1p
Mostantól a sárga lámpánál is meg kell állni Kínában az új KRESZ szabályok szerint, viszont ez sokaknak komoly kihívást jelent.

A közlekedési lámpákra vonatkozó új szabályok szerint az autósok mostantól nemcsak a piros, hanem már a sárga jelzésnél kötelesek megállni, ellenkező esetben a piroson való áthajtáshoz hasonló összeget kénytelenek megfizetni, és magas számú büntetőponttal is sújtják őket. A szigorítás komoly elégedetlenséget okoz az autósok körében, akik a kínai interneten arra kérdeznek rá: mi értelme van a három színű jelrendszernek, ha a piros és sárga lámpa "megsértése" is ugyanolyan súlyú szabálysértésnek számít ezentúl.

Sokan aggódnak, mondván, igen nehézkes és veszélyes a hirtelen fékezés, amikor zöldről sárgára vált a lámpa. Hasonló kritikával élt még a hivatalos Hszinhua hírügynökség is, amely a Sina mikroblogon a fizikus Newtont és annak első törvényét idézve a mozgásban lévő test hirtelen lefékezésének nehézségeire emlékeztetett, a szabályozást pedig ésszerűtlennek, a fizika törvényeivel ellentétesnek nevezte. Az új előírások miatt már balesetek is történtek - számoltak be az internetes közösség tagjai. A hatóságok ugyanakkor megvédik az új szabályozást, mondván, az a balesetek számát csökkentheti.

Szigorodtak a büntetési tételek is a kelet-ázsiai országban. Így például akik áthajtanak a közlekedési lámpán, azok három helyett hat büntetőpontot kapnak, és akinek meg van az egy év alatti maximum kapható 12 pontja, annak kötelező újra beíratkozni egy autósiskolába és új jogosítványt kell szereznie, csak azután térhet vissza az utakra.

Mostantól egész életükre eltiltják azokat, akik ittasan vezetnek és akik halálos balesetet okoznak, valamint a drogos vezetőket is. Kínában több mint 20 millió ember szerez évente jogosítványt. A vezetői engedéllyel rendelkező autósok száma jelenleg 186 millió, a motorosokat is beszámítva a 250 millióhoz közelít a szám. Tavaly csaknem 211 ezer súlyos közlekedési baleset történt az ország útjain, amelyben több mint 62 ezren veszítették életüket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG