Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tegnap publikálta a VI. Értékelő Jelentés első fejezetét, az éghajlatváltozás fizikai alapjaival foglalkozó munkacsoport jelentését. A dokumentum 12 fejezetén 234 kutató dolgozott, 14 ezer tanulmányt idézve.
A beszámoló az éghajlatváltozásról összegyűlt legfrissebb tudományos eredményeket összegzi, és minden eddiginél borúsabb képet fest. A világ vezető klímatudósai által elkészített beszámoló leírja, hogy a jövőben egyre több és súlyosabb extrém időjárási eseménnyel kell szembenéznünk, és nem zárható ki a jégtakarók összeomlása, valamint az óceánok áramlásainak változása sem.
A jelentés szerint „egyértelmű”, hogy az emberi tevékenység hatására melegszik a légkör, az óceán és a szárazföld. Kiemeli, hogy „az éghajlatváltozás üteme példátlan az emberiség történelmében, a felmelegedés 1,09 Celsius fok körül volt 2011-2020 között az ipari forradalom előtti időszakhoz képest.” A jelentés leszögezi, hogy „az 1,5 fokos cél még mindig elérhető, de ehhez gyors kibocsátás-csökkentés szükséges. Ha nem csökkentjük minél előbb a kibocsátásokat, akkor a jelenlegi szint mellett 2030-ig elfogyaszthatjuk azt a maximális CO2 mennyiséget, aminek kibocsátásával még tartható a 1,5 fokos cél.”
Extrém jelenségek
A friss jelentés első alkalommal szentel külön fejezetet a szélsőséges időjárásnak. A szerzők már figyelembe tudták venni Észak-Amerika egyre gyakoribb hőhullámait és Ausztrália bozóttüzeit. A jelentés világossá teszi, hogy a klímaváltozás döntően járul hozzá az extrém forró időjárási jelenségekhez.
A kilátások nyugtalanítóak: Dél-Európában a jövőben gyakoribbak lesznek a szárazságok, míg Észak-Európában a rendkívül erős esőzések – de mindkét régióban a hőhullámok gyakoribbá válásával kell számolni. A jelentés szerint kombinált szélsőséges időjárás kialakulása is lehetséges: nő ugyanis annak a valószínűsége, hogy a hőhullámok és szárazságok, vagy erős esőzések és a viharok egyidejűleg lépnek föl.
A dokumentum kiemeli a metán jelentőségét, amely 87-szer erősebben járul hozzá a globális felmelegedéshez, mint a széndioxid. Ez a téma a napokban Oroszország vonatkozásában a címoldalakra került, mivel a magas hőmérséklet hatására a fagyott talajban lévő metán olyan mértékben került ki a légkörbe még 2020-ban, hogy Szibéria felett 5 százalékkal megnőtt a koncentrációja. Oroszország egyes részein idén nyáron is pusztító erdőtüzek égnek.
Az IPPC tegnapi jelentése figyelmeztetésnek tekinthető a skóciai Glagow-ban 3 hónap múlva lezajló ENSZ-Klímatárgyalások előtt. Már áprilisban kiemelt figyelem övezte azt az online megtartott klíma csúcstalálkozót, amelyre Joe Biden negyven állam- és kormányfőt hívott meg. Ez a 40 ország felelős a globálisan kibocsátott üvegházhatást okozó gázok (GHG) 80 százalékáért.
Biden jó példával járt elől és az USA 2005-ös GHG kibocsátás szintjének 50-52 százalékos csökkentését ígérte 2030-ig. Hszi Csin-ping megerősítette korábban tett vállalását, hogy Kína 2060-ig klímasemleges lesz, azaz attól az évtől az atmoszférát már nem terheli pótlólagos GHG-vel. Angela Merkel, Emmanuel Macron és Boris Johnson országaik részéről már 2050-re ígérték ugyanezt. Sokak megdöbbenésére Jair Bolsonaro brazil elnök is ráérzett a Fehér Ház új kurzusára és 2050-re vállalt be klímasemlegességet – 10 évvel korábban, mint az eredeti tervek.
És az óriási kérdőjelek
A politikusok ígéret-cunamija közepette óriási kérdőjelek maradtak a vállalások teljesíthetősége tekintetében. Kína például a maga 28 százalékos részesedésével messze a legnagyobb széndioxid kibocsátó a világon. Ennek ellenére még nem hozta a nemzetközi közösség tudomására, hogy milyen közeljövőben tett intézkedésekkel csökkentené jelentősen a kibocsátást.
Bár Kína vezető hatalomnak számít a napenergia-technológiák gyártásában, illetve az elektromos autók kifejlesztésében, de ezeket az erőteljes gazdasági növekedés lenullázza – lévén, hogy ez utóbbit 85 százalékban a fosszilis energiahordozók hajtják, azon belül is kiemelten a klímára rendkívül káros szénből nyert energia. Ezen az arányon nem lehet egyik napról a másikra gyorsan változtatni.
Kína csupán az elmúlt két évben 70 gigawattal növelte szénerőműveinek kapacitását és semmi jel nem utal arra, hogy ez a növekedési dinamika lassulna. Összességében az ország 1100 gigawatt szénerőművi kapacitással rendelkezik, a világon minden második szénerőmű Kínában üzemel. Az Új Selyemút (BRI) gigaprojekte keretében pedig 240 szénerőmű építését finanszírozta meg számos fejlődő országban.
Kínában idén nyáron a hőhullámok miatt a szénnel üzemeltetett erőművek maximális kapacitással üzemelnek és a szénárak az egekbe szöktek.
Hasonlóan súlyos a helyzet Indiában, amely a globális széndioxid kibocsátás 7 százalékáért felel. Az ország szintén széleskörben a szénerőművekre támaszkodik, amelyek az óriási ország áramfogyasztásának háromnegyedét állítják elő. Oroszország a globális széndioxid kibocsátás 5 százalékáért felel és a kormányzat eddig nem deklarálta, hogy a kőolaj és földgáz alapokon álló gazdaságát hogyan akarja átalakítani.
Az Egyesült Államok a globális széndioxid kibocsátás 15 százalékáért felelős, de Biden nagyívű ígéretei itt is számos kockázattal kell, hogy szembesüljenek. Az egyik legnagyobb veszély belpolitikai természetű. Ha a félidős választáson 2022 végén a republikánusok visszanyernék a többségüket a kongresszusban, akkor azontúl a kormányzat minden klímapolitikai törvénytervezetét blokád alá vennék.
Az USA villamosenergia igényének 12 százalékát nyeri megújuló energiákból, 35-35 százalékát kőolajból és fölgázból, és 10 százalékát szénből. De a szénre jelenleg olyan óriási az igény, hogy az erőművek 150 dollárt fizetnek érte tonnánként – háromszor annyit, mint egy éve.
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány. 
