7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A fővárosi gyógyfürdős cég vezetőjének is sikerült összehoznia egy kétes közbeszerzést. A BGYH alig két nappal az önkormányzati választások után hirdetett meg egy 200 milliós tendert, amit a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyan megsemmisített, de a városvezetés így sem örül. A cikk eredetileg az Mfor-on jelent meg.

Két nappal az önkormányzati választások után írt ki 200 milliós médiatendert a Budapesti Gyógyfürdők és Hévízei Zrt. A fővárosi gyógyfürdőket és strandokat üzemeltető önkormányzati társaság médiaügynökségi szolgáltatások beszerzésére keresett vállalkozót - írja az mfor.hu.

A Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda (MTI Fotó: Mohai Balázs)


Az eljárás nyertesének 200 millió forint keretösszeg erejéig kellett volna megjelentetnie a BGYH hirdetéseit és PR-anyagait a nyomtatott, az elektronikus és a közterületi médiában, illetve feladatai közé tartozott volna a belföldi és külföldi médiavásárlás és szükség esetén médiatervezés is.  A szerződés két évre kötötték volna.

A felhívás október 15-én - tehát két nappal az elsöprő fővárosi ellenzéki győzelmet és Karácsony Gergely főpolgármesterré választását eredményező önkormányzati választások után - jelent meg az unió hivatalos tenderértesítőjében. November 4-én november 15-re módosították az ajánlattételi határidőt.  A felhívás szerint az értékelés fő szempontja az ajánlattevő szakmai többlet tapasztalata és a legjobb ár-érték arány volt.

A tender iránt meghökkentően nagy volt az érdeklődés. A megjelölt határidőre négy cég adott be pályázatot: KEIOK Kft, Mindshare Médiaügynökség Kft., a MyAd Marketing Kommunikációs és Tanácsadó Kft. valamint a Wavemaker Hungary Kft. Az ajánlattevők mindegyike nagypályás, de legalábbis kapcsolatban áll a hazai médiapiac meghatározó szereplőivel.

A Wavemaker ügyvezetője, Gulyás János például tavaly a harmadik helyet szerezte meg a magyar médiaipar legbefolyásosabb embereinek ötvenes toplistáján, bár ebben vélhetőleg az is szerepet játszhatott, hogy elnöke a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ). Ugyanakkor a profinak számító Wavemaker kissé meghökkentő módon tavaly érvénytelen ajánlatot nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank 2 milliárdos médiatenderére, így a másik induló, a Frank Digital Kft. versenytárs nélkül nyerhetett. Utóbbi vállalkozás Száraz István érdekeltsége, aki többek között az Origo tulajdonosa is volt egy időben a New Wawe Media Group Zrt. nevű cégén keresztül, amelyet azután a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám cégének, a Magyar Stratégiai Zrt.-nek adott tovább.

A Mindshare korábban részt vett az olimpiai pályázat és az ’56-os emlékév kommunikációjában, egyike volt annak a három cégnek, amely 2015-ben 25 milliárdos keretszerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal, majd a következő évben konzorciumi tagként elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 200 millió forintos, és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 400 millió forintos közbeszerzését.

Sokkal kisebb halnak tűnhet az óbudai MyAd kft., de érdemes rájuk figyelni, hiszen a BGYH előző, szintén két évre szóló 200 millió forintos (idén októberben 20 millióval megemelt) médiaszerződését ők nyerték. Ráadásul kiváló kapcsolatokkal bírnak a NER-es média köreivel, amit jól mutat, hogy a Fidesz közeli Balásy Gyula New Land Media Kft.-jével közösen nyerték meg a szentendrei skanzen népszerűsítésére kiírt közbeszerzési pályázatot.

Ennél is érdekesebb a KEIOK kft. A cég vezetője és felerészben tulajdonosa Várnai Tamás mindkét oldallal jó kapcsolatokat ápol. Ahogy Hadházy Ákos független parlamenti képviselő tavaly feltárta, az MSZP III. kerületi frakcióvezetőjével és budapesti szervezetének elnökségi tagjával, Czeglédy Gergővel közösen összesen, több mint 430 millió forintot nyertek csatornafelújítási projektek kommunikációjára. Ugyanakkor a Direkt 36 információi szerint Várnai régóta tagja a Fidesz gazdasági holdudvarának is: ő volt az ügyvezetője az első Orbán-kormány idején komoly állami megrendeléseket elnyerő Ezüsthajó Kft.-nek, tavaly decemberig pedig tagja volt a kormánnyal nyíltan szimpatizáló Tv2 igazgatóságának, de állítólag kapcsolatban áll Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval és Mészáros Lőrinccel is.

A BGYH tendere végül a KEIOK beadványán bukott el. A cég előbb előzetes vitarendezési kérelmet terjesztett elő, majd a felhívás megsemmisítését kérte a Közbeszerzési Döntőbíróságtól. A KDB december 31-én kelt határozatában helyt adott a kérelemnek és megsemmisítette a felhívást.

A BGYH felhívásában közzétett értékelési rendszere alapján az a meglehetősen abszurd helyzet állt elő, hogy az kapott több pontszámot, aki többet kért. A cégeknek ugyanis annak érdekében, hogy bírálati szempontból kedvezőbb ajánlatot tegyenek, vagyis magasabb pontszámot kapjanak az értékeléskor, drágább ajánlatot kellett adniuk. A KDB indoklása is erre tért ki, miszerint az ajánlatkérő BGYH a közpénzek felelős és hatékony felhasználásának elvével és a törvényi előírásokkal ellentétben a magasabb árat tartalmazó ajánlatokat értékelte magasabb pontszámmal. A döntőbizottság egyúttal arra is rá kívánt mutatni, hogy az ajánlatkérő előírásai azon túl, hogy a közbeszerzési törvény rendelkezésébe ütköznek, az ésszerűséggel is ellentétesek.

A KDB mindezek ellenére nem szabott ki bírságot, mivel a fővárosi fürdős cég mindent elkövetett a jogsértés feltárásáért, amely végül a felhívás megsemmisítésével maradéktalanul megtörtént.

Az Mfor információi szerint a városháza ennek ellenére is nehezményezi a történteket és felmerült Szőke László igazgató menesztése is. Holott a BGYH vezetőjének posztja eddig biztosnak látszott. Szőke mellett szólt a BGYH évről-évre növekedő árbevétele, amely az utolsó, 2018-as mérleg szerint meghaladta a nettó 15 milliárd forintot, illetve sorra újultak meg a fővárosi fürdők. Tavaly 6,4 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, ebből 3,4 milliárdot tett ki a megújult és bővített Csillaghegyi Strandfürdő, amely mellett új palackozó üzem is épült. (Bár kivágtak hozzá jónéhány fát, és az átadás csak több  hónapos csúszással és 400 millió forint többlettel sikerült.) A beruházásokat a társaság főleg saját forrásból, kisebb részben hitelből finanszírozta. Sokféle mendemonda keringett azonban a cég Szőke regnálása idején levezényelt uniós pályázatairól és a közbeszerzéseiről. Ám ezek soha nem jutottak el a Demszky korszak végén a cég körül generált látványos rendőrségi vizsgálatokig.

A BGYH vezérigazgatójának leváltása nem az első vezércsere lenne az új városvezetés részéről. Ahogy arról az Mfor elsőként beszámolt ,kétes közbeszerzési ügyek, illetve a Karácsony-kabinet által hirdetett szerződéskötési moratórium alatt kötött kontraktusok miatt menesztették korábban az FKF, a Főtáv és a Főkert vezetőjét is.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. exvezetője Nagy László Albert két évre szerződött pernyeszállításra egy Mészáros Lőrinc cégcsoportjába tartozó céggel összesen másfél milliárd forint értékben a szerződéskötési moratórium alatt. Mitnyan György Főtáv-vezér közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést.Míg a fővárosi kertészeti cég leányvállalatára bízta közszolgáltatási feladatainak jó részét, amely azután alvállalkozókkal végezteti el a munkát, amelyek azután gyakorta a Főkert saját embereit foglalkoztatták. Így a cég dolgozói hétvégenként saját cégüknek dolgoztak vissza külsősként. A sort most a BGYH különös elkaszált szerződése folytatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG