3p
Száz napra elegendő vízkészlete maradt a világ egyik legnagyobb városának.

A Bloomberg cikke szerint a turisták által is rendkívül kedvelt dél-afrikai Fokváros hamarosan teljesen kiszáradhat, a víztározókban ugyanis csupán 100 napra elegendő ivóvíz maradt, hogy kiszolgálják a 3,7 millió lakost és az évente érkező 850 ezer turistát. A problémát az okozza, hogy Fokváros kizárólag víztározók (összesen 6 darab) segítségével biztosítja a vízellátását, ezekben azonban a tárolt mennyiség 30 százalék alá esett, ráadásul a tározókban lévő víz 10 százaléka nem fogyasztható.

Fokváros Forrás: Wikimedia Commons

Ezeket a tározókat ráadásul elsősorban esővízzel lehet feltölteni, márpedig legutoljára két évvel ezelőtt esett a térségben. A szakértők szerint ráadásul most egy kisebb özönvízre lenne szükség, hogy ismét értékelhető mennyiségű víz legyen a tározókban. A vezetés egyébként szigorú víztakarékossági akciót hirdetett, szigorúan tilos például locsolni és úszómedencéket feltölteni, ezt pénzbírsággal büntetik. Emellett csökkentették a víznyomást a rendszerben, és folyamatosan ellenőrzik a csöveket, hogy nincs-e valahol szivárgás.

Tettek helyett esőtánc

Az intézkedések hatására a tavalyi 1,1 milliárd literhez képest idén már „csak” 751 millió litert fogyaszt a város naponta, ez azonban elmarad a vezetés 700 milliós céljától. Most azon dolgoznak, hogy a lakosság fogyasztási szokásait is megváltoztassák, például fürdővizet használjanak WC öblítésre. Mindeközben az úgynevezett „szürke szennyvizet”, így a mosógépekben és a fürdőszobákban termelődő vizet újrahasznosító vállalatok csúcsra járnak a térségben.

Szakemberek szerint a legnagyobb probléma, hogy cselekvés helyett az esőben bízott Fokváros vezetése, és kiszolgáltatták a várost egyetlen vízellátási módnak. Jelenleg a további bizakodás mellett vizet pumpálhatnának például a Berg folyóból az egyik tározóba, ez azonban alig 60 millió litert szolgáltatna naponta, és több mint 20 millió dollárba kerülne a városnak. Egy új szennyvíztelep vagy egy, a tengervizet sótlanító rendszer bevezetése szintén több milliárdos kiadást jelentene Fokvárosnak, ezzel azonban további 220+450 millió liter vízhez juthatna a lakosság – ezek kiépítésére azonban sem kapacitás, sem idő nincs már. Ha azonban nem cselekszenek, legkésőbb 2019-re egy csepp víz sem marad a térségben a sós tengeren kívül.

Kiszáradt Balaton és klímamenekültek - nem akármilyen jövő vár Magyarországra

Sokat hallunk a klímaváltozás által világszinten okozott problémákról és a kihaló bébifókákról, azt viszont már nem igazán tudjuk, hogy milyen hatásai lesznek Magyarországon. Tényleg eltűnnek majd az évszakok és egy mediterrán paradicsom leszünk? Mi lesz a Balatonnal? Szabó Péterrel, az Országos Meteorológiai Szolgálat klimatológusával beszélgettünk. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG