A régóta várt ukrán ellentámadás esélyeit elemző írásainkban többször is arra a következtetésre jutottunk, hogy nehéz megítélni, milyen eredményeket érhetnek el az ukránok, hiszen rengeteg, részben ismeretlen tényező fogja ezt befolyásolni. Az egyik legnagyobb kockázatként azt lehetett azonosítani, hogy az ukrán katonák ugyan valószínűleg megtanulhatták a nyugati harckocsik és gyalogsági harcjárművek kezelését, ám ezek hatékony bevetéséhez nincs meg a szükséges taktikai, hadműveleti szintű tudás az ukrán haderőben. További lehetséges problémaként lehetett azonosítani a hónapok alatt kiépített orosz védelmi vonalak áttöréséhez kialakítandó masszív tüzérségi fölény hiányát, valamint az esetlegesen előrenyomuló egységek légi fedezetét biztosítani képes légierő gyengeségét is.
Az első napokban nagyon úgy tűnt, hogy ukrán szempontból a legrosszabb forgatókönyvek kezdenek megvalósulni. Hozzá kell tenni persze, hogy a frontról érkező információk a szokásosnál is nehezebben értelmezhetők. Ukrán oldalról szinte teljes a hírzárlat, az oroszok által közölt „hírek” pedig olyanok, amilyenek – a független szakértők, katonai bloggerek, tényellenőrzők hosszas munkájára van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állapítani egy-egy győzelmi jelentésről, hogy a fele-negyede igaz vagy annak pont az ellenkezője, egy-egy felvételről, hogy hol és mikor készült, és tényleg azt ábrázolja-e, amit mondanak (vagy például Leopard tankok helyett mezőgazdasági járművekre lőnek az orosz helikopterek, csak hogy egy példát mondjunk). A helyzetet tovább komplikálta a Nova Kahovka-i gát felrobbantása is, amely részben új helyzetet teremtett a fronton is, másrészt az információs térben is elnyomta a más frontszakaszokról érkező híreket.
Terepfelmérés véres veszteségekkel?
Mindenesetre az aggasztó jelek már azelőtt gyűlni kezdtek, hogy ukrán és nyugati tisztviselők informálisan valamikor június 7-9. között elismerték volna, hogy az offenzíva bizony már elindult. Az elmúlt nagyjából két hétben a hosszú frontvonal sok szakaszán fokozódó ukrán aktivitásról érkeztek hírek, egyes orosz pozíciók elleni, általában legfeljebb részsikereket elérő támadásokról. Jöttek – szokás szerint nehezen megerősíthető, de részben azért valósnak bizonyuló – orosz felvételek ukrán páncélosok kilövéséről, visszavert támadásokról, visszafoglalt pozíciókról.
Voltak ukrán és nyugati források, amelyek szerint ezekkel semmi baj nem volt, hiszen csupán előkészítő, az orosz ellenállást és védelmi pozíciókat felderítő próbálkozásokról volt szó, amelyek a „csatatér alakítását” szolgálják az offenzíva előtt. Itt átadnánk a szót Tom Cooper katonai szakértőnek, aki a front délkeleti szakaszán (azóta nem hivatalosan elismerték az ukránok, hogy ez lenne az offenzíva fő iránya) indított ukrán támadásokról így írt néhány napja:
„Adja magát a következtetés: ez nem a fő csapás, az ukrán haderő ’fegyveres felderítést’ és/vagy ’erőfelmérő’ kisebb támadásokat végez…
De nem lehet nem elgondolkozni: ’fegyveres felderítés’ – minek a felderítése? És milyen célból. Ha az ukrán hírszerzés eddig nem gyűjtött elég inforrmációt az orosz állásokról saját és NATO forrásokból, […], akkor az ukrán haderő jobban tenné, ha nem indítana semmilyen támadó hadműveletet ebben a térségben. Csak [páncélosokban mérve] tucatnyi veszteséget szenvedett el, miközben kiderítette, mit is?... ó, igen: vannak orosz védelmi állások a sajátjaiktól délre.
Mások azt hangsúlyozzák, az ukránok csak ’szondázó támadásokat’ hajtanak végre. Mit kéne ’szondázniuk’? Az orosz pozíciók erősségét? Komolyan? Van bárki – Kijevben vagy máshol – akinek meg kell tudnia, milyen ’erősek’ az orosz védelmi vonalak ezen a frontszakaszon? Ha igen, akkor nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy az az illető a legjobban úgy szolgálná Ukrajnát, hogy ha odamegy, és személyesen deríti ki. Előre is köszönjük!”
Ráadásul az előkerült, hitelesnek tekinthető felvételeken egyáltalán nem csak felderítő, szondázó támadások láthatóak. Az alábbin például egy zászlóalj méretű formáció igyekszik mindenfajta látható légi vagy tüzérségi támogatás nélkül eljutni az ellenséges állásokig egy aknamezőn keresztül.
Of course, I'm the last to criticize the strategy of the Ukrainian army. I'm just curious as for what might have been the reason to sacrifice so many vehicles and soldiers for getting nothing, but the unsurprising insight that "the Russian defense is strong in that region”. pic.twitter.com/MtamNYG4Rk
— Julian Röpcke(@JulianRoepcke) June 7, 2023
Mint korábban is írtuk, a fegyvernemek kombinált bevetése, illetve erős ellenséges állások mozgó hadviselés során történő hatékony leküzdése olyan feladat, amihez magas szintű taktikai és operatív felkészültség, valamint sok-sok tapasztalat szükséges a hadvezetés minden szintjén a főparancsnokságtól az altisztekig. És persze az sem árt, ha van elsöprő erejű tüzérség, illetve az ellenséggel szemben legalább egyenlő erőt képviselő légierő is – márpedig az ukránoknak mindkettővel, de különösen az utóbbival, vannak problémáik.
Aknák úton, útfélen
Nagyon úgy tűnt tehát, hogy az egyenetlenül kiképzett ukrán katonák és altisztek, illetve a sok esetben még a rugalmatlan, felülről meghatározott haditervekre épülő szovjet doktrína szerint képzett főtisztek nem voltak képesek arra, hogy a szívós és bátor védekezés, illetve az orosz gyengeségeket kihasználó ellentámadások után most hatékony, nagyszabású offenzívát vezessenek erős orosz állások ellen.
Nem mintha könnyű dolguk lenne. A frontnak az a szakasza, ahol ukránok láthatóan a leginkább próbálkoznak, tehát a Zaporizzsja régió nagyjából Orihivtől Vuledárig húzódó területe hatalmas, nagyrészt nyílt terület. A hónapok alatt kiépített orosz állások legalább három, mélységben mintegy 20-40 kilométeren kialakított védelmi vonalra tagozódnak. Az oroszok kiterjedt aknamezőket telepítettek, egységeik jelentős tüzérségi támogatással rendelkeznek, légierejük pedig napi 50-60 földi célpontok elleni bevetésre képes, és még harci helikoptereket, illetve nagy robbanóerejű siklóbombákat is be tud vetni.
A nyílt, hatalmas terep azt is jelenti, hogy az ukránok bármilyen nagyobb csapatkoncentrációját legalább 40 kilométeres távolságból észlelni tudják az oroszok drónok és más felderítési eszközökkel. Mivel egy páncélos hadoszlop maximális haladási sebessége még jó minőségű utakon sem nagyon lehet több 15-20 kilométernél óránként, ez sok időt biztosít az oroszoknak a felkészülésre és reagálásra, még akkor is, ha saját parancsnoki láncolatuk elég lassan is tud reagálni az új feljeményekre.
Az ukránok nem vonhatnak össze túl nagy egységeket, mert túl vonzó célpontot jelentenének az orosz tüzérségnek és légierőnek, ráadásul elég aknamentesítő jármű nélkül nem tudnak széles sávokat megtisztítani az orosz aknamezőkön, így a járművek egyes, legfeljebb kettes sorban haladhatnak előre, ha valamelyik elakad, találatot kap, akkor az egész oszlop megállhat, megint csak időt adva az oroszoknak, hogy bemérjék és csapást mérjenek rá.
Ilyen helyzetben valami olyasmi lehetne a hatékony taktika, hogy a támadó egységet harclépcsőkre osztják, az első utat tör, megpróbálja teljesíteni a kitűzött célokat, majd a második vagy a saját céljait teljesíti, vagy besegít az elsőnek, ha az elakadt, a harmadik, negyedik, ötödik hullámban érkezők is hasonlóképpen. Ez akkor működhet jól, ha a későbbi lépcsők a saját feladataik mellett az előttük induló egységekét is ismerik, a kommunikáció pedig folyamatos, a helyszínen a katonákat vezető parancsnokok rangjuktól függetlenül képesek önállóan döntéseket hozni, egymással és a felsőbb hadvezetéssel is hatékonyan együttműködni. Ha – mint az a szovjet alapú doktrínában szokásos – az egységeknek egy előre meghatározott, kötött haditervet kell végrehajtaniuk, vagy a parancsnokok nem elég képzettek ahhoz, hogy felsőbb utasítások nélkül, rugalmasan reagáljanak a folyamatosan változó helyzetre, akkor az tragédiát okozhat, amikor a dolgok nem a terveknek megfelelően alakulnak.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy közben beérkezhet az ellenséges erősítés is, illetve az oroszoknak is vannak olyan tüzérségi eszközeik, amelyekkel néhány perc alatt új aknamezőket lehet telepíteni. Igaz, ezek a levegőből terített aknák mondjuk egy Leopard tank legénységére nem jelentenek veszélyt, de a lánctalpat megrongálhatják annyira, hogy mozgásképtelenné váljon a harckocsi – és akkor még a könnyebb páncélozott járművekről nem beszéltünk.
Ilyen körülmények között néhány kilométer megtétele is igen nehéz ügy még akkor is, ha minden jól megy. Ha nem, tehát mondjuk az első lépcső járművei közül több aknára fut, máshol vannak az orosz állások, mint számítottak rá, váratlanul erős az ellenállás, akkor nagyon könnyen kialakulhat a káosz, ha az egységek parancsnokai nem jól reagálnak. Ilyenkor születhetnek azok a felvételek, ahol kilőtt, elakadt járműveket próbálnak egy aknamezőn kerülgetni a hátulról érkezők, miközben az ellenséges tüzérség és légierő is támadásba lendül – az eredmény pedig előrehaladás helyett eszközökben és katonákban is súlyos veszteség lehet.
Dőlnek a dominók?
Azonban a háború korábbi szakaszaiban azt is láttuk, hogy az ukránok a maguk módján – néha nem éppen a bevett nyugati módszereket használva – képesek voltak gyorsan tanulni saját hibáikból és váratlan helyzetekhez jól alkalmazkodni. Láthattuk azt is, hogy az ukránok előszeretettel alkalmaztak elterelő hadműveleteket, osztották meg az orosz figyelmet frontszakaszok között. Nem lehetetlen, hogy az első napok próbálkozásai után az ukránok újabb egységeket vetettek be, esetleg a taktikát és a támadások irányát is megvariálták. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bármit is gondoljunk az ukrán katonák kiképzettségéről és motiváltságáról, mindkettő átlagosan jóval magasabb szinten lehet, mint a legtöbb velük szembenálló orosz alakulaté.
Fontos tényező lehet, hogy az ukránok hetek óta célzottan igyekeztek az orosz hátországban támadni a frontvonal utánpótlását biztosító szállítási útvonalakat, raktárakat és üzemeket, tehát heves harcok idején gyorsan akadozni kezdhet az orosz logisztikai gépezet. Márpedig töltények, tüzérségi lőszerek, üzemanyag és ennivaló nélkül még a legalaposabban kiépített védelmi vonalak sem védhetők sokáig. A legutóbbi hírek szerint például június 11-én sikeres szabotázsakció történt a Krímet Zaporizzsjával összekötő vasútvonalon, illetve a Krími hídhoz vezető egyetlen vasútvonalon is, ezek további súlyos fennakadások okozhatnak a kritikus frontvonalszakaszokon harcoló orosz egységek ellátásában.
BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) June 11, 2023
Ukraine just conducted 2 crucial sabotage actions far behind enemy lines.
A railway bridge was blown up in Yakymivka, stopping freight between Crimea and Zaporizhzhia.
The only railway line leading to the Crimean bridge was also blown up in the Krimovsky district
pic.twitter.com/AgegXFA0xH
Ezzel nagyjából egy időben kezdtek érkezni a hírek arról is, hogy az ukránok jelentős előrehaladást értek el az Orihivhez képest jócskán keletre, Vuledártól viszont nagyjából 30 kilométerre északnyugatra található Velika Novoszilka térségében, ahol a vasárnap-hétfői hírek szerint mintegy 30 kilométeres szélességben és 15 kilométeres mélységben törték át az oroszok 1-2. védelmi vonalait. Az ukránok a Mokri Jali folyó mindkét partján jelentős területeket nyertek, egyes orosz egységeket már a bekerítéstől tartva vonták jóval hátrébb.
Since both sides are already reporting it, I will release the information I collected, too. There is anyway a delay of this information and therefore does not compromise OPSEC.
— (((Tendar))) (@Tendar) June 10, 2023
Almost the entire forward defense line of the Russian army near Velyka Novosilka - around 20 km long -… pic.twitter.com/QHbDr5y4hq
Az oroszok szorult helyzetét jelzi az is, hogy felrobbantották a folyó Sztraromlinivszka közelében található gátját, hogy ezzel is lassítsák az ukránok előrenyomulását, de közben orosznak nyilvánított, és sok orosz nemzetiségű által lakott területeket öntve el, fenyegetve kiszáradással (és egyben némi gondolkodnivalót adva azoknak, akik minden bizonyíték ellenére sem hiszik el, hogy a Nova Kahkova-i gátrobbantás az oroszok műve volt). Indirekt módon az oroszok nehézségeire utal az is, hogy az ukrán veszteségeket mutató új felvételek az elmúlt néhány napban eltűntek az információs térből, az orosz hivatalos csatornák a korábbiakat mutogatják, illetve a front más szakaszaival foglalkoznak.
Azonban az új fejlemények természetesen még nem jelentik azt, hogy a korábbi ukrán problémák varázsütésre megoldódtak volna. Ha csak a frontnak ezt a szakaszát nézzük, még legalább egy jelentős orosz védelmi vonal állja az ukránok útját, arról nem is beszélve, hogy egyes településeket, például a fontos ukrán célpontnak tekinthető, Orihivtől délre fekvő Tokmakot valóságos erődítménnyé építették ki az oroszok. Minden, délre megtett kilométer pedig növeli a terhet az ukrán logisztikai rendszeren, miközben nőnek a veszteségek járművek és katonák tekintetében is, a térségben a legfontosabb célnak tekinthető Melitopol vagy Mariupol eléréséig pedig még sok-sok kilométer áll az ukránok előtt, és akkor még a bevételükről nem beszéltünk. A másik oldalon viszont ott van a lehetőség, hogy a front egy jelentősebb szakaszának „beomlása” dominóeffektust indíthat el, és ha megindul egy nagyobb visszavonulás, azt minden drákói szigorúságú orosz fegyelmező intézkedés is csak nehezen állíthatja meg.
Mindenesetre megintcsak sorsfordító napok és hetek következnek újra az ukrán háborúban. A történéseknek pedig nem csak a háború aktuális állása szempontjából lesz kiemelkedő jelentőségük. Az Ukrajnát pénzzel és fegyverekkel támogató nyugati vezetők, illetve elsősorban Biden amerikai elnök is árgus szemekkel figyelik a fejleményeket. Elemzők szerint amennyiben az ukrán offenzíva nem hoz látványos eredményeket záros határidőn belül, akkor nagy lendületet nyerhetnek azok az elképzelések, hogy Ukrajnát a támogatás csapjainak megszorításával vagy elzárásával mégiscsak valamilyen területi engedményeket is tartalmazó fegyverszüneti vagy békemegállapodásra kell kényszeríteni. Ha viszont az ukránok egyértelmű sikereket érnek el, az a nyugati közvélemény szemében is igazolhatja az eddigi politikát, és megnyithatja az utat a további pénzügyi és katonai segélyek irányába. A másik oldalon az orosz haderő újabb látványos, nehezen letagadható kudarca tovább mélyítheti a meglévő ellentéteket a katonai és politikai vezetés, illetve azok egyes körei között, és akár Putyin helyzetével kapcsolatban is elgondolkodtathat bizonyos szereplőket.
A luxustermékek egyik jellemzője volt, hogy a piacuk válságálló, érzéketlenek az általános kereslet hullámzására, ám ez sem látszik már örök igazságnak. 
