A készülő, talán már el is kezdődött, talán látványosan soha el sem induló, mindenesetre nagy várakozásokkal övezett ukrán offenzíva kapcsán a legtöbbet eddig az ukránoknak szállított új nyugati fegyverekről (elsősorban a harckocsikról és a páncélozott harcjárművekről) lehetett hallani. Mire lehetnek ezek elegek, mit tudhatnak valós harci körülmények között az orosz fegyverek ellen? Felmerültek még stratégiai megfontolások, mint hogy hol és mikor, milyen célokkal támadhatnak az ukránok, és persze a szemben álló erők nagyságára vonatkozó becslésekről is lehet rendszeresen olvasni.
Kevesebb figyelmet kap viszont a talán legfontosabb kérdés, az ukrán katonák felkészültsége egy ilyen hadművelet végrehajtására. Persze erről sokkal nehezebb objektív információt adni, hiszen egy „puha”, egzakt számokkal nem igazán leírható tényezőről van szó. Lehet, hogy nem ismerjük pontosan, hány harckocsi és löveg áll egy adott frontszakaszon az egyik vagy másik fél rendelkezésére, de elvben ez egy pontosan ismerhető adat, és különböző felderítési eszközökkel, kiszivárgott információk alapján viszonylag pontos becsléseket lehet adni erre vonatkozóan.
De egy adott egység vagy katona kiképzettségi szintje, harci szelleme, valós harcértéke nem ilyen adat. Ezt még békeidőben is legfeljebb tesztekkel, kérdőívekkel, gyakorlatokkal lehetne megbecsülni, és akkor még mindig nem számoltunk azzal, hogy ahogy a legtöbb haditerv nem éli túl az ellenséggel való első találkozást, úgy a kiképzettség vagy éppen a morál szintje is akkor mutatkozik meg igazán, amikor ellenséges tűz alatt, és nem mondjuk egy gyakorlaton kell végrehajtani bizonyos feladatokat.
Marine Corps training Ukraine https://t.co/h06MN6afeq pic.twitter.com/EOaUfWW6uo
— Slava Ukraini (@Heroiam_Slava) May 28, 2023
Az ukrán ellentámadás esélyeit boncolgató írásunkban mindenesetre közvetett bizonyítékok alapján igyekeztünk valamilyen becslést adni az ukrán és az orosz erők egymáshoz viszonyított harcértékéről. Arra jutottunk, hogy az ukrán egységek átlagos harcértéke ugyan magasabb lehet, mint az oroszoké, de komoly egyenetlenségek lehetnek a haderőn belül ilyen szempontból. Az is kérdés, hogy a frissen, elsősorban a nyugati kiképzési programokban, a nyugati államok területén kiképzett, újonnan felállított egységek valójában mire lehetnek képesek – különösen azt is beleszámítva, hogy most nem védekezni, hanem több fegyvernem egyidejű, hatékony bevetésével támadni kéne.
Utóbbi nem egyszerű feladat (láthattuk, hogy az orosz haderő elméletben professzionális képzést kapó, legjobb egységeinek is beletört ebbe a bicskája tavaly tavasszal, emlékezzünk a Kijev felé elakadt konvojra, vagy éppen az üzemanyagból kifogyott, elakadt és otthagyott orosz járművek képeire), és a sikerhez a legfelsőbb parancsnoki szintektől a közkatonákig megfelelő elvi és gyakorlati ismeretek, illetve az erre alkalmas eszközök mellett jól működő logisztikai lánc is szükséges. Egy néhány napja publikált elemzés szerint azonban az ukrán haderőnek minden szinten súlyos problémái vannak e kérdésekben.
Felülről irányítva
A War on the Rocks portálon megjelent hosszú írásukban a Kijevben működő Ukraine Suppord Defense Group két alapítója, Erik Kramer és Paul Schneider (mindketten az amerikai különleges erők leszerelt katonái, Kramer ezután a Pentagonban dolgozott, Schneider pedig többek közt Afganisztánból szervezte meg több száz afgán és amerikai állampolgár evakuációját) számos fontos kérdést érint.
Az egyik probléma, ami kiderül a cikkből, az hogy az ukrán fegyveres erőkön belül nagyon különböző katonai kultúrák léteznek egymás mellett, és ez konfliktusokhoz, hibás döntésekhez is vezet. A tisztek, főtisztek nagy része még a szovjet-orosz módi szerint kapott képzést, amely szerint egy hadművelet minden egyes fázisának végrehajtásához magas rangú tisztek parancsa szüksége. Míg az amerikai (NATO) rendszerben egy egység csak valamilyen feladatot kap „felülről”, például hogy foglaljon el egy pozíciót, a végrehajtás módját viszont a közvetlenül érintett egységek parancsnokai – legyenek akár csak altiszti rangban – határozhatják meg, addig az ukránok konkrét parancsokra várnak.
„A gyakorlatok során rendszeresen megfigyeltük, hogy az ukrán katonai tervezési folyamat külön parancsokat igényel egy hadművelet minden egyes fázisához. Például egy zászlóalj nem indíthat ellentámadást akkor se, ha megtámadják. […] Várniuk kell a parancsra”
- írják erről, hozzátéve azt is, hogy a fiatalabb tisztek már látják, hogy hatékonyabb lenne megszabadulni a szovjet típusú, központi tervezésre épülő doktrínától, azonban a magasabb rangú tisztek körében nagy az ellenállás ezzel kapcsolatban.
Persze ennek praktikus okai is vannak. Egy jó altiszt kiképzésére az amerikai haderőben éveket szánnak, és rengeteg tapasztalatot is össze kell gyűjteniük. Erre most Ukrajnában nincs idő, márpedig tapasztalt, jól képzett altisztek nélkül a szakasz- vagy zászlóaljparancsnokok sem tudják hatékonyan irányítani az egységüket.
Gondok vannak a katonák kiképzésével is. Az egyik fő probléma az, hogy a nyugati kiképzési programok nincsenek egységesítve, és az ukrán haderő, illetve az ukrán front sajátosságaihoz sincsenek hozzáigazítva. A programok hatékonyak olyan szempontból, hogy segítenek elsajátítani egy adott egységnek egy adott képességet (mondjuk egy tank vagy egy tüzérségi üteg kezelését), de ehhez hetekre-hónapokra elvonják e katonákat a fronttól, miközben például más fegyvernemekkel való együttműködést nem tanítanak nekik.
Nehéz kombinációk
Ez a korábban kiképzett egységeknél, tiszteknél is probléma, ugyanis az ukrán rendszerben a különböző fegyvernemek, vagy mondjuk a hadsereg és területvédelmi milíciák tagjai között nincs igazán keveredés, külön képzik őket, még kiképzőtiszteket sem cserélnek. Az együttműködést csak nagyszabású, megkoreografált gyakorlatok keretében igyekeznek elsajátítani, ám valódi harci helyzetben ez nem sokat ér.
„Amikor a különböző ukrán haderőnemek együtt hajtanak végre hadműveleteket, rendszeresek a félreértések, a bizalomhiány és az egymás mellett elbeszélés”
– fogalmaznak a szerzők.
Márpedig ez súlyos, életekben, katonai eszközökbe és kudarcba fulladt hadműveletekben mérhető következményekkel járhat a csatatéren. A szerzők szerint az ukránok gyakran mobil tüzérségként használják a harckocsikat ahelyett, hogy közvetlen támogatást nyújtanának velük a gyalogságnak, a tüzérség pedig sokszor nem követi az egységek mozgását, sok egység nem is tud közvetlenül kommunikálni azokkal a tüzérségi egységekkel, amelyektől támogatást remél, ez pedig kritikus pillanatokban jelentheti a tüzérségi támogatás hiányát vagy késlekedését.
Kommunikációs problémák vannak a front egyes szakaszain egymás mellett harcoló egységek között is, sokszor előfordul, hogy a zászlóaljak csak a saját céljaik végrehajtásával vannak elfoglalva, nem tudva vagy nem véve számításba azt, ami a környezetükben történik. Gondok vannak az egységeket a felettes parancsnokságokkal összekötő parancsnoki láncolatok működésében is. Mindezt tetézi, hogy az ukrán haderőnél rengeteg különböző, sokszor nem megfelelő minőségű, az ellenséges zavarásra is érzékeny kommunikációs eszközt használnak.
Nagy gondok vannak a logisztikában is, illetve a katonai eszközök karbantartása és javítása körül is. Kiképzett karbantartószemélyzet hiányában az ukránok gyakran YouTube-videókból igyekeznek megtanulni az eszközök használatát és karbantartását, a karbantartás pedig sokszor néhány jó kezű szerelő sufnituning jellegű megoldásaiban merül ki.
A cserealkatrészek tekintetében is óriási a káosz, a beérkező új felszereléseket gyakran „kannibalizálják” a régiek működésben tartása érdekében, ezzel továbbgörgetve a problémát.
„Például érkezik egy új, 0.50 kaliberes géppuska Ukrajnába cserecsövekkel, alkatrészekkel használati utasítással és kiegészítő eszközökkel, de mire a frontra kerül, már csak maga a géppuska marad a csomagból”
– hoznak egy példát a szerzők, arra is kitérve, hogy a cserealkatrészeket minden egység maga igyekszik valahogy beszerezni, sokszor cserekereskedelem útján, vagy a csatatérről összeszedve, valamint a többi eszközt donornak használva.
Ez aztán abban is megnyilvánul, hogy miként használják a fronton az értékes új felszerelést. Mivel a meghibásodások, sérülések kijavítására nincs garancia, ezért az egységek túlságosan is óvják a legjobb eszközeiket, a harckocsikat nem vetik be a gyalogság támogatására, a páncélozott harcjárműveket csak a csapatok „kiszállítására” használják, és ellenséges tűzbe kerülve gyorsan visszavonják. Az is jellemző, hogy sok nyugati 155 milliméteres tüzérségi eszköz csöve megy tönkre azért, mert az ukránok a maximális hatótávolságukat kihasználva tüzelnek velük állandóan, csak hogy kívül tartsák ezeket az orosz tüzérség ellencsapásainak hatótávolságából.
A logisztikai és karbantartási problémák, valamint az eszközök nem megfelelő használata védekező harcok, kisebb ellentámadások esetén is veszteségekhez vezethetnek, ám egy nagyszabású offenzíva idején még nagyobb gondok is adódhatnak ebből.
„A közelgő ukrán ellenoffenzíva idején ezen eszközök hatékony használata lehet a siker kulcsa, és támadó hadműveletek idején a támadó fél általában több harckocsit, járművet és löveget veszít, mind a védekező”
– hívják fel a figyelmet a szerzők.
Gondok vannak az ukrán különleges egységek háza táján is. Ahogy a teljes haderőnél, itt is problémát jelent a különböző egységek egyenetlen kiképzési színvonala, amely részben annak is a következménye, hogy – ahogy az orosz oldalon is sokszor megtörtént – ezeket az elvileg csak különleges feladatokra alkalmazható egységeket az ukrán hadvezetés sokszor vezényelte közelharcra a front kényes szakaszaira, ahol a reguláris gyalogság feladatait kellett ellátniuk. Közben viszont súlyos veszteségeket szenvedtek, a feltöltésükre vezényelt katonák esetében pedig természetesen nem volt mód sok hónapos, akár éves plusz kiképzésre.
Megoldás van, idő nincs
A szerzők megoldási javaslatokkal is előállnak. Fontosnak tartanák, hogy az összes kiképzés Ukrajna területére kerüljön át, és hogy rögtön elinduljon egy program, amely ukrán kiképzőket képez ki, akik aztán át tudják adni az immár egységesített tudást az ukrán tiszteknek és altiszteknek, ők pedig végül a közkatonáknak. Azt is javasolják, hogy a hadműveletek tervezési folyamatait közelítsék a NATO/amerikai metódushoz, illetve hogy minden zászlóalj mellé állítsanak fel egy ellátási, logisztikai szakaszt, amely egyben a sebesültek mentéséhez is megfelelő eszközökkel rendelkezik. Ezen felül a fegyvernemek kombinálására építő hadviselésre is nagy hangsúlyt fektetnének, a tanfolyamokat pedig olyan gyakorlatokkal zárnák le, ahol az egyes egységek parancsnokai „szabad kezet” kapnának fontos döntések meghozatalára, a felsőbb parancsnokoknak pedig alkalmazkodniuk kéne az ezekből adódó változásokhoz.
A szerzők megjegyzik, hogy ez „ambiciózus, de megvalósítható” program, illetve leszögezik azt is, hogy az ukrán katonák bátorságát és elszántságát nem érheti szó, ahogy eddigi teljesítményüket sem. Azonban az, amire most készülnek az ukránok, az semmihez sem hasonlítható, amit eddig csináltak. Az ukrán offenzíva átütő sikeréhez a fegyvernemek precíz koordinációjára lesz szükség, amelyet hatékony logisztika egészít ki, hogy az esetleges eredményeket ki tudja használni az ukrán haderő.
A helyzet viszont az – és ezt már mi tesszük hozzá –, hogy az ukránoknak arra már biztos nincs ideje, hogy az offenzíva elindulása előtt ilyen mélyreható változásokat érjenek el a hadsereg parancsnoki struktúrájában és kultúrájában, az egyes katonák kiképzésében és a fegyvernemek együttműködésének területén. Az ukrán haderő mind technológiai, mind szervezeti, mind kulturális értelemben a szovjet örökség és a NATO-sztenderdek közti átmenet állapotában van. Lehetséges, hogy a háború elhúzódik még olyan sokáig, hogy lehetőség lesz a további átállásra, de a nyugati és az ukrán politikai vezetés, illetve az Ukrajnát támogató közvélemény most vár eredményeket. Csak reménykedni lehet abban, hogy ahogy a korábbi kritikus helyzeteket, az ukránok a maguk sajátos módján ezeket a nehézségeket is meg tudják majd oldani. A szerencséjük az, hogy az orosz haderő még ennél is sokkal rosszabb állapotban van, de kérdés, hogy ez elég lesz-e egy valóban átütő siker eléréséhez.
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot. 
