részét az Iszlám Államtól, ráadásul már akkor, amikor egyedül voltak ebben: sem Aszad rendszere nem tudott mit tenni még az orosz támogatás 2015-ös megérkezése előtt, sem a törökök nem tudtak érdemben beavatkozni, sőt kifejezetten féltek az Iszlám Államtól, amely azt a határt birtokolta akkor, amit a törökök most maguk foglalnak el az Iszlám Állam kiűzőitől.
Török ukáz
Szombaton a török elnöki hivatal szerint az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó megígérte a törököknek, hogy nem támogatja a továbbiakban fegyverekkel az YPG-t, az SDF szövetség kurd haderejét, amely annyira hatékony volt az Iszlám Állam elleni harcban. A Reuters szerint a török külügyminiszter az ígéreteken túl konkrét lépést vár Amerikától, például, hogy kiürítse Manbidzs városát.
Minek köszönhető vajon a török magabiztosság, és mit tehet Amerika? A török elnök már korábban is megmutatta, hogy hajlamos kockázatot vállani, adott esetben konfrontálódni a legnagyobb hatalmakkal. 2015-ben lelőtt egy orosz harci repülőt, amely áthaladt egy pár kilométeres török területdarab fölött, de akkor Putyin elnök haragra gerjedt, és brutális lépéseket léptetett életbe Törökországgal szemben. Fél évvel később a török elnök visszavonult: elnézést kért és azóta igyekszik minél barátibb viszonyt ápolni Törökországgal.
Patthelyzet
Úgy tűnik, most Amerika türelmének határait is feszegeti, jóval nagyobb sikerrel. Meglepő, hogy a két NATO-szövetséges nem folytatott tárgyalásokat egymással mielőtt a helyzet így elfajult, ahogy az is, hogy a törökök hadműveletet indítottak egy olyan területen, ahol az amerikaiak pont azért tartanak csapatokat, hogy erre ne kerüljön sor. Most vélhetően középutat kellene kell keresniük a törökökkel való konfrontáció és a nagyméretű, saját szövetséges általi megaláztatás között, ami egyelőre nem látszik egyszerűnek. Mindazonáltal az YPG kurd haderővel sem lesz könnyű dolga a török haderőnek, hisz gyűjtöttek némi tapasztalatot, amíg leverték az Iszlám Államot.
Az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel. 
