Először rögtön jöjjön is egy kis játék. Kedves olvasó, állítsa most össze gondolatban az elmúlt néhány év nyolc legjelentősebb fegyverexportáló országának listáját! Megvan?
És itt a valódi lista a 2017-2021 közti adatokra alapozva:
- Egyesült Államok
- Oroszország
- Franciaország
- Kína
- Németország
- Olaszország
- Egyesült Királyság
- Dél-Korea
Az első néhány helyezettet – még ha a sorrendjüket nem is feltétlenül – valószínűleg a legtöbben eltalálták, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, Dél-Koreát csak a témában különösen tájékozott olvasók tették fel a listára. Nem véletlenül – az ázsiai ország a 2012 és 2016 közti időszakban még jóval hátrébb volt ezen a listán, a két időszak között az ország fegyverexportja messze a legdinamikusabban növekedett, 177 százalékkal bővült.
Persze azért érdemes hozzátenni azt is, hogy Dél-Korea, sőt a negyedik helytől lefele minden ország fegyverexportja eltörpül a listavezető Egyesült Államoké mögött, amely egymaga a világ külföldi fegyverszállítmányainak 39 százalékát adja, az egyébként jelentős (a korábbi 24 százalékról 19-re történt) visszaesést mutató Oroszországgal együtt pedig pontosan a felét adják a világ fegyverexportjának, ahogy ez az alábbi ábrán is látható.
A futottak még kategóriában viszont nagyon jelentős a verseny: a 6. helyezett Olaszország és a 10. Izrael között nincs egy egész százalék eltérés, és azt azért ne feledjük el, hogy a nemzetközi fegyverkereskedelem értéke meghaladja az évi 100 milliárd dollárt, az ebből való részesedésnek tehát minden tizedszázalékához is már szabad szemmel is jól látható összegek tartoznak. Dél-Korea esetében ezek a százalékok azt jelentették, hogy tavaly nagyjából 7 milliárd dollár értékben exportált az ország védelmi eszközöket.
Jó évük van
Idén minden bizonnyal messze túlszárnyalja majd a koreai védelmi ipar exportja ezt az értéket, hiszen már az év elején megkötötték az ország történetének eddigi legnagyobb fegyverüzletét: az Egyesült Arab Emírségek 3,5 milliárd dollárért vásárol koreai fejlesztésű rakétarendszereket, és az akkori elnök, Mun Dzsein ugyanezen a közel-keleti útján állapodott meg arról is, hogy Egyiptom 1,7 milliárd dollárért vásárol koreai tüzérségi eszközöket.
Mun Dzsein számára személyes sikerek is voltak ezek a szerződések, 2017-es megválasztása után ugyanis politikájának egyik fontos eleme volt a dél-koreai védelmi képességek, illetve ezzel párhuzamosan a hadiipar fejlesztése. Az ország védelmi költségvetését hivatali ideje alatt évi hét százalékkal emelték, idén így már a tervek szerint már 44 milliárd dollárt költenek a területre.
Az elnök nem csupán az ország védelmi képességeinek erősítése, az utóbbi évek észak-koreai kardcsörtetésének ellensúlyozása miatt erőltette a védelmi kiadások növelését, hanem az ország gazdasága számára is nagy lehetőséget látott a fegyveriparban, illetve Dél-Korea diplomáciai súlyát is növelni remélte ezáltal. Mivel a fegyverüzletek soha nem kizárólag katonai vagy pénzügyi kérdések, a felfutó koreai fegyverexport valóban fontosabb tényezővé teheti az országot a nemzetközi színtéren. A tavaszi elnökválasztáson ugyan nem Mun pártjának jelöltje győzött, a leköszönt elnök azonban ezáltal mindenképpen jelentős örökséget hagy maga után.
Az Egyiptommal kötött üzlet további érdekességét az adja, hogy ez egy újabb nagy sikere a koreai fegyveripar sztárjának, a K9 önjáró taracknak. A K9 történetét érdemes egy kicsit bővebben is kifejteni. A koreai háború után a dél-koreai hadsereg természetesen amerikai fegyverekkel lett felszerelve, köztük M-109 önjáró tarackokkal. Később aztán K-55 néven már a koreaiak gyártották ezeket, ám a konstrukció az 1980-as évekre már elavultnak számított. Korea először a K-55 alapjain tervezett új önjáró tarackot gyártani, ám végül úgy döntöttek, ez nem lenne képes megfelelni a kívánalmaknak, így 1989-ben tiszta lappal indították el a fejlesztést, amelyet a ma már Hanwha Techwin néven futó, akkor még Samsung Techwin nevű vállalat végzett.
Kétharmados piaci fölény
A K-9 első prototípusai 1994-ben készültek el, az első darabok pedig 1999-ben álltak szolgálatba. Jelenleg hazáján kívül Ausztrália, Észtország, Finnország, India és Norvégia tartja szolgálatban a löveget, de van egy török gyártású változata is, illetve a lengyel Krab önjáró lövegek is a K-9 alapjaira épülnek.
A K-9 elképesztő sikerét mutatja, hogy a világon 2000 óta megrendelt önjáró lövegek 69 százaléka e sorozathoz tartozott, míg más gyártók néhány száz löveg legyártását már sikernek könyvelik el, a K-9-ből már közel 2 ezer darab készült, és továbbra is ömlenek a megrendelések. És mivel az ukrajnai háború döntő fegyvereinek pont az önjáró lövegek és rakétavetők bizonyulnak, ez a piac várhatóan tovább fog bővülni.
Sikere kicsit emlékeztet a dél-koreai autókéra. A licenszelt, elavult modelleken tanulva a koreai ipar gyorsan utolérte, majd okos megoldásokkal és jó árakkal beérte, majd sok tekintetben le is előzte a nyugati-európai nagy hagyományú gyártókat. A K-9 tüzérségi alapképességei nagyjából megegyeznek a legfőbb versenytársaival, mint a német PzH-2000 vagy az orosz 2S19, de mivel Dél-Korea hegyes terepére tervezték, azoknál jobban bírja az igazán nehéz terepet. Mivel nagy sorozatokban gyártják, jóval olcsóbb, mint a hasonló nyugati lövegek, de ugyanazt a 155 milliméteres lőszert használja, így bármely NATO-ország haderejével kompatibilis.
Ráadásul folyamatosan fejlesztik. A most gyártott K9A2-es változatában már automatikus töltőberendezés van, így 5 helyett 3 fős legénységgel is boldogul, lövege is tartósabb, hatótávolsága is nagyobb. A tervezési fázisban lévő 3-as változat már legénység nélkül, távvezérléssel fog működni. Ugyanezt a fejlődési pályát járta be a löveghez fejlesztett, lőszerutánpótlást szállító K-10-es jármű is, amelynek új verziója már emberi beavatkozás nélkül tudja majd utántölteni a K-9-est néhány perc alatt.
A koreai ipar soha nem szégyellte lemásolni a fejlettebb technológiát, hogy aztán jóval olcsóbban, majd később pedig már saját fejlesztéseivel együtt már nem annyira nyomott, de kedvező áron készítsen termékeket. Sok helyen aztán már a kezdeményezést is átvették, és most már őket másolja a világ. A hadiiparban még nem tartunk itt, de a K-9 példáján is látszik, hogy hamarosan igencsak félelmetes dolgokat szülhet a koreai csúcstechnológiás és –robotipar összeházasítása a fegyvergyártással. Az európai versenytársakkal szemben ráadásul a koreai cégeket sem a bonyolult EU-s előírások, sem a hosszas engedélyeztetési eljárások nem hátráltatják, a fejlesztéseket, a vevők által kért módosításokat néhány hónap alatt a gyártósorokra tudják varázsolni.
Egekbe szálló kereslet jöhet?
Most pedig egy teljesen új területen próbálgatja – szó szerint – a szárnyait Dél-Korea: július 19-én emelkedett először a levegőbe az ország első saját gyártású vadászgépe, a KAI KF-21 Borama. A KF-21 ugyan az amerikai F-35-össel, a kínai J-20-assal vagy az orosz Szu-57-essel szemben nem ötödik, hanem csak „négy és feledik” generációs gép lesz, azaz csak részben minősül lopakodó vadászgépnek, ám jóval olcsóbb is lesz ezeknél, és az ország elavult F-16-os gépeinek lecserélésére tökéletesen alkalmas lesz, elektronikája pedig már a 21. század elvárásainak is megfelel, ráadásul ezt majd gyorsan is lehet továbbfejleszteni.
A KF-21 ugyan nem fogja kiszorítani a piacról mondjuk az F-35-ösöket, de a harmadik világ számos államának nagyon jó alternatíva lehet, ha majd a tervek szerint 2026-ban hadrendbe áll, és beindul a gyártása. Indonézia már a fejlesztésbe is bevásárolta magát, de várhatóan több hasonló, a védelmi képességeit fejleszteni kívánó, de nem a nagyhatalmak képességeire törő állam számára lesz vonzó a gép, és ha a K-9-hez hasonlóan ömleni kezdenek a megrendelések, akkor a fejlesztés is még meredekebb pályára állhat, miközben a gyártási költségek csökkennek.
Dél-Korea tehát jó úton van ahhoz, hogy még tovább növelje részesedését a nemzetközi fegyverexportból, és ezzel nemcsak gazdaságát és védelmi képességeit erősítse meg, hanem politikailag is kilépjen az Egyesült Államok kis szövetségesének szerepéből.
