3p
A Nemzetközi Valutaalap fenntartotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó áprilisi előrejelzését, ugyanakkor jelezte, hogy a kilátásokat növekvő kockázatok övezik.

Az IMF ma közzétett frissített jelentésében (World Economic Outlook) változatlanul azt jelzi előre, hogy a bruttó hazai termék az idén és jövőre egyaránt 3,9 százalékkal emelkedik az egész világ átlagát tekintve. A valutaalap ugyanakkor borúlátóbban ítéli meg az euróövezet, Japán és Nagy-Britannia növekedési kilátásait.

A frissített prognózis szerint több ország GDP-növekedése lassul a tavalyihoz képest és az idei áprilisi becsléshez viszonyítva.

Az IMF előrejelzése szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a következő két évben folytatja kamatemelési sorozatát, ami tovább erősíti a dollárt.

A kereskedelmi háború a legveszélyesebb tényező?

A júliusi jelentés összeállítói szerint a globális gazdasági növekedést leginkább veszélyeztető tényező a kereskedelmi háború elmélyülése. Az Egyesült Államok által elsőként megtett lépések ellenlépéseket szülnek egyebek között Kína, az Európai Unió, a NAFTA-országok (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) és Japán részéről - áll a dokumentumban.

A világkereskedelmi forgalom két gyenge év után tavaly erősödött, és 5,1 százalékkal nőtt. Idén a növekedés 4,8 százalék, jövőre 4,5 százalék lesz a legfrissebb előrejelzés szerint, az idei évi előrejelzését 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,2 százalékponttal rontotta az IMF az áprilisi prognózishoz képest.

Mi a helyzet Európában?

Az euróövezet gazdasága a legújabb előrejelzés szerint idén 2,2 százalékkal nő. Ez kisebb az áprilisban várt 2,4 százaléknál és elmaradt a tavalyi 2,4 százalékos bővüléstől. A jövő évre vonatkozó becslést 2 százalékról 1,9 százalékra rontotta az IMF.

Németország idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését az IMF az áprilisi 2,5 százalékról 2,2 százalékra változtatta, miután tavaly 2,5 százalékkal erősödött gazdasága. A jövő évi becsült GDP-növekedési adatot 2 százalékról 2,1 százalékra javították.

A brit gazdaság teljesítményére vonatkozó előrejelzését 1,6 százalékról 1,4 százalékra változtatta hétfőn ismertetett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Tavaly 1,7 százalékkal nőtt a brit GDP. Jövőre továbbra is az áprilisi előrejelzésben jelzett 1,5 százalékos bővülést becsülnek az IMF-jelentés összeállítói.

Elsősorban a decemberi adócsökkentések hatására, valamint a kormányzati kiadások növekedésére a tavalyinál nagyobb mértékben, az áprilisi előrejelzéssel megegyező ütemben nőhet idén az amerikai gazdaság: a GDP 2,9 százalékkal bővülhet a tavalyi 2,3 százalék után. Jövőre a gazdasági teljesítményének a növekedése 2,7 százalékra lassulhat, ahogy az az áprilisi előrejelzésben is szerepelt.

Mit várnak Kínától?

Az IMF az áprilisi előrejelzéséhez hasonlóan, továbbra is 6,6 százalékos gazdasági növekedést vár Kínában a tavalyi 6,9 százalék után. A jövő évre vonatkozó 6,4 százalékos GDP-növekedési előrejelzés megegyezik az áprilisban várttal.

És az olajártól?

A Nemzetközi Valutaalap szerint a kőolaj világpiaci ára tavalyhoz képest 33 százalékkal, 70,23 dollárra nő hordónként. Áprilisban a nemzetközi intézet szerényebb, 18 százalékos drágulással számolt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG