A második világháború után az Egyesült Államokban konszenzus alakult ki a demokratikus elitizmus megítélése körül – kezdi az ezt kikezdő új trumpista rendszer bemutatását a Conversation. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tömegdemokráciák elengedhetetlen része, hogy egy elit formálja politikai döntésekké a társadalom akaratát.
Két fontos feltétele van annak, hogy a demokratikus elit ne nőjön a társadalom fejére, ne váljon saját céljait követő, elnyomó réteggé. Az egyik hogy a választások szabadok legyenek és azokon egymással versengő politikai elitek igyekezzenek elnyeri ajánlatukkal a választók támogatását. A másik hogy a politikai intézmények viszonylag függetlenek legyenek egymástól, ellenőrizzék egymást, korlátozzák egymás hatalmát.
Ezt a konszenzust az 1990-es évek óta kikezdik elitellenes retorikával fellépő politikai irányzatok, melyek azt hangoztatják, hogy a keleti és nyugati parti establishment, a nagy hírű pénzügyi, politikai és akadémiai intézmények egyfajta „mély államot” képeznek, amely mégis csak a társadalom feje fölé nőtt. Eszerint ez a „mély állam” manipulálja az embereket annak érdekében, hogy megtartsa kiemelkedő társadalmi pozícióját – ahelyett, hogy az amerikai emberek érdekeit képviselné.
A török és a magyar elitcsere példája lehet a minta az Egyesült Államokban
A demokraták oldalán Bernie Sanders és Elizabeth Warren baloldali szenátorok fémjelzik ezt az irányt, a republikánusoknál Donald Trump 2016-os hatalomra kerülése hozta el a fordulatot.
A régi-új elnök – aki soha nem ismerte el, hogy 2020-ban elvesztette az elnökválasztást – újraválasztása után heteken belül vihart kavart azzal, hogy nagy befolyásra tettek szert a környezetében lévő dúsgazdag üzletemberek.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
A bírálók felelevenítették azokat a politikatudományi tanulmányokat, amelyek az elitek lázadásáról szólnak. Ezek szerint ha a 20. század a tömegek forradalma volt, akkor 21. század eddig arról szólt, hogy az eliteken belül alakulnak ki forradalmak, azaz teljes helycserék a politikai döntésekre befolyást biztostó pozíciókban. Erre hozza példának a cikk a török és a 2010 utáni magyar politikai rezsimet.
Musk-oligarchiáról ír a sajtó, de nem ez az elitcsere lényege
Trumpot azért választotta meg az amerikaiak többsége, hogy leváltsa a demokratikus eliteket – beleértve ebbe a Republikánus Párt hagyományos, mérsékelt vezető politikusait is. Első látásra ezt jelezheti Elon Musk, a Tesla vezére, a világ leggazdagabb embere és a hozzá hasonló cégvezetők megjelenése az új elnök körül. Az amerikai sajtó el is nevezte ez Musk-ologarchiának.
Valójában azonban az elitcsere lényege nem ez, hanem az, hogy washingtoni adminisztrációban dolgozó úgynevezett bennfentesek, elsősorban demokrata tisztviselők helyére olyanok kerüljenek, akik Trumphoz, illetve a MAGA (Make America Great Again) mozgalomhoz lojálisak.
A Trump-adminisztráció nyíltan vállalt célja a nem választott, a trumpisták szerint nem elszámoltatható szürke eminenciások kipurgálása az országot vezető rétegből.
Az 1980-ban megválasztott Ronald Reagan, a neoliberalizmus egyik kiemelkedő képviselője azt mondta elnöki beiktatási beszédében, hogy „a kormány nem a megoldás a problémáinkra, hanem maga a probléma.” Ezzel jelezte, hogy össze akarja zsugorítani az államot. Donald Trump hatalomra kerülésével nem ez a régi jobboldali igény tér vissza. Az antielitista elit nem csupán csökkenteni akarja a kormányzat nagyságát, hanem szétszedni, és aztán a saját képére formálva újra összerakni. Hosszú távra szóló változást akarnak. Át akarják alakítani a demokratikus elitizmust populista elitizmussá.
Reménykedhetnek a hívek. 
