4p
Trump az elsők között jött rá a nyugati világban, hogy a 2008-as globális pénzügyi válság következményeként a 20. század bevégeztetett, annak nemzetközi intézményei pedig a szemünk előtt válnak működésképtelenné. De milyen elképesztő mutatókkal bír az Egyesült Államok a paraván mögött, amelyek destabilizálják az országot, ennek ellenére napi szinten mégsem találkozunk velük? Káncz Csaba jegyzete.

Van egy ország a Földön, amely világszerte 150 000 katonáját állomásoztatja a világ 80 országában, mintegy 800 katonai bázison. Ennek az országnak nagyobb a katonai költségvetése, mint a Föld 144 országáé összesen. Mint azt egy általános iskolás is tudja, mindez a „szabadságért és demokráciáért” kifejtett globális harcot szolgálja.

Egy korszak lezárult

Az USA-t a hétvégén megrázó fehér nacionalista indíttatású tömeggyilkosság azonban rámutat arra, hogy a világ felé erőt és dominanciát mutató paraván mögött súlyos aggodalomra okot adó politikai és társadalmi folyamatok zajlanak.  Az El Paso-ban 20 ember életét kioltó lövöldöző a kiáltványában nem véletlenül mondja, hogy „egész életemben egy olyan jövőre készültem, amely jelenleg egyszerűen nem létezik”.

Káncz Csaba

Valóban, Trump az elsők között jött rá a nyugati világban, hogy a 2008-as globális pénzügyi válság következményeként a 20. század bevégeztetett, annak nemzetközi intézményei pedig a szemünk előtt válnak működésképtelenné.

Az USA annak rendje és módja szerint most ki is vonul abból a második világháború utáni globális kereskedelmi- és politikai szuperstruktúrából, amely hét évtizede ő maga hozott létre.

Trump a 2016-os elnökválasztási kampány során erőteljesen kiállt a kékgallérosok szociális érdekeiért, de úgy, hogy mindezt az erőteljes nacionalizmus bázisán tette.

Az elnök tehát kiszabadította a démont, de azt bizony szolgálatai után nehéz visszaparancsolni a palackba (pláne, ha nem is akarja..). De milyen elképesztő mutatókkal bír az Egyesült Államok a paraván mögött, amelyek destabilizálják az országot, ennek ellenére napi szinten mégsem találkozunk velük?

Pénzügyi kilátások

A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) jelentése áttekinti a 2029-ig várható gazdasági és költségvetési folyamatokat. A CBO előrejelzése szerint az amerikai GDP mintegy 30 ezermillárd dollárt tesz ki 2029 magasságában, bár egy recesszió esetén ez több ezermilliárddal kevesebb is lehet. Az államadósság recesszió nélkül az előrejelzés szerint a GDP 105 százaléka lesz, egy komolyabb recesszió esetén viszont ez a mutató közelebb lesz a 150 százalékhoz - amely már ugye Görögország és Olaszország államcsőddel kacérkodó ligája.

Társadalmi mutatók

A társadalom jól-létének egyik fő mutatója, az életelvárás már három év óta folyamatosan csökken az USA-ban. Az öngyilkosságok száma emelkedik, miközben már többen halnak meg opioid túladagolásban, mint autóbalesetben és rákban – a túladagolás vezető halálozási ok lett az 50 év alatti korosztályban.

Idén az első hét hónapban 519 embert lőttek le az amerikai rendőrök. Az országban jelenleg 2.3 millió embert tartanak börtönben, ez a legmagasabb abszolút szám és arány, amelyet valaha egy ország a világban fel tudott mutatni – jelenleg mintegy 143 polgárra jut egy börtönlakó.

Míg 1989-ben az amerikai háztartások leggazdagabb 10 százaléka uralta a nemzeti vagyon 60 százalékát, ez az arány 2018-ban 70 százalékra emelkedett. Eközben Detroit városában már magasabb a csecsemő-halandóság, mint Botswanában. Valóban, az USA a fejlett világ legegyenlőtlenebb országa lett, az egyenlőtlenségek ráadásul napról-napra tágulnak és a társadalmi polarizáció bizony robbanásveszélyes szintet érhet el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG